skinny | yoonmin

03.

⊱ ── cigaretta.

─ Yoongi, mi volt ez?

Az említett az épület előtti rozsdás foltokkal borított korlátnak tetején elhelyezkedve kapaszkodik, körme alatt futó bőréből a vér is kifut, a csontos ujjak átveszik a fehér szín árnyalatát. Lábát idegességében rázza, szájából pedig hanyagul lóg az a szagos méregrúd. Mélyet szív belőle, miközben fél szemével a három emeletből álló épületet vizslatja, s reméli, hogy újra megpillantja azokat a szőke és kócosan hullámos fürtöket. A véresre harapdált sebes ajkak körbeölelik a nikotinnal telített szálat, a sötét íriszek pedig nem néznek az előtte álldogáló barátjának szemeibe.

Gondolatai össze-vissza szaladgálnak elméjében, fejében hasít az éles fájdalom, s két ujja közt a cigaretta már egyre kisebb és kisebb formát vesz fel. Sóhajok szabadulnak ki minden egyes alkalommal, mikor kiengedi a tüdejében bolyongó mérgezett füstöt, arcára pedig zavarodottság ül ki.

─ Minden rendben? ─ vörös hajú barátja úgy tesz mint ő, és helyet foglal a félig szürke s félig rozsdás, kényelmetlen korláton.

A fekete válaszként csak hanyagul bólint, majd egy utolsót, de mégis egy igazán mélyet szív abból a bűzlő rúdból, hogy aztán egy évek óta berögzült mozdulatot alkalmazva a lába alatt elterülő földbe tapossa azt.

─ Nem úgy né–

─ Nem érdekel, Hoseok. Amióta ismerem őt, nem tudok ránézni úgy, hogy utána ne fogjon el az a keserű és szorító érzés a mellkasomban. Mintha sírni akarnék, pedig nem, nem akarok sírni!

Yoongi idegesen beletúr éjfekete hajszálai közé, talán néhányat meg is tép azzal a mozdulattal együtt, s leszáll a koszos korlátról, jobbnak látja ha inkább áll vagy annak dől. Lábait megállás nélkül rázza, vékony karjait körbefonja maga előtt és úgy pásztázza a földbe taposott cigarettát, hogy így véletlenül se nézzen a vörös fürtök alatt pislogó íriszekbe.

─ Tudom mit érz–

─ Nem, nem tudod! Nem tudod milyen azt érezni, mikor látod, hogy segítségre van szüksége és persze társaságra, de ő mégse kívánja azt ─ szavai egyre halkabbá válnak és már szinte suttogva mondja őket, ahhoz képest, hogy belülről majdhogynem felemészti az ideg és a szomorúságnak vegyes érzelme.

A korláton üldögélő fiú lágyan beharapja rózsaszín ajkait, és tanácstalanul figyeli barátjának lehajtott fejét. A közéjük szorult csend csak nagyobb feszültséget sző, egyiknek torkát se hagyják el hangok, mégis úgy érzik, hogy mindketten tudnának mit mondani a másiknak.

─ Honnan tudod?

Egymás szemeibe néznek, egy pillanat alatt mindkét írisz megtelítődik kérdésekkel, aggódásokkal, és megannyi érzelmekkel. Yoongi újra hajába mélyeszti hosszú és csontos ujjait, a puha szálak pedig rögtön takarásba veszik azokat. Egyre több minden megmagyarázhatatlan érzés halmozódik fel benne, nem tudja hová tenni őket, hisz minden oly nyugodt volt abban a három hónapban, s csak egy véletlenül sikerült találkozás képes volt felborítani mindent.

─ Onnan tudom, hogy látszik a szemeiben. Mint aki követeli azt, hogy egyedül lehessen ─ sóhaj hagyja el ajkait. ─ És ha nem így lenne, azt valahogy észrevenném és most nem a tíz perccel ezelőtt kezdődő órámról lógnék és nem egy helyben ácsorogva idegeskednék a történteken.

─ Talán utána kellett volna menned.

A fekete egy cinikus nevetést hallat magából, s tekintetét az épületen kezdi legeltetni. Nem tudja, hogy a szőke fürtöknek tulajdonosa merre lehet, azt sem, hogy a mosdó koszos csempéi között bujkál e vagy a tanteremben tartózkodik egy hátsó padra hajtva fejét. Csak figyeli az ablakokat és a bejárati ajtót, hátha felbukkan az esti álmaiban szereplő fiú. Csak látná, hogy rendben van és egy pillanat alatt eltűnne minden benne forró aggodalma.

Újabb szál cigarettát húz ki kabátjának mély zsebéből, és szokásához igazodva a sebes szájába veszi azt. Kissé erőtlenül gyújtja meg a másiktól kölcsön kapott gyújtót, ami aztán lángra kapva elég tüzet nyújt a fiú szájából logó rúdnak. A még mindig korláton ülő vörös aggódva figyeli barátjának minden tettét, és hirtelen az ő tüdejéből is felszakad egy mély sóhaj. Yoongi felhúzza egyik szemöldökét, aztán az előbbiek példájára visszaül arra a kemény korlátra, és Hoseok csalódott szemeibe mélyeszti saját íriszeit.

─ Most már úgyis késő, nem?

➺ ──── ;

most egy kis yoongi szemszögbe avattalak be titeket, mert gondolom kicsit kíváncsiak lehettetek, hogy ő mit érez ;> ha valakinek zavaros a történet, akkor annyiban tudok segíteni, hogy a prológusban leírt események egy későbbi fejezetnek a részlete, és még nincs köze a mostani részekhez. anyway, remélem tetszett és remélem csodás napotok van / lesz !! <3