skinny | yoonmin

17.

⊱ ── szia, hyung.

A konyhapult tele ragadó foltokkal, koszos poharakkal, egy–két törött tányérral, na meg pár üresen álló sörösdobozzal. A szemetekből áradó bűz a fekete fiúnak orrába szökik, arcára ezáltal fintor kúszik fel és csontos ujjával gyorsan meg is vakarja szaglószervét. Hosszú sóhajt enged ki ajkai közül, majd kissé undorodva nyúl hozzá az ott heverő dolgokhoz, hogy valami rendet varázsoljon. Nem hiszi el, hogy apja nem bírja megállni azt, hogy ne igyon éjjel–nappal, legyen egyedül vagy akár barátaival ─ akiket nem is nevezne annak, mert mindig csak a rosszba rántják a férfit.

Percek elteltével már pár pohár is tisztán áll a polcokon, illetve a ragacsos foltok sincsenek már jelen. A fiú fejét rázva konstatálja az őt körülvevő látványt és tényt, miszerint ha ő nincs, akkor szülője nagy valószínűséggel disznó módjára élné minden napjait. Már így is azt teszi, csak ő valahogy mindazok ellenére amit kap a férfitól, még is segít neki és a háta mögött ő rendezi bajait. Nem kéne.

Halk kopogás hangja csapja meg füle járatait, és a már félig tiszta konyhával szemezve úgy gondolja, hogy barátja nem is jöhetett volna tökéletesebb időben.

A göndör, barna szőrű kutya, aki egyébként amíg Yoongi a konyhában legyeskedett addig a kanapén aludt, a hangra felfigyelve leugrik onnan és farkát csóválva rohan az ajtó felé. Gazdája mosolyogva figyeli az izgatott állatot, majd a bejárathoz érve csontos ujjait a kilincsre illesztve lenyomja azt, az ajtó pedig kinyílik. Vele szemben pedig megjelennek az ismerős vörös fürtök.

─ Mizu, arc?

─ Gyerünk Holly ─ guggol le a kutya mellé. ─ Harapd meg!

De az állat továbbra is mozdulatlan, egyedül kicsi farka mozog össze–vissza Hoseok érkezésének végett. A vörös felvont szemöldökkel kémleli a fekete fiút, aki kissé csalódott sóhajjal feltámaszkodik és már állva néz bele barátja szemeibe.

─ Még gyakorolni kell, de majd menni fog.

─ Oh ─ biccent a vörös, komolyan tekint az előtte állóra, de közben nevetését is próbálja visszafogni. ─ Tehát én leszek az alany.

Yoongi csak bólint válaszként, a mellette álló barnaság pedig elfut a kanapé felé, hogy újra ott feküdve lustálkodhasson tovább a nap többi részében.

─ Na, akkor hova is akarsz menni? ─ kérdi Hoseok, mire a fekete csak leakasztja a fogason lógó széldzsekit és magára aggatja.

─ Elmegyünk sétálni a partra, de előbb kéne venni egy doboz cigit ,energiaitalt és csipszet is ─ sorolja szavait, aztán zsebébe nyúlva jut eszébe, hogy semmilyen fizetőeszköz nincs nála. ─ Meghívsz?

Illetlen kérdés egy illetlen gyerek szájából, azonban a vörös fürtök alatti szempárok csak elmosolyodnak. Évek óta ott vannak egymásnak jóban s rosszban is egyaránt, úgy nőttek fel mint két ellentétes világban élő testvérpár. Amíg Hoseok élete kiegyensúlyozott volt és mint anyagilag úgy családi viszonyokban is kiemelkedett, addig Yoongi a sötét kort élte. Minden balhéban benne volt, folyton verekedett és a tanórák alatt idegesen toporzékolt. Csak apja maradt neki édesanyja eltűnése után, de a férfi sose viselte gondját a fiúnak ─ helyette alkoholba és különböző tudatmódosító szerekbe karolt, ez pedig a mai napig változatlan. Bár a fiatalabbiknak megadatott minden, mégis minden csínyt és bajt együtt vitt véghez a feketével, akinek az elején ez furcsa volt és tiltotta előle a barátját, azóta ez már megszokottá formálta ki magát. Mindent együtt, vagy inkább sehogy.

A köztük kialakult erős barátság pedig valamilyen szinten megmutatta számukra, hogy ha a világ is ellenük fordul se maradnak egyedül ─ ezért pedig nem lehetnek igazán hálásak egymásnak.

A bolt ajtaján belépve megcsapja őket a kellemes meleg, ami jó érzéssel tölti meg a kinti hideg szél által jegesre fagyott mellkasukat. A helyiségben uralkodó némaság nyugtató hatású, azonban ez mind szertefoszlik mikor Yoongi megpillant egy túlságosan ismerős hajkoronát.

─ Menjünk inkább a dohányboltba ─ suttogja a mellette állónak, aki éppen a polcokon heverő sós finomságokkal szemez.

─ Miért? Itt van csipsz, úgy is akartál valami rágcsát ─ értetlenkedik, de a fekete egyre idegesebb lesz mikor szeme sarkából látja közeledni a szőkét.

Természetesen a kicsi nem vette őket észre, jobban el van foglalva a polcok tartalmával és a papírfecnivel, amit kezében tartogat és olvasgat ─ nagy valószínűséggel édesanyjának segít a vásárlásban ─, de Yoongi még csak véletlenül se szeretné ha tekintetük találkozna.

─ Gyere már ─ morogja, majd karon ragadja a vöröst, aki tiltakozóan húzza vissza magával barátját.

─ Elmondanád mi a bajod, Yoo? Épp választanék valamit, ha nem zavarna ─ az idősebbel ellentétben ő nem zavartatja magát és hangosan beszél, amivel sikeresen feléjük vonzza a szőke fürtök alatt bújó szempárokat.

Yoongi ereiben megfagy a vér, szíve hevesebb tempót kezd diktálni s eszébe jut a tegnapi nap, mikor a fiatalabb a karjaiban esett össze és majdnem elájult. Az emlékek gyorsan Jimin elméjébe is beszöknek, ennek hatására pedig mindkettő fiú késztetést érez arra, hogy egy nagyot nyeljen.

A fekete reménykedett abban, hogy azon a napon Jimin többet nem lett rosszul illetve nem betegedett le a hétvégére, de ahogy látja a fiú pirosas arcát és apró termetét tőle nem messze állni, megnyugszik. Eközben a szőke csak beharapja ajkait, hisz pont Yoongi az utolsó személy akit akar látni az ominózus eset után. Nem azért, mert elege van a másik jelenlétéből, hanem mert az akkor történt dolgot elég szánalmasnak érzi és úgy gondolja a másik is így teszi. Különben miért nézne rám így?

Hoseok rövid idő eltelte után kiválaszt két finomságot a polcról, majd a karjára akasztott kosárba dobja és barátjára néz. Összeráncolja szemöldökét mikor meglátja annak falfehér arcát és tekinteteit valami másra irányulni, ezért ő is abba az irányba fordul. Ott pedig egy másik lesápadt fiút pillant meg, aki pedig száját harapdálva bámul Yoongi szemeibe. A kialakult helyzet elég kínos hangulatot teremt, így a vörös megfontoltan int egyet Jimin felé, akit ezzel sikeresen kimozdít a szemezés alól.

─ Szia Jimin!

Az említett csak zavarában elmosolyodik, mire Yoongi is kizökken és ő is megszólal, most már kicsit határozottabban.

─ Szia.

A fiatal szíve ellágyul a mély hangnak köszönhetően és vékonyka térdei is megremegnek. Idétlenül nézel ki, miért nem tűnsz már előlük, hogy ne égj tovább? ─ morogja magában ahogy konstatálja kinézetét, majd kissé félve ugyan, de megköszörüli torkát, hogy utána szóra nyissa ajkait.

─ Szia, Hyung. Vagyis, sziasztok.