skinny | yoonmin

12.

⊱ ── honnan?

─ Hyung, merre megyünk?

Jimin az említettnek háta mögött lépeget, oly közel van hozzá hogy az ajkain át távozó szavak egyenesen a tarkójára szöknek s onnan táncolva festik fel libabőrrel a felüleletet, megborzong. A meleg levegő átjárja, s bőre alatt pezsegve remegteti meg végtagjait és a jégbe burkolózott éltetőjét.

A szőke továbbra követi őt, az előbbi kérdésére választ sem kapva. Mikor éppen nem az előtte sétáló fiún legelteteti csillogó íriszeit és nem azon gondolkodik, hogy édesanyja mennyire ki lesz akadva rá, akkor néha-néha körbevezeti szembogarait a napsugaraktól ragyogó tájon ─ ma nincs jelen a hideg, pulóverben is jól érzi magát. Ettől melegség járja át egész testét, különösen most nem foglalkozik azzal hogy mennyire is fáj a gyomra, sokkal jobban örül annak, hogy megszabadulhatott attól az épülettől és a sok ember itélkező tekintetétől is.

Yoongi nem néz rá soha úgy, mint ők. Ugyan nem váltanak olyan sok szót egymás között és témát se találnak amiről beszélhetnének, a pillanatnyi szemezések és halovány mosolyok mégis elegendő okot adnak arra, hogy Jimin ne féljen mellette. Ezért megy utána most is, holott az iskolában kéne üljön és hallgassa azt amit a tábla előtt magyaráznak neki. Mégse ezt teszi, s nem is érdeklik a következmények ; szabadnak érzi magát.

─ Gyere ─ szólal meg pár perc néma csend után gondolatainak főszereplője, ki éppen leugrott valahova, nagy kezét pedig felé nyújtja.

Először kicsit óckodva tartja a másiknak apró kezét, de mikor megérzi annak hatalmas és meleg tenyerét az ő kicsi s hideg ujjai köré fonódni, zavartan és kissé piroskás színekben úszva lehajtja fejét. Yoongi ezt látva elmosolyodik, majd lesegíti onnan a vékony fiút, így már újra egy szinten állnak.

─ Hova hoztál? ─ kérdi a szőke, érdeklődő szembogaraival pedig körbenéz a fákkal fedett helyen.

─ Még nem vagyunk ott ─ mondja, majd rá se nézve a fiatalra, elindul egy járdával kirakott út felé.

Jimin óvatosan teszi egymás elé lábait, úgy követi a nála kicsivel magasabbat, aki kissé feszengve közelít meg egy rozsdával fedett kaput. Életében először jár ezen a környéken, s ha jobban megfigyeli akkor arra is rájön, hogy mennyivel másabb mint a hely ahol ő lakik. Itt több a zöld, az út mellett húzódó füvet sem nagyon nyírják, több a fa és a bokor ─ gondozatlanul gyökereznek a földbe. A vadorzó hangulat újabban kellemes érzetet nyújt a fiúnak, utoljára mesekönyvekben látott ilyen elhanyagolt, mégis maga módján gyönyörködő tájat.

─ Várj itt, és ne mászkálj el ─ fordul felé a fekete, sötétbarna íriszei egyenesen a kicsit figyelik. ─ Megbánnád.

Jimin értetlen arckifejezést vágva figyeli ahogy Yoongi kinyitja a rozsdás kaput, és beszalad a kissé kopott festékkel színezett házba. Ahogy eltűnik látóköréből, úgy távozik a gyomrában repkedő pillangók hada ; felváltja a régóta érlelődő éhség. Korgó hasa kínnal fűszerezi meg elméjét és foltokkal festi meg látószerveit. Hihetetlen, hogy ha a másik vele van akkor ezek a dolgok mennyire eltörpülnek azoktól az erős érzelmektől, amiket egyedül a fekete tud kihozni belőle. Érdekes.

Pár perc múlva hallja a nyikorgó ajtót nyílni, majd nem sokkal később meglátja Yoongit is, amint lassú futólépésekkel közelíti meg a kaput.

─ Jimin, szállj be az autóba ami ott áll a cseresznyefa alatt! ─ mondja felemelve hangját, mire a szőke szót fogadva nyitja ki a jármű ajtaját és ül be gyorsan.

Néhány másodperc elteltével az idősebb már mellette ülve fordítja el a kulcsot s indítja be a motort, majd fellélegezve a gáz pedálra lépve elindítja az autót. Jimin meghökkenve néz a visszapillantó tükörbe és meglát egy idősebb férfit, aki egyik karját felemelve kiabál, valószínűleg Yoonginak. A szőke kissé értetlenkedve pillant ezúttal a volán mögött ülő fiúra, kiből abban a pillanatban bukkan ki a nevetés.

─ Az az apád volt? ─ kérdi teljesen felé fordulva, azonban a fekete jobbnak látja ha az utat figyeli. ─ És Hyung, te tudsz vezetni? Hogy nem tudtam én eddig róla?

─ Honnan kellett volna tudjál róla? ─ vonja fel szemöldökét.

─ Igaz ─ sóhajtja, majd jobban elhelyezkedve az ablaknak dönti fejét. ─ Talán csak azért lepett meg, mert sose láttalak vezetni.

─ Ez nyilvánvalóan azért van, mert nincs autóm ─ mély hangja megtölti a jármű belsejét, Jimin pulóverével fedett bőrére pedig sikeresen libabőrt fest.

─ Akkor ez kié? Az apádé?

─ Igen ─ motyogja kelletlenül, tiszta szívből utál szülőjéről beszélni, de hogy mondhatná ezt el egy olyannak, aki nem is ismeri múltját?

─ Ő volt az aki utánunk ordibált? ─ újabb kérdés hagyja el ajkait, talán életében nem kérdezősködött és beszélt ennyit mint ebben a pár percben.

Yoongi csak hűvös tekintettel bólint, szemeivel még mindig az előttük elterülő utat pásztázva. Jimin erősen fogai közé zárja alsó ajkát és élesen harapdálva hajtja le fejét. Pulóverének ujja tökéletesen elfedi apró kezét, a lábaira simuló farmer pedig eléggé kiemeli az általa felesleggel és zsírral megtelt combjait. Undorodva vezeti végig íriszeit magán, fejében pedig elsuhannak azok a már megszokott gondolatai, mik általában alvás előtt szoktak felbukkani. Még szerencséje, hogy nincs itt egy tükör amiben már mindenét látná, csak rosszul lenne a látványtól.

Így is abban reménykedik, hogy ételért kiáltó gyomra ne adja a mellette ülő tudjára is mennyire szenved amiért több mint másfél napja egy falat nem csúszott le nyelőcsövén keresztül. Kínos lenne.

Nem akarja tovább vizslatni azt, hogy konkrétan a rajta lévő feleslegtől majd' lecsúszik az ülésről, így inkább fél szemével a fekete hajút kezdi bámulni. A kormányra simuló hosszú ujjai és hatalmas tenyere magabiztosan tartja azt, még kék erei is kidomborodnak. A szinte tejfehér bőrt eltakarja a fekete pulóver, egyedül kézfeje, nyaka és arca fedetlen. Állkapcsa megfeszül a koncentrálás miatt, a nyakán megjelenő ér is egyre jobban látszódik ; a fiatalabb ámulkodva esik jobban szerelembe a másik látványa miatt.

─ Hova viszel egyébként? ─ fordul vissza az ablak irányába, tekintve hogy a hosszú bámészkodástól pirosas színben pompázó arca égni kezdett.

─ Arra gondoltam, hogy ehetnénk valahol ─ válaszolja, majd lopva rápillant a szőkére. ─ Meghívlak.

Jimin ereiben megfagy a vér.

─ Nem szüksegés, Hyung ─ húz fel magára egy hamis mosolyt s úgy néz rá az idősebbre. ─ Ma már reggeliztem, nem vagyok éhes.

─ Higyjem is el? ─ húzza fel szemöldökét.

─ Hidd is el.

─ És esetleg valami ital jöhet? ─ reménykedik, hisz végre sikerült annyi bátorságot vegyen magán hogy elhívja magával a szőkét, erre sehogy se akar úgy alakulni ahogy azt ő eltervezte fejében.

─ Meglátjuk ─ biccent a fiú, tekintetével most már újra az ablakon át elmosodó tájat kémleli.

➺ ──── ;

yoongoo végre vett egy kis bátorságot, a történet pedig kezd beindulni ;> remélem tetszett nektek ez a rész, vigyázzatok magatokra ! <3