skinny | yoonmin

04.

⊱ ── libabőr.

Tejszínű, néhol kissé talpnyomokkal borított csempék kerítik körbe a törékeny testet, a bordák közé zárt éltetője pedig hevesen dobog, mintha szabadulni akarna. Nyugalomnak nem észlelhető jele, a szőkének testében csak a bánatnak tüze lappang. Telt s rózsaszín ajkainak szélén csücsül az ismerős, keserű íz, amit hideg és vizes kézfejével igyekszik letörölni onnan, szinte azt érzi, hogy szája széle égésbe kezd. Az előtte lévő tükörből visszapillant rá zilált arckifejezése, kissé kócos szőke fürtjei és a haloványan vöröslő szemfehérje, mi pillája alatt bújva próbálja visszatartani a kitörni készülő könnycseppeket.

Hatalmas sóhajt enged szabadjára tüdejéből, a nemrég még émelygő gyomrában eltűnnek a szorító görcsök és a hullámzó, viharos tenger is. Arcára kissé piroskás árnyalat festődik az előbb történteknek köszönhetően, nyelőcsövében még mindig érzi azt a kesernyés ízt, ami ugyanúgy ajkainak szélére is le van telepedve. Végtagjainak remegése megáll, az eddigi pánik pedig komótos és lassú léptekkel hagyja el lelkét.

Az udvaron lévő padok egyikén Yoongi ül, s türelmetlenül figyeli a magas épületnek bejárati ajataját, arra várakozva, hogy mikor lép ki rajta a szőke fürtös fiú. Ujjai között nem meglepő módon megint cigaretta lóg, amiből időnként mélyet szív, ezzel könnyedén megtöltve méreggel tüdejét. Fekete hajszálai homlokát csiklandozzák, nyelvével pedig párszor végigsiklik száraz ajkain. A zsebébe nyúlva ellenőrzi a doboz tartalmát, majd annak ürességén meglepődve konstatálja, hogy a mai reggel elszívott húsz szál cigarettát.

Szeme sarkából megpillantja az ismerős hajkoronát, s annak gazdáját is. A fiúnak le van hajtva feje, mint aki bujkál valami elől, léptei pedig közel sem olyan sietősek, mint korábban voltak. Apró kezei pulóverének ujjába vannak rejtőzve, hosszú fekete pilláival pedig a talpai alatt elterülő, szürke betont kémleli. A padon ülőnek szíve heves tempót kezd diktálni, miközben íriszeit a másikon pihenteti. Gyorsan, azonban a lehető leghalkabban, feltápászkodik kényelmes helyzetéből, majd minden egyes lépésével a fiatalabbat közelíti meg.

Ép eszét meghazudtolva a fiú elé áll, aki fel se nézve rá, megdermed. Lábai egyenesen az érdes földbe gyökereznek, térdei emellett lágyan kezdenek remegni. Egyből arra gondol, hogy az előtte lévő valami rosszat akar művelni vele, mindaddig amíg meg nem pillantja az ismerős szakadt farmert és fekete cipőt. Abban a pillanatban egy kis megnyugvás terül el benne, majd mikor már az is eljut hozzá, hogy pontosan ki is áll útjában, bordái közt ketyegő éltetője majdnem kiszabadul onnét.

Kis szédülés fogja el, de próbál minél erősebbnek tűnni az idősebb szemei előtt, hogy legalább előtte ne szégyenüljön meg. Nem a félelem irányítja, hanem az iránta érzett szerelme kezd oly erővel lángolni, hogy az már torkát is marja. Nyelőcsöve egy perc alatt szárazzá válik, s most az egyszer bátorságot véve magán, felemeli fejét és az őt kémlelő barna íriszekbe néz.

─ Miért nem vagy órán, Jimin?

Az említettnek füle vörössé válik a feketének mély hangja hallatán, telt ajkai pedig halovány mosolyra húzodnak, amit Yoongi is figyelemmel kísér. A szőke ettől sokkal jobban zavarba ejtődik, nem is tudja hogy miképp sikerült a másiknak mosolyt csalni arcára, de azt már tudja, hogy nem csak fülei, hanem arca is úszik a piros színben. Hamar elkapja tekintetét, hátha ezzel megelőzheti azt, hogy kínos helyzetbe sodorja magát, majd jobbnak látja ha cipőjének orrát kezdi tanulmányozni.

─ És te, Hyung?

Jiminnek lágyan csengő, mézédes hangja vadul repkedő pillangókat képez az idősebbnek gyomrában. A pimasz választól késztetést érez arra, hogy egy hatalmas görbülettel arcán magához vonja a törékeny és vékonyka testet, hogy gyengéden ölelve súgjon fülébe olyan szavakat, amitől nem remegnének csontos térdei - mégse teheti.

─ Ezzel most megfogtál.

Az arany fürtök alatt bújó íriszek ragyognak a Nap által, a fekete hajú pedig áhítattal figyeli a megcsillanó szemeket. Jimin érzi az idősebbnek tekintetét magán, de próbálja elkerülni azt, hogy emiatt még inkább zavarba essen s inkább kerüli a szemkontaktust. A közéjük szorult csend egyre hangosabb, már a lágy szellő sem visz életet köréjük. Jimin gyomrában egyre jobban feszül az éhség, a vékony karján lévő bőr és a pulóver pedig semmit sem segít azon, hogy ne fázzon, ezért akaratlanul is, de megborzong.

─ Fázol?

A fiú erősen koncentrálva próbálja átadni magát a Nap sugarainak, hátha ezzel megelőzheti azt, hogy a karján lévő libabőrök felfussanak nyaka területére és az előtte álló ezt meglássa - de nem megy neki, ezért félreteszi küszködését s inkább megrázza fejét.

─ Hezitáltál, ugye tudod? ─ Yoongi ajkaira egy halovány mosoly húzódik, s eközben lerángatja magáról a rajta lévő dzsekit. ─ Kéred?

Jimin íriszei nagyra nyílnak mikor megpillantja Yoongi erekkel fedett kezében tartogatott ruhadarabot s az említettnek arcán ülő görbületet. Gyomra görcsbe rándul, a benne égő éhség pedig egyre kisebbre zsugorodik minden pillanatban mikor az idősebb felé tesz egy lépést. Ugyanolyan közel állnak egymáshoz, mint abban a korai órában, ez pedig nagyobb feszültséget sző mindkét lélek köré - s ez a kötelék tartja őket ott helyben, mintha félnének megmozdulni.

Jimin apró ujjaival a dzseki után nyúl, s véletlen megérinti a fehér bőrű csontos ujjakat. A fekete hajúnak szíve forró aurába burkolózik a kellemes érzésnek köszönhetően, a szőke pedig úgy néz rá, mintha rosszat tenne.

─ Hyung, biztos nem baj, ha kölcsön kérem?

Yoongi megrázza fejét, sötét tincsei pedig ezzel a mozdulatával együtt táncot járnak. Jimin ujjai még mindig az ő, hófehér kezein pihennek, amit a fiatal észre is vesz és zavarában el is kapja azokat onnan.

─ Majd ígérem holnap vissza is adom! ─ mondja, a fekete pedig már csak a fiúnak távolodó alakját és a futástól lobogó arany tincseket látja csak.