skinny | yoonmin

09.

⊱ ── féltékeny szemek.

Sietősen teszi egymás elé lábait, miközben próbálja ignorálni a különféle megjegyzéseket indokolatlan viselkedésére. A folyosón tartózkodó diákok tekintetei mind rajta legelnek, s néhányan érdekes arckifejezéssel próbálják kitalálni, hogy a szőke mi elől is menekül ennyire, legtöbben össze is súgnak nevetséges kinézetén. Bár tüdeje szinte remeg, és érzi ahogy a talpában érlelődő bizsergő érzés egyenesen feltekeredik bokáján, meg se fordul fejében, hogy megálljon pár másodperc erejére s rendesen levegőt vegyen.

Annyira gyors akar lenni és annyira siet a mosdó irányába, hogy megint csak nem néz rendesen maga elé. Ismerős érzés támadja meg, mikor egy erősebb vállnak ütközik, de most oly erővel, hogy kicsit fordulva meg is botlik saját lábaiban. Ha eddig nem nézte volna mindenki szánalmasnak, most már teljesen őrültnek nézhet ki, ahogy ott ülve, vörösödő arccal bámulja az alatta lévő szürke járólapot. Nem is mer felnézni, elég neki hallani azokat a halk kuncogásokat és susmorgásokat.

─ Hé, jól vagy?

Idegen hang szólítja meg, majd nem sokkal később szeme sarkában meglátja valószínűleg az illetőnek kezét felé nyúlni. Arca ezúttal sokkal pirosabb színbe mártózik, szemeivel pedig óvatosan a hang irányba tekint. Egy magas fiú nyújtja felé hosszú, eres karját, miközben kissé aggódó tekintetekkel pásztázza a szőkének zavarban úszó íriszeit.

─ Gyere, felsegítelek ─ mondja mély hangján, s karját még mindig ugyanabban a pozícióban tartja a fiatal felé.

Jimin kissé hezitálva ugyan, de beletemeti apró kezét a másiknak hatalmas tenyere közé, és engedi hogy az teljes erejéből felemelje őt a padlóról. A magasabbnak szemei hirtelen kikerekednek a fiú könnyedségén, míg a szőke jobbnak látja ha burkolatot figyeli s nem néz bele azokba a barna íriszekbe.

─ Jó könnyű vagy ─ mosolyra húzza ajkait, ezzel együtt megvillantja gyönyörű fogsorát is, talán imponálni akar a kisebbiknek, azonban a fiú rá se mer nézni.

─ Ne h-haragudj, amiért neked m-mentem ─ félelemmel telve dadogja, valahogy túl ismerős neki a kialakult helyzet, de csak reménykedik hogy ebben az esetben nem végződik majd úgy, mint pár hónappal ezelőtt.

─ Ugyan, láttam hogy nem igazán magad elé figyeltél. Bár jobban vigyázhatnál magadra, ahogy elnézem elég törékeny lehetsz, mert nagyon vékony karod van ─ a magasabb jól megfigyeli a szőkének említett testrészét, mire már annak figyelmét is sikeresen magára irányítja.

Most veszi észre, hogy mióta felsegítette őt a hideg csempéről, a kezét fogja és a felcsúszott pulóver által megmutatkozó csontos alkarjával szemez. Megnyalja cserepes ajkát, a levegőt pedig élesen beszívja és egy meggondolt mozdulattal kihúzza a másiknak ujjai közül sajátjait.

─ Mennem kell, és még egyszer s-sajnálom h-hogy neked mentem, tényleg nem volt szándékos ─ motyogja szégyenlős hangnemben, majd meg se várja a nagyobbnak válaszát, elindul oda, ahova eredetileg tervezett menni.

Ahogy sikeresen megfordul és háta mögött hagyja a fehér hajú fiút, megpillant pár vele egykorú illetve nála fiatalabb és idősebb diákot, amint őt bámulják. Lesüti szembogarait, egyenesen a talpa alatt húzódó csempéket kezdi kémlelni. Meghallja amint az emberek feloszlanak, mindenki elkezd foglalkozni a saját dolgával, ő pedig fellélegez. Kicsit bátrabban felpillant, próbál nem beleesni megint abba a hibába, hogy újra valaki vállának ütközzön, de meglát egy ismerős cipőt.

Megáll és meggondolatlanul egészében felemeli fejét. Szemei elé kerülnek az ismerős sötét színben pompázó szempárok, a rajta feszülő fehér bőr, és a vékonykás ajkak, amiket az idősebb most éppen fogaival harapdál és elég élesen figyelve minden mozzanatát, körbefonja maga előtt karjait. Min Yoongi az.

Íriszeiben izzik valami, de a szőke nem tudja kivenni mégis mi, viszont így is sikeresen megbénítja térdeit annyira, hogy azok halovány remegésbe kezdjenek.

Minden, amit Yoongi tesz, vagy mond, intenzív hatással van Jimin lelkére és testére. Olyasféle reakciókat vált ki belőle, amiket még nem tapasztalt. Valahogy így van most a fekete hajszálak alatt bújó tekintetekkel is, újat nyújtanak számára, s önmaga se tudja pontosan mi újat, de még egyszer se látta ezeket a szemeket a másiktól. Ez egy teljesen más nézés, mint amit eddig megszokott tőle, és kissé kellemetlenséggel önti fel a lelkét. Mintha hibásnak érezné magát azoktól a szempároktól, pedig nem mondanak semmit csak őt figyelik.

Eddig úgy volt, hogy azt a szendvicset szeretné kiadni magából, amit reggel megetetett vele az édesanyja ─ ezért is sietett olyannyira ─, de most mégis Yoongival tartja a szemkontaktust a folyosó közepén. Szinte már senki sincs rajtuk kívül, talán tényleg csak ketten vannak, na meg persze a fejükben zajló gondolatok. Míg Jimin azon agyal, hogy miképp szólítsa meg az idősebbet, addig Yoongi hűvös lelkében olyan megmagyarázhatatlan érzés kezd táncolni, ami arra kényszeríti a fiút, hogy sarkon fordulva otthagyja a szőkét.

Mi a baja? ─ kérdi magában, ahogy figyelemmel kíséri a fiúnak összes mozdulatát, majd azt is, hogy végleg eltűnik látóköréből.

➺ ──── ;

istenem, annyira szeretem a féltékeny yoongit, ne ítéljetek el érte, de valahogy magát a féltékenységet [ persze csak kis mértékben ] is vonzónak találom, but i–

mindegy, a lényeg, hogy újra itt vagyok és megpróbálkozom többször hozni az újabbnál újabb részeket !! remélem eddig jól telik a nyaratok, vigyázzatok magatokra ! <3