skinny | yoonmin

08.

⊱ ── hét hónap.

─ És elmondtad neki, hogy velem találkoztál, mielőtt összefutottatok?

Hoseok érdeklődő pillantásokkal figyeli barátjának arcára kirajzolódó mimikáit, miközben vékony ajkai közül az a megszokott szagos méregrúd lóg ki. A két fiú teste körül apró részecskék formájában mozog fel-alá a hűvös szél, az egyikük karját meg is festi borsódzó mintákkal, a másiknak pedig a hátán húzódó vonalon tekeredik fel a hideg. Yoongi szájából is cigaretta bújik ki, amiből oly mélyet szív, hogy a gerince mentén található porcok egyenként roppanak meg.

─ Persze, utána haza is kísértem.

A vörös fürtök alatt lévő szemek nagyra nyílnak, mikor barátja ajkai közül kiszöknek ezek a szavak. Meglepődve méri végig a feketét, ki nem köti össze tekinteteiket, inkább a földet pásztázva szívja tovább a méreggel megtelt szálat.

─ Azt már nem mondtad, hogy elmondta neked hol lakik! És te voltál olyan bátor, hogy haza is kísérd?

Yoongi felhúzza tökéletesen ívelt szemöldökét, s úgy mered immáron barátjának íriszeibe, mint akin a sértődés szánt volna át hurrikán formába öltve. Hoseok az imént kimondott szavain gondolkodva próbálja tartani a szemkontaktust a kissé mérges szembogarakkal, azonban úgy érzi, elkerülhetetlenül megbántotta az előtte ülőt.

─ Lehet, hogy két év alatt csak lestem minden mozdulatát, de attól függetlenül nem vagyok félős. Inkább azt mondanám, hogy tartok a véleményétől, amit rólam alkot meg minden tettem után ─ hosszú sóhajt ereszt ki szürke füsttel telt tüdejeiből, majd eltapossa az elégett cigarettáját. ─ Talán túl nyomulósnak gondol, nem? Végülis ki kísér haza valakit úgy, hogy alig ismeri?

A vörös fiú hitetlenkedve megrázza fejét, az eddig kócosan szerteszét álló hajszálai pedig még jobban egymásba fonódva gubancolódnak össze.

─ Túlgondolod. Ha úgy vesszük, csak két órája volt, hogy haza kísérted, és amilyen kis fáradékonynak néz ki, most nagy valószínűséggel már alszik és nem ezen rágódik. Neked se kéne ─ mondja halkan, s hasonlóan mint a másik, ő is a földbe illeszti cipőjének aljával a kis rúdat.

Yoongi ajkai közül újabb sóhaj szökik ki, majd egy laza mozdulatot véve a ház előtti terasz felé indul, barátja pedig támogatja ötletét, és mögötte lépkedve követi őt. A fekete kissé szégyelli a kialakult helyzetet, legfőképpen azt, hogy ennyi idős létére nem mer édesapjának szemébe nézni anélkül, hogy ne kapná el a remegés, és emellett az is bosszantja, hogy emiatt nem tudja megmondani neki, hogy mennyire nincs joga elküldeni őt otthonról. Fáj s egyben mosolyog szíve, mikor végignéz Hoseok családján és konstatálja, hogy a másiknak jutott abból a megérdemelt szeretetből, ezért is érzi magát kellemetlenül, hogy az ő és az apja közti viszony miatt sokszor muszáj náluk töltse az éjszakát. Hiába várják őt tárt karokkal, az a megmagyarázhatatlan szorító érzés mindig ott lappang lelke mélyén.

─ Remélem nem azon jár az eszed amin általában szokott, mert akkor már most emlékeztetlek, hogy semmi nem a te hibád ─ szólal meg a vörös, s halovány mosollyal arcán, helyet foglal a dohányzó asztalnál lévő székek egyikén.

Yoongi is magára erőltet egy hamiskás mosolyt, majd ugyanúgy mint barátja, elhelyezkedik az egyik széken, és egy berögzült mozzanat kíséretében kihúzza zsebéből a jól ismert kis dobozt, amiben még megbújik pár szál a ma estére ─ de talán másnap reggelre is.

─ Egyébként tudod sok mindenről beszélünk a fiúddal kapcsolat-

─ Nem a fiúm, Hoseok ─ mondja a fekete, miközben a gyújtót keresve kotorászik tovább másik zsebében.