skinny | yoonmin

19.

⊱ ── csontok.

Nagyot nyel, amit az előtte álló is figyelemmel kísér. Nyugalmát felváltja az aggodalom, hisz a szőke fiú úgy viselkedik, mint aki mindjárt összeesni készül. Ennek megakadályozása érdekében közelebb lép hozzá, de a fiatal valóban nem érzi magát rosszul, inkább csak össze van zavarodva. Éltetője pedig a másiknak közeledése által hevesebb tempót kezd diktálni, s ennek köszönhetően orcája vörös színben kezd úszni. Ez a helyzeten nem segít, Yoongi pedig nem nyugszik meg.

─ Jimin?

Az említett kizökken a rózsaszín fellegek közül, ami miatt jobban érzi ételért kiáltó gyomrának ürességét. Az ott hullámzó fájdalom és semmiség hegyes karmokkal kaparásznak a fiatalban, ez pedig sajnos megmutatkozik a fekete előtt is.

─ Hyung, nincs bajom ─ sóhajtja. ─ Csak amit mondtál az olyan, nem is tudom. Olyan volt, mintha─

─ Mintha? ─ húzza fel szemöldökét az idősebb, s valamilyen oknál kifolyólag újabb megfontolt lépést tesz felé.

Jimin teste megdermed a hirtelen jött közelségnek, Yoongi azonban magabiztosan pillant a tincsei alatt csillogó íriszeibe. Mi történik?

─ Mintha én mondtam volna ─ hajtja le fejét válasza után, mire a fekete megszeppent tekintetekkel figyel rá tovább. ─ Mármint, én is azért szeretem a telet, amiért te is. A ruhák miatt, amik eltakarnak.

─ Miért? ─ kérdi halkan, szinte suttogva ejti ki szavait. ─ Neked mi nem tetszik a testedben?

Jimin vészesen erős mozdulattal harapja be alsó ajkát, és továbbra sem hajlandó szemkontaktust kötni a másik szembogaraival. Úgy érzi csak rá kéne nézzen és a sós könnyek gyorsan utat törnének maguknak, így inkább a cipője orrával szemez. Addig is gondolkodik mit adhatna válaszként, de hogy is mondhatna el egy ilyen kényes témát egy majdnem idegen embernek? Lelke mélyén ott a remény, hogy ha érdeklődik iránta és kinézete ellenére sem fordul ellene, akkor el is mondhatná neki élete történetét ─ azonban felmerül pár mérgező gondolat is. Mi van, ha nem bízhat benne? Mert bár külsőre oly titokzatos és vonzó, na meg persze személyiségétől és megszólalásától is képes megremegni térde, lehet hogy nem kéne elmondjon neki ilyen bizalmas információt az életéről. Talán majd ha egyszer addig fajulnak a dolgok, hogy képes lesz rá. Most még nem.

─ Hagyjuk ─ mosolyodik el haloványan, majd a fekete íriszekbe pillant, amik kissé kikerekedetten tekintenek vissza rá. ─ Mi a baj, Hyung?

─ Jimin, a szád ─ lép közelebb, most már körülbelül öt centiméter lehet köztük ─, tiszta vér! Várj.

A szőke piroskás arccal figyeli ahogy Yoongi egy könnyed mozdulattal zsebkendőt emel telt ajkához, ami most nem rózsaszínben, hanem vörösben pompázik. A fekete gyengéden próbálja leszedni a még nem száradt vért, míg azon gondolkodik hogy legszívesebben lágy csók kíséretében letörölné a megszáradt részt is. De ez persze csak képzeleteiben válhat valóra.

─ Amit tudtam letöröltem, de a többit nem tudom ─ zavarodottságában megvakarja tarkóját. ─ Nyald le és akkor lejön.

A fiatal elmosolyodik és egy hirtelen jött gondolattól megöleli az előtte állót. Mindkettő ketyegője gyorsabb ütemet kezd diktálni, s olyan egyszerre, hogy meg se érzik a különbséget. Pedig kéne, hisz mellkasuk egymáshoz ér, nem sok választja el a két dobogó szívet az egybeolvadástól.

─ Köszönöm ─ motyogja a kicsi, a torkán át szökő meleg lehelet pedig Yoongi nyakára fut fel, és sikeresen meg is festi annak testrészét libabőrrel. ─ Ami pedig a hideget és a téli ruhákat illeti, sajnálom, hogy nem mondok róla semmit ─ sóhajt, majd elváll a feketének meleg testétől. ─ Azt hiszem még nem állok rá készen.

─ Kényes téma?

─ Valami olyasmi ─ szájával egyenes vonalat formáz, aztán hátrébb lép. ─ Nem akarunk inkább elmenni arra a helyre, ahová amúgy is terveztünk menni?

Yoongi arcára mosoly festődik, lelke pedig felmelegszik a benne pezsgő boldogságtól. Szó nélkül fordul meg és kezd el sétálni az adott irányba, majd szeme sarkában megpillantja a fiatalabbikat, amint az beéri őt és lassú léptekkel követi őt. Szinte eltörpül mögötte, ahogy összehúzza magát és a földet pásztázza, ez egyébként érdekes fényben villan meg a fekete látószerveinek, de nem akar emiatt megint szólni. Csak sétálnak s nem sokkal később meg is érkeznek az elhagyatott játszótérhez, ahol Yoongi általában ahogy azt mondta is ; egyedül vagy Hoseokkal tölti szabadidejét.

─ Tudom nem néz ki bíztatónak a látvány ─ húzza el ajkait, majd a kicsire vet egy pillantást. ─ De hidd el, a városban nincs ennél jobb hely.

─ Engem nem zavar a kinézete ─ vonja meg vállát. ─ De ha egyedül kéne itt legyek, biztos kirázna a hideg.

Yoongi elneveti magát a fiatal játékossága miatt, aztán helyet foglal a hinták egyikén. Jimin követi minden mozdulatát s ő is leül az egyikre, pontosabban arra amelyik a fekete mellett van, hogy véletlenül se találja magát távolabb a másiktól. Végre élvezheti társaságát, miért is tenne ilyet?

─ Mesélj, miért is olyan jó ez a hely? ─ érdeklődik a szőke, fejét pedig a mellette lévő felé fordítja.

─ Csendes. Nem jár ide senki rajtam és Hoseokon kívűl, de ha ő nincs velem akkor tényleg csak egyedül vagyok itt. Tökéletes hely arra, ha meg akarok szökni a társadalom elől.

És apám elől ─ gondolja magában, azonban ezt már nem mondja hangosan Jimin előtt. Így is túl sokat beszél neki.

─ Kár, hogy nincs közel a házunkhoz ─ néz körbe. ─ Szívesen lejönnék ide én is, ha tényleg olyan, mint amilyennek állítod.

─ Miért, nem tűnik annak? ─ húzza össze szemöldökeit huncutul, a szőke pedig haloványan elneveti magát.

─ Végülis, de. Csöndes és nincsenek emberek, pont jó.

Ezúttal némaság költözik a két test közé. Yoongi elméjében mondatok cikáznak, hogy mit is mondhatna a fiatalnak, hogy az ne unja meg társaságát és marasztalhassa, Jimin pedig nem hall mást, mint korgó gyomrát. Hasa egyébként hangosan sóvárog a benne kongó ürességtől, és egy-két fekete folt is megjelenik szemeinek sarkában, amitől szédelegni kezd és muszájnak érzi, hogy valamiben megkapaszkodjon. Az pedig a hinta ülését tartó lánc lesz, ezzel pedig felhívja magára a fekete hajúnak figyelmét is. Az idősebb elé tárul a szőkének keze, ami erősen fogja a fémből készült láncot, az eddig végtagját takaró pulóver ennek következtében pedig felcsúszik.

Ez rálátást nyújt a vékony alkarjára, aminek látványa libabőrrel festi meg gerince vonalát. Vészesen sovány. Ez a két szó jut eszébe a fiúnak testrészéről. Hiába a rajta feszülő bőr, a csontok igenis meglátszanak alóla és szinte már ki is állnak.

─ Jimin ─ nyel egy nagyot, az említett pedig minden erejét összeszedve koncentrál hangjára. ─ Nem vagy éhes?