skinny | yoonmin

15.

⊱ ── aggódom.

Az első óra vége után a két fiú újra az udvaron lévő padok egyikén ülve szívják el a reggeli cigarettájukat, míg körülöttük a diákok egyre több apró csoportokba gyülekezve beszélik ki egymás közt bajaikat vagy nagy ritkán örömüket.

─ Szóval, mi a terved? ─ kérdi a vörös, majd mélyet szív abból a szagos szálból.

─ Megkeresem és megkérdezem tőle, hogy hogy van ─ vonja meg vállát az idősebb. ─ Ez általában jó kezdése a beszélgetéseknek, még akkor is, ha nem fogja az igazat válaszolni.

─ Ebben van valami ─ biccent barátja ahogy belegondol a mellette ülő szavaiba, hisz ő se válaszolna egy majdnem idegennek őszintén egy ilyen kérdésre.

─ Majd egy idő után remélem Jimin is tud nekem válaszolni úgy, hogy nem hazudik ─ sóhajtja, aztán lassacskán kezd elfogyni a csontos ujjai között lévő méregrúd is, amit csalódottan konstatál.

Már készítené elő az újabb szálat, mikor vörös hajú barátja jobbról megböki vállát, ezáltal a kezében tartogatott égő cigaretta és a többit tartalmazó doboz is a földre esik. Yoongi íriszei hirtelen telítődnek meg mérges lángokkal, így tekint a mellette ülő barátjára, aki szemeivel rá se nézve koncentrál valamire a tömegben.

─ Most ez mire volt jó, hah? ─ puffogja. ─ Egyébként is mit nézel ennyire, amiért még a cigimet is kilökted a ke─

─ Őt, nézd! ─ fogja meg fejét, majd abba az irányba fordítja, ahova ő is tekintget egy ideje. ─ Ki az a fehér hajú csóka?

A fekete hajú megpillantja az ismerős szőke, hullámos fürtöket, és bánatára a Hoseok által emlegetett fehér hajszálak tulajdonosát is, aki a fiatal előtt álldogálva mosolyog. A düh és a féltékenység villámgyors sebességgel kezd áramlani testében, tehetetlenségében ajkait is harapdálni kezdi.

─ Ez az, akiről meséltem ─ morogja. ─ Nézd milyen közel van hozzá, Hoseok! Legszívesebben─

─ Azt ajánlom, hogy ne mérgelődj, hanem szedd össze magad és a földön heverő cigarettádat is, és menj oda ─ löki meg a fekete testét, aki ezáltal már nem a padon üldögél, hanem az előtt áll és barátjával szemez. ─ Mondd neki, hogy beszélni akarsz vele.

Yoongi csak megrázza fejét. A szemébe logó tincseit elsöpri onnan hosszú ujjai segítségével, majd kissé bátortalanul, de megindul a szőke fiú irányába. Száját harapdálva lépeget, azon gondolkodva hogy most sarkon fordulva elrohanjon e, vagy se, de aztán eszébe jut a Jimin arcára kirajzolódó mosoly s hirtelen mégis akad valamennyi önbizalma.

Mielőtt teljesen oda ér, a szőke észreveszi őt, majd tekinteteik egybefonódnak. A fiatal térdei hirtelen megremegnek, de szerencséjére nem eléggé feltűnően, hogy az előtte álló végzős is lássa ─ vagy esetleg a felé közeledő fekete ─, akinek torka szárazzá válik és bordái közt zakatoló éltetője egyre gyorsabb tempót kezd diktálni.

─ Jimin! ─ szólítja meg, amint megáll a két fiú mellett, és ezzel az említettet is sikerül kizökkenteni a mély szemezgetésükből.

─ Hyung─

─ Beszélhetnénk? ─ szakítja félbe a fiatalabbikat, aki hezitálva a még ott álldogáló fehér fiúra pillant. Yoongi is hasonlóan tesz, majd kissé flegmán folytatja mondanivalóját. ─ Bocs, ha zavarok, de fontos lenne.

Jimin zavartan megvakarja a füle mögötti területet, míg az előtte álló magas fiú csak vállat von.

─ Semmi baj, úgyis nemsokára órám lesz. Majd még beszélünk, Jimin.

El is indul az épület felé, ezzel pedig a Yoongiban áramló düh is kezd eltávozni. Kissé nyugodtabb hangulatában fordul egészében a szőke felé, aki rózsaszínben úszó arccal bámul rá, arra várva, hogy mit fog kérdezni tőle.

─ Hogy vagy?

Jimin szemei kissé kikerekednek, gyomra azonban görcsbe rándul. Lelkének mérhetetlenül jól esik az idősebb kérdése, de valahogy a hasában most nem érzi repkedni pillangóit, sokkal inkább a felemésztő éhségét és ezáltal remegő végtagjait.

─ Jól vagyok, Hyung ─ mosolyodik el halványan. ─ Köszi, hogy érdeklődsz, viszont nekem is mennem kéne az órámra, mint ahogy Dohyun is tette az előbb, különben elkések.

Szóval a neve Dohyun.

A szőke meg is fordul, illetlenül hátat fordít az idősebbnek, aki valamiért nem akarja, hogy csak úgy elmenjen, ezért lágyan megragadja a fiú csuklóját és visszarántja. Ahogy csontos ujjai annak vékony végtagjára tekerednek, bőre perzselődni kezd, akárcsak a fiatalnak. Megilletődve néznek egymás szemeibe, gyomrukban pedig hullámozni kezdenek az érzelmek.

─ Kérlek, ne menj még ─ könyörögve pillant bele íriszeibe.

─ Hyung, már így is folyton kések reggelente, tegnap előtt méghozzá egy órán se vettem részt, mert veled voltam ─ sóhajtja. ─ Nem tudnánk máskor beszélni?

Yoongi elgondolkodva kezdi figyelni ahogy mindenki megindul az emeletes épület felé, még legjobb barátja is a tömeggel tart, ő pedig tényleg egy olyan fiút próbál magával rántani a rosszba, aki mindennél jobban igyekszik jól teljesíteni az iskolában és nem csak épphogy átmenni minden tantárgyból, ahogy azt ő maga teszi.

─ De, menj csak Jimin ─ húzza el ajkait, az említettben pedig bűntudat kezd érlelődni.

─ Hyung, ne legyél rám mérges, kérlek─

─ Dehogy vagyok az ─ mosolyodik el, nehogy rossz érzetet keltsen a szőkében, aki bár nem gondolja úgy, hogy a fekete igazat mond, mégis viszonozza azt a lágy görbületet orcáján.

Jimin sarkon fordulva, ezúttal egy kéz visszatartása nélkül, megindul a bejárat felé. Tekintete kissé homályba torkollik, egy–két fekete folt is megjelenik szembogarainak sarkában. Lassan és megfontoltan teszi egymás elé lábait, ezek ellenére a remegés és testének gyengesége sokkal erősebb ; legyőzik őt. Kicsit balra dől, de hamar egyensúlyba rázza magát ─ ami megint csak nem tart sokáig, ugyanis a fekete foltok egyre nagyobbak lesznek, a remegést pedig egyre intenzívebben érzi.

─ Jimin, jól vagy? ─ emeli meg hangját mögüle az idősebb, viszont ő csak hümmögni tud valamit válaszként.

Yoongi érdeklődve figyeli a fiú lassú lépteit, majd inkább kezébe veszi a táskájában lapuló vizes flakont, és a szőke után siet.

A fiú már szinte semmit nem lát az előtte elterülő képből, mikor megérez dereka köré tekeredni egy vékony, azonban erős kart, ami mellé társul egy mellkas is, mi éppen hátának nyomul.

─ Jimin! Idd ezt meg, kérlek!

A szőke amennyit csak lát, abból próbál tájékozódni, de szerencséjére Yoongi ezt észreveszi, és inkább segítséget nyújtva letekeri a flakon kupakját a dús ajkaihoz illeszti azt. A fiú nagyot kortyol a hideg folyadékból, érzi ahogy erei kissé megélednek és látása is pár másodperc után megjavul. Mikor úgy érzi eleget ivott ahhoz, hogy ne essen össze, hálásan az őt tartó karnak tulajdonosa felé fordul s szemeibe néz.

A köztük lévő távolság nem sok, talán két centiméter választja el a két fiú ajkát és még az orrukon kiszökő levegőt is érzik egymás bőrén landolni. Mindkettő karján felfut a libabőr, és oly' fájdalmasan közel állnak egymáshoz, hogy egy pillanatra mindent elfelejtenek, de ekkor hangosan megszólal a becsengő és ez azonnal kitisztítja elhomályosodott elméjüket.