skinny | yoonmin

26.

⊱ ── klisés.

─ Mikor kezdődött?

A kérdés visszhangja először Jimin füleibe szökik, onnan pedig egyenesen éltetője irányába áramlik, ami heves dobogással kezdi jelezni tulajdonosának, hogy eljutott hozzá a kérdés s muszáj valamit válaszoljon. Valamit, amivel egy kicsit is kimagyarázhatja magát a még be nem következett, de előre látható kellemetlen beszélgetés alól ─ azonban a hazudozást el akarja kerülni.

─ Pontosan mire gondolsz? ─ kérdez vissza egy értetlenkedő kérdéssel, de ezt nyilvánvalóan téma terelésnek és időhúzásnak szánja. Nagy szerencsétlenségére a másik tisztában van ezzel.

─ Pontosan jól tudod ─ mondja komoly hangnemben, majd beleszív mélyen a cigarettába, amit a szőke elborzadva figyel végig.

Illetve csak majdnem elborzadva. Szemei időközben elidőznek az idősebb nyaki erein, csontos ujjain, éles állkapcsán és a Hold által megcsillanó szemein, amiket ─ szerencséjére ─ csak kis részben takarnak el az oda lógó, kósza hajtincsek.

Yoongi megérzi magán az égető szempárokat, majd irányába fordulva mélyen belenéz azokba. Az estének köszönhetően nem vehető észre, hogy mindkettő arca piroskás színbe burkolózik, s a szívverésük felgyorsulása sem annyira hallható, hogy amiatt kizökkenjenek a szemkontaktusból.
Egyszerűen csak figyelik ahogy a lenge szél által táncoló falevelek árnyéka épp melyikük szembogarában tükröződik vissza.

Nem sok kell ahhoz, hogy egyikük teljesen elveszítse azt az eddig erősen jelen lévő önkontrollt. Mindkettő kíváncsian figyeli a másik minden apró mozzanatát, arra várva, hogy melyikük adja fel hamarabb. De ők vajon tisztában vannak azzal, hogy ugyanarra epedeznek jelen pillanatban? Egymás érintésére?

A csend olyan szintű feszültséget okoz kettejük között, hogy az már szinte tapinthatóvá válik. Az idősebb késztetést érez arra, hogy ezt minél előbb megszüntesse, hisz félő, hogy meggondolatlanul cselekedne ha tovább bámulná a fiatalabbnak igéző látószerveit.

─ Jimin.

Hangja kimérten repeszti meg a közéjük szilárdult csendet. Az említettnek orcája lángolni kezd a kialakult szituációnak köszönhető szégyentől ─ amit természetesen csak magának köszönhet. Valószínűleg ezzel most jól beégette magát Yoongi előtt. Hogy is gondoltad, hogy így megbámulod?

─ Ne haragudj Hyung, csak ─ nyel egy nagyot ─, csak elgondolkodtam mit is válaszoljak.

Nem hazudott teljesen. A kérdés után pár másodpercig tényleg azon agyalt, hogy miképp is kezdjen bele mondandójába, csak aztán a gondolatai hamar elterelődtek egy igen más irányba. Újra vörösödni kezd az arca.

─ Ha nem állsz még készen, én nem erőltetem ─ sóhajtja az idősebb. ─ Csak szeretném ha tudnád, hogy azért vagyok ilyen kíváncsiskodó, mert segíteni akarok neked.

A szőke értetlenkedve pillant a barna íriszekbe.

─ Segíteni?

─ Segíteni megjavulni ─ magyarázza. ─ Rossz nézni ahogy tönkreteszed magad azzal amit művelsz. Ahogy folyton a tükörbe bámulsz annak reményében, hogy minél soványabbnak fogod látni a tested, ahogy megvonod az ételt ami miatt le vagy gyengülve és nem tudsz koncentrálni ... Tudnám még sorolni, de szerintem jól tudod milyen érzésekre próbálok célozni. Azokra az üres érzésekre, amik miatt pillanatnyi boldogságot érzel, közben pedig kiöli belőled az életet.

A hallott mondatok felsorakozva várják, hogy Jimin befogadja s felfogja őket, azonban ez egy lassú folyamatnak bizonyosodik miután már pár perce csak néma csendben mereszti maga elé szembogarait és meg sem moccan. A fekete kicsit aggódva húzza össze szemöldökeit, majd kicsit közelebb csúszik a kisebbhez, akinek szeme sarkában éppen akkor buggyan ki egy kövér könnycsepp.

Yoongi mellkasába éles fájdalom szúródik ennek látványa következtében, és az eddigi nagyobb aggodalommal felbátorkodva öleli magához az összetört lelkű fiút.

Jiminnek pedig ez az intimitás pont elég volt ahhoz, hogy érzelmei még intenzívebben kiszakadjanak abból a burokból amibe eddig ragadtak.

─ Hé, sajnálom ─ suttogja a nagyobb, miközben egyre szorosabban öleli a másikat. ─ Jobban meg kellett volna válogassam a szavaim, akkora egy fasz vagyok.

─ N-Nem, nem ─ szipogja a szőke ─, ne is mondj ilyet. Nem csináltál semmit rosszul, sőt. Te vagy az egyetlen, aki ilyen szépen adta tudtomra, hogy segíteni akar nekem.

Ennek hallatán Yoongiban nyugalomnak jelei uralkodnak el. Mélyen kiereszti az eddig idegességtől belészorult levegőt, aztán kicsit eltávolodik a fiútól, hogy ő is levegőhöz jusson. Ám a szőke visszafúrja fejét a fekete vállába. Szégyenkezik, amiért engedte hogy érzelmei könnyek formájában törjenek ki belőle. Szánalmas.

Azonban egy kis idő elteltével mikor Yoongi illata utat talál orrának járataiban és megnyugszik az őt átölelő karok által, folytatja;

─ Zavar, hogy észrevetted rajtam. Különösen azért, mert előtted nem akartam gyengének és elesettnek tűnni. De valahogy egy kicsit mégis örülök, hogy te vagy az akit érdekel és rákérdez, még ha nekem nehéz is beszélnem róla. És hidd el, ez nem miattad van. Bízom benned. Én csak egy kicsit szégyellem magam amiért ennyire szánalmas vagyok.

─ Nem vagy szánalmas emiatt, Jimin ─ szavait halkan idézi az említett felé, nehogy ennél is jobban felzaklassa. ─ Ez egy olyan mentális betegség, amit nem te akartál, hogy az életed része legyen. Gondolom nem úgy kelsz fel minden reggel, hogy örülsz a jelenlétének.

Hosszas idők után a fiatalabb ajkait egy halk kuncogás hagyja el. Csilingelő visszhangja az idősebb füleibe szökik, akinek szívverése felgyorsul ennek hatására.

─ Valóban nem így kelek fel reggelente. Sokkal inkább fáradtan és életuntan. De már hozzászoktam, azt hiszem. Nem vészes.

─ Én meg szeretném ha inkább elszoknál tőle, és újra felszabadult lennél ─ kissé eltolja magától a fiút, de csak annyira hogy szemeibe tudjon nézni.

A kialakult szemkontaktus borsozó mintát fest fel a két fiú gerincének vonalára. Arcukat talán ha három centiméter választhatja el, az orrukon át szökő levegőjük pedig egymás bőrére érkezve érzékeltetik velük a közelséget.

─ Köszönöm, Hyung ─ suttogja a szőke, tekintetével egyre lejjebb vándorolva a másiknak Holdfénytől ragyogó íriszeiről egyenesen ajkaira.

Yoongi önelégült mosollyal az arcán hunyja be a szembogarait, majd bátorkodva közelebb hajol. Éltetője ─ akárcsak Jiminnek ─ szinte távozni készül a bordái közé zárt ketrecből, végtagjai is megremegnek.
Azonban mielőtt bármire sor kerülne, a kisebbik zsebéből megszólal a telefonja rezgése. Milyen klisés.
Nyilván egy ehhez hasonló dolognak kellett félbeszakítania a pillanatot.

A szőke kissé remegve s zavartan kapkodja ki a rezgő tárgyat, majd elsápadva néz a vakítóan fénylő képernyőre, aztán Yoongira.

─ Anya hív. És lassan fél négy van.