3 szabály [Sólyom és a tél katonája] FF.

Prológus

Üresen kong a kiürült csarnok halk zaja,
melyben lépteim kopogása elveszik. Nem sokára azt az ajtót bámulom, melyből szófoszlányok hallatszanak ki, akarva-akaratlanul de elkapok párat és néhányat tanulmányozok.

Kopogásra emelem a kezem, de lassan visszacsúsztatom magam mellé. Már réges rég elkezdődött. Hezitálok, majd a szemem megakad a gallériához vezető lépcsőn. Odafordulok hozzá és korlátjára pihentetem a kezem.
Ha felosonok még meghallgathatom a maradék percet az előadásból. Gondolkozom magamban, és végül felfelé veszem irányom a meredek fokokon, ügyelve, hogy a lehető legkisebb zajt csapjam.
Felérve a párkányra csúsztatom kezem és kieresztem a bent tartott levegőt. Lenézek az emberekre. Alattam áll, ki beszédet tart a többieknek, így nem láthat viszont pár ember észrevette érkezésem. Néhánytól csak egy pillantást kapok. Ez a lány nem tudja mikor kell érkeznie?! 

Végül megszólalt egy nő a székben ülők közül:
Az van, hogy.. egyre rosszabb. Kikerültem egy nejlon zacskót, mert azt hittem bomba. - A többiek nem reagáltak, viszont aki lenn állt megszólalt:
Van amit ott hagyunk, van amit magunkkal viszünk. A mi dolgunk rájönni, hogy éljünk együtt vele. Egy nagy bőröndnyi gondot cipeljünk, vagy csak egy neszeszernyit.

Pár egyetértő pillantást intéznek a szónokló felé, majd az egyik fickó elkezdte a tapsolást amibe jobbnak láttam nem becsatlakozni.
A terem szépen lassan elkezdett kiürülni, míg én is elhagytam a gallériát.
Leérkezve a nevemet hallottam. Kissé meglepődöttem fordoltam vissza.
- Isabella, igaz? - kérdezte a férfi.
Aprót bólintottam.
-Én Sam vagyok. Sam Wilson.
-Örvendek. - mondtam, majd halvány mosolyt eresztettem felé.
Kezet ráztunk.
Csak néhány percet láttam.. de az kemény volt. - közöltem vele.
-Igen. Ugyanazok a problémáink. Bűntudat, megbánás. - sorolta majd kifújta a levegőt.
-A tied melyik?
- Nemtudom. Túl sok sebet szereztem a háborúkban.. Boldog vagy, hogy itt lehetsz? - kérdeztem tőle, amire én sem számítottam.
- Hát - nézett körül - azoknak a száma, akik parancsolhatnak nekem nulla. Úgyhogy igen. Miért, te talán ki akarsz szállni? Ebből az egészből.. - Ezúttal Ő kérdezte.
- Nem. Nemtudom. - feleltem - Őszintén szólva nemtudom mit kezdenék magammal. Sejtelmesen néztem felé. Honnan tudja mindezt?
- Lehetnél fodrász. Csak úgy kipattant a fejemből - tette hozzá gyorsan nevetve. - De komolyan, azt csinálhatsz amit csak akarsz. Mi tesz boldoggá?
- Nemtudom.

Teljes mértékben megérte elmennem arra az előadásra ha csak a végére is. Sam tartotta két éve, leszázalékolt katonáknak.  Mivel a Hidra nevelt fel - ami agresszióra és sok sok ellenvetésre utal részemről - így az állam csak azzal az kikötéssel engedett szabadlábra, ha rendszeresen részt veszek ilyen foglalkozásokon. Ez volt az első, és egyben utolsó amin részt vettem, viszont a barátságunk máig tart Sammel. A múltam miatt. Mióta elhagytam a Hidra bázisát, nem, nem fodrász lettem. A légierőnél találtam meg a munkám.

Samnek hála sikerült feldolgoznom a harc okozta (lelki) sebeket. Teljes mértékben lezártam a múltam.
Vagyis idáig csak azt hittem..