3 szabály [Sólyom és a tél katonája] FF.

part 19

Tudtam, hogy Bucky pillanatokon belül itt lesz a szérum-elszívókkal, aztán jól ellátjuk a baját.
- Megismerlek téged. Te voltál, akit megpróbáltam feltartani. – csikorgott a hangom. Elmosolyodott, de inkább csak az ajka rándult meg idegesítően. Ez nem igazi mosoly.
- Isabell. - suttogta. Lágy és rekedtes hang volt, ugyanakkor kísérteties.
- Mit keresel itt? - a düh ellenére higgadtan kérdeztem.

A férfi, - akinek rejtélyes módon nem tudom a nevét, viszont ő tudja az enyémet- a homlokát ráncolta, mint akit tökéletesen kizökkentett a kérdésem. De nem volt erőszakos velem szemben. A keze nem feszült meg a pisztolyon.
Ha holtan akarna látni, már rég megpróbált volna lelőni.

- Van még valaki a házban? - próbálkoztam.
Egy pillanatra a mögöttem lévő ajtóra pillantott.
- Kellene lennie? - kérdezte kíváncsian.
Megnyugtatónak találtam. A megkönnyebbülés erőt adott, talán mégsem találkozott Sammel, de vajon hol lehet?
- Honnan tudod a nevem? - kérdésre kérdéssel feleltünk.
- Te mondtad el nekem.

A kezem ökölbe rándult, ugyanakkor elöntött a kíváncsiság. Már kevésbé akartam neki támadni.
- Miért vagy itt? - újból kérdeztem.
- Ezeket a kérdéseket nem nekem kell feltenned. - óvatosan felém lépett.
Én vele együtt hátráltam.
- Itt nem én vagyok a szörnyeteg, Isabelle. Szegény, kicsi, Isabelle. - sóhajtozva fújta ki a szavakat.

Mintegy vezényszóra kipattant az ajtó, és Bucky állt a küszöbön, Sam mögötte.
Futtában rám pillantott, tetőtől talpig végigsiklott rajtam a tekintete, és láttam a szemében a megkönnyebbülés szikráját.

A fickóra fókuszált, meg sem rebbent. Olyan intenzitással meredt rá, amit sosem láttam. A szeme vad volt, tágra nyílt, rettegő.
A lélegzetem elakadt, ahogyan Samre irányítottam a szemem. Egy pillanatra elöntött a megkönnyebbülés, annak ellenére is, hogy egyre jobban pánikban voltam mi fog történni ezután.

Bucky pillantása a férfiba fúródott, és gyötrelmes lassúsággal megváltozott a légkör a lakásban. Olyan erős volt a feszültség, hogy érzékelhettem kettejük kapcsolatát.

Sam kezdte a támadást, de a férfi ügyesen mozgott. Bucky egy ütést mért le rá, amellyel sikerült elveszítenie az egyensúlyát. Sam hátrafeszítette a karjait, mire Bucky egy éles döféssel beléeresztette a szérum-elszívó vékonykás tűjét. Erősen tartották.
Egyszerűen képtelen voltam megmozdulni a borzalmas látványtól. Csak álltam tehetetlenül, míg láthatóan jól, lerendezték a fickót. Valami nem hagyott nyugodni.

Bucky a bal kezében tartotta az üvegcsét, és enyhített szorításán, mikor már kezdett kimenni az élet az emberből. Az ájulás határára került, és a nehéz levegővételek közepette ennyit tudott kinyögni nekem:
- Barnes hozott el.. miatta lettél gyilkos..

Kifutott a vér az arcomból.
Micsoda?
Veszteség, magány, düh, kétségbeesés és magány töltötte meg a szívem. Valósággal fojtogatott. Nem kaptam levegőt.
A könnyek szépen lassan kezdtek utat törni az arcomon, mikor eljutott a tudatomig a mondat, mely ilyen érzelmeket váltott ki belőlem. Hirtelen túl sok lett ez nekem. Fel sem tudom fogni. Millió kérdés keringett a gondolataim körül.
És átszakadt a gát - az elmúlt néhány nap minden várakozása, idegeskedése, félelme újraelőtört, és könnyek szöktek a szemembe. Elfordultam tőle, tőlük, mindenki elől.
- Bucky.. - nyöszörögtem.
Gyors léptekkel felém lépett, ott hagyta az ember testét a földön.
- Ne, Isa.. kérlek ne..
Szinte könyörgött nekem, mikor a kezem az arcán csattant. Egy pofont kevertem le neki, a tettemre összerezzent. Némán nézett a szemembe. A tenyerem bizsergett utána.
Vigasztalhatatlanul zokogtam. Túl sok volt nekem mindez. A testem a végkimerültségbe keveredett, az elmém kiürült, az érzelmeim elpárologtak.
Egy pillanatra kitisztultak a gondolataim,és mindössze egyetlen kiutat láttam.
El kell mennem innen.