3 szabály [Sólyom és a tél katonája] FF.

part 3 /szösszenet/

A vezérlőben vártam Sam hívását.
Nem hagytam magam kettesben a gondolataimmal. Végül felvettem a rádiót és barátom éles hangját hallottam meg benne.
- Ha láttad volna mekkorát csapódott. - mondta vidáman utalva Buckyra.
- Maradjunk a tervnél. Ha lehet. - mondtam figyelmetlenül hagyva az kijelentését.

Tudtam, hogy keresztbehúzza az én szépen kidolgozott haditervem a harmadik személy.

- Nézd Isa. Nekem szólnom kellett volna. - mondta és hangjában megbánást fedeztem fel.
- De nem szóltál. - kis idő múlva hozzátettem. - Ezt majd később megbeszéljük. Koncentrálj. Körül néztél már? - kérdeztem.
- Jól van. Most érkezem. Rakd le a gépet.
- A bejáratnál vársz?
- Negatív. Szóltam Buckynak, biztosan odaért már. Én a tetőn leszek, tudod..tudok repülni.

A hadigépet és a rádiót egy időben sikerült leraknom. Kiszálltam a gépből és pisztolyomat a kezembe vettem.

Alig hittem a szememnek, mikor megláttam a pár méterre bámészkodó Buckyt. Nem ment be. Talán rám várt? Én végezzem el a piszkos munkát?
Odaérve bólintottam neki és minden érzelmemet legyűrve előre haladtunk beljebb a romos épületek belsejébe.

A talpunk alatt ropogott a megtört talaj, ami kissé nedves volt. Eső után voltunk, a levegő enyhén párás volt.
Egyre gyorsabban hagytuk el a romokat, és én mindvégig azt hittem, az egyik ránk fog dőlni.
Már csak egy fal választott el minket a másik omladozó épülettől, mikor mozgást érzékeltünk. Legalábbis én biztosan.
- Odabent vannak. - szóltam lassan Bucky felé.

A fülemhez kapam. Az adóvevőt bekapcsolva kérdeztem Samet hol van az emberünk.
Sam a tetőről leste őket fedezékben. Mint a sólyom a fészkében.
- Fegyvereket csempésznek. - mondta.
- Derítsük ki. Látok egy szabad utat. - szólt Bucky, majd indult volna de eléléptem.
- Nem orgyilkosok vagyunk.
- Találkozunk odabent. Vagy nem. - biccentett a fejével elém, majd újra megindult.
Egy ideig néztem, majd beleszóltam az adóvevőbe, kötekedni kicsit.
- Odanézzenek. Micsoda lopakodás.
Szememmel végigkísértem mozdulatait, melyeket próbált rejteni a csempészek elől.

- Jól van. Bent vagyok, ami azt jelenti, hogy jóval előtted. Nem túl rózsás a helyzet, de meg lehet csinálni.
Válaszképpen mellé léptem, mire felfogta, hogy sikerült hamarabb odalopóznom mellé.
- Hello. Hogy vagy? - szólt szemrehányóan.
- Jól. Köszi. Mit hagytam ki? Semmit? - kérdeztem énis ugyanolyan hanglejtéssel.
- Jól van. Menjünk.
- Ne, várj. - léptem elé.
- Vibrániumból van a karom. El tudom őket intézni.
- Ki nem szarja le? Tudni akarom hová mennek. - feleltem neki flegmán.

Egy ideg bámultuk a ki-be pakoló embereket. Az épületben kettő fegyveres őr tartózkodott. Egy kamion állt kint, a félig nyitvahagyott ajtón keresztül látni lehetett. Már csak pár doboz maradt bepakolatlanul, mikor mellettem figyelmesen bámuló férfi szólalt meg.
- Ketten vannak.
- Csak kettőt látsz?
- Annyit láttam.
- Sam, hányan vannak? - tudakoltam.
- Ezt sasoljátok. - szólt bele az adóvevőbe. - Egy, kettő hár- na mégegyszer. Négy, öt.
- Igen. Ötöt. Aha. - sóhajtott Bucky. - szóval erősek. Tök mindegy.

Sam jelzett nekünk indulásra késztetve minket. Kirohantunk a fedett fal mögül. Azonnal letepertem a fegyvert tartó férfit, és miután biztosra mentem, hogy a földön marad, egy jól irányzott célzással oldalbordán rúgtam.
Közben a többiek felfigyeltek a zajra, és sietősre fogták a dolgot.
A másik kettő emberrel aki az épületben tartózkodott, Bucky bánt el. Az egyiknek a kezét törte ki, míg a másik nyaka köré fonta a kezét. Heves harcba kezdtek. Nemes egyszerűséggel nem mentem oda hozzá, sőt eszembe se jutott, hogy segítsek neki. Az elejtett rakományhoz futottam és a ládákban vakcinát és bombákat fedeztem fel. Nem értettem az összefüggésük, és azt sem, hogy mire kellhet nekik. Kiszaladtam a parkoló-szerűséghez, és tekintetemmel Samet sasoltam ahogyan a kamion felett repülő golyók elől tér ki.

Hátrafordultam, mire egy számomra egy szintén ismeretlen ember állt előttem.
Micsoda meglepetés. Nekirontottam, mire hárította az ütéseim. Megpróbáltam hasba rúgni, de elkapta a lábam és a földre kényszerített. Egy gyors pillanatban elkaptam a kezét és a háta mögé szorítottam. Felül kerekedtem rajta. Nem sokáig. Újra sikerült kikerülnie a kezem közül, míg Sam vetett véget a harcunknak. Szárnyainak köszönhetően a semmiből kapott egy akkora lökést, hogy azonnal a földre zuhant és vértócsa keletkezett a nedves betonon.
- Kedves tőled, hogy te is beszállsz, Sam. - ordította Bucky, míg fémkarjával kevert le egyet a vele küzdővel.

A maradék embert simán kicsináltuk. Szó szerint. Veszélyes ember volt, talán szuperkatona, de nem legyőzhetetlen. Esély sem volt rá, hogy túlélőt hagyjunk. Ezek az emberek csak részei, egy nagy, összetettebb harcnak, amit nem velük fogunk megvívni.

A kamion már elment. Samnek hála a nyomkövető amit rajta helyezett el, elvezet minket az állomáshoz. Ahova azt a sok vakcinát, és bombát viszik.
Lihegve tűrtem ki a szememből a fekete hajtincseim ami odatapadt az arcomra, izzadságomnak köszönhetően.

Bucky kihúzva magát sétált ki az ajtón és Sam leszállt elénk.
- Ez a nő jobban küzd mint te. - mondta szarkaztikusan. Sam egy perce sem tudja elveszíteni a vidámságát, a könnyedségét akármilyen komolyra fordul a helyzet. Persze tudtam, hogy a szíve mélyén ő is aggódott. Ebben a pillanatban már éppen úton vannak a következő céljuk felé.

A nap lenyugvóban. A pihenésünkkel járó csendet Bucky törte meg.
- Szuperkatonák voltak. Néhányuk az volt. - fújta ki a levegőt.
- Induljunk vissza. - szóltam.

Szeretnék néhány dolgot letisztázni mindenkivel, aki olvassa ezt a friss történetet! Részek eddig 2 naponta kerültek fel, marad ez a rendszeresség. Folyamatosan átírás alatt vannak a részek, mivel szeretném tökéletesíteni. A párbeszédek legtöbb része a sorozatból van, hitelesebbnek érzem így.
Jó olvasást nektek!