3 szabály [Sólyom és a tél katonája] FF.

part 8

- Kérdezhetek én is valamit? - néztem Samre, és ő lassan bólintott.
- Azt mondtad nem gyilkolsz. - figyeltem Buckyra. - Akkor meg milyen katona vagy?
Válaszát meg sem várva folytattam.
- Két fajta katona van. Hírszerző és Kém. Vannak, akik egy ceruzát alig bírnak el. Ilyenek a Hírszerző ügynökök. Te meg feltudnál emelni egy házat..
A kémkedés a beolvadásról szól, finomságokról - egy pillanatra megálltam - és semmi finom nincs benned.
- Én a tél katonája voltam.
- Nincs nálam.
- Tudom, hogy nem.
- És ezt honnét tudod?
- Mert a verekedésből sok minden kiderül. És mikor bunyóztunk.. Simán ellenem fordithattad volna.
Bucky kényelmesen hátrahajtotta fejét a székben miután közölte velem a tényt.
Válaszra akartam nyitni a szám, de Sam megellőzött.

- Akkor meg hol van?
- Mi?
- Hova rejtetted el a szérum-elszívót?
- Az maradjon az én titkom, egyenlőre.
- Itt nincs több titok Isa! Elegem van a titkaidból, a makacsságodból.
- Jól van Sam. Oké. Engedj felállni, csak hogy megmutassam.
- Majd utána megmutatod. Bucky kérdezett valamit, nem rémlik?

Remek. Azt hittem majd így ki tudok törni ebből a kínos helyzetből, de ez lehetetlen.

- Mit kérdezett?
- Azt akarja tudni, miért menekültél el?

Kissé felháborodottan Bucky szemébe néztem.
- Miért csinálsz ekkora ügyet valamiből, aminek semmi köze hozzád?
- Hittek benned. Bíztak benned. Okkal adták be neked a szérumot.
- Talán tévedtek.. -motyogtam.
- Ha veled kapcsolatban tévedett, akkor velem kapcsolatban is. - haragosan préselte ki a szavakat a szájából.
- Befejezted?
- Igen.
Elnézett oldalra. Megvártam, míg lenyugszunk.
- Talán ez olyasmi amit te sosem fogsz megérteni. De el tudod fogadni, hogy azt tettem amit helyesnek véltem?
- Nem.
- Tudod mit tettek velem a hősiességemért? - a hangom megremegett. - Kalitkába raktak. Vizsgálatokat végeztek. Levették a vérem, bejártak a cellámba.
- Isa, Meg kell értenem. Te is szuperkatona vagy, mint Bucky. - Sam kérlelően nézett rám.

A zsebemből egy gyűrött, elsárgult képet húztam ki. Az asztalra dobtam. Anyám és én mosolyogtunk rajta. 5 éves lehettem.

- Megölték mikor engem elhurcoltak. A-azt mondták neki, hogy meg fognak ölni. És őt ezzel a tudattal végezték ki.
Lenyeltem a könnyeim. Nem fognak sírni látni. Folytattam.
- Néhányunkat telenyomtak annak a szérumnak a különféle változataival, de nem mondták el, hogy mi volt az. Azt mondták tetanusz. Megtanítottak harcolni. A késsel bánni. Náluk fogtam először pisztolyt a kezemben. Csak éppen, akiknek a fegyverrel szolgáltam, nem voltak becsületesek. De persze egy fiatal kislány honnan értheti még mindezt? Én a rossz cél érdekében cselekedtem. Bevetésre küldtek minket, annak ellenére hogy a többiek nem voltak stabilak. Ekkor voltam 17 éves.
Néhányan meghaltak. Nem mintha rohadtul bármi is változott volna.. Nem telt el sok idő, egyedül én maradtam. És mit kaptam ezek után, hogy túléltem?! Még több harcba küldtek, tudván majd visszatérek az összesből.

A pólómat felgyűrtem, és egy négy centis nyílt heget tapintottam meg az oldalamon. Alatta vadhús nőtt. Sam elszörnyedt, Bucky éppen csak odapillantott.

- A következő 5 évben kísérleteztek rajtam.
Próbálták kideríteni miért működött rajtam szérum. Dr. Nagel dolgozott a Hidránál. Ismerős Bucky? - belenézett a szemembe és lassan bólintott.
- Volt egy nővér. Megsajnált. Írt egy hamis jelentést. Halottnak nyilvánított.. Ekkor már elküldtek egy bevetésre. Úgy kellett cselekednem, hogy sose térjek vissza a börtönbe. Aznap Buckyval küldtek el az épületbe. Lebuktunk. Egy tag észrevette, hogy jeleztünk egymásnak. Mindenki előkapta a pisztolyát. Patthelyzet. Nem volt menekvés. Vagy mégis. Ha lelövöd a társad, bizonyítod, hogy nem vagytok együtt. 3 szabály létezett. Emlékszel?
- 3 golyót eresztettél belém. Kettőt a mellbe, egyet a fejbe. Hatásos volt. - szólalt meg Bucky és megköszörülte a torkát, majd újra a padlót kezdte el pásztázni.
-Itt volt az alkalom, hogy elengedjenek. Nem néztem hátra. Ha engem elkapnak, visszavisznek.. azt már nem éltem volna túl. Meghaltam. Elmenekültem. Olyan könyveket olvastam, amik segítettek kitölteni a repedéseket és a kanyonokat a memóriámban. Hallgattam a leszázalékolt katonák történeteit, amik lassan kezdtek betölteni. És jöttél te, Sam. Az emlékeim megsűrűsödtek. Állványzatot ácsoltam belőlük, hogy ráépítsek egy új, valódi életet, ha már a Hidra elvette az akkorit.

Sam sajnálkozó pillantásai újra könnyeket csaltak a szemembe.
- Isa.. én.. - kezdte.
- Az élet sosem alakul úgy, ahogy fiatalon elképzeljük. Ugye? - fájdalmasan elmosolyogtam.
Sam a hangom hallatán félrebillentette a fejét, és egy pillanatig úgy tűnt, rákérdez. Helyette hosszan, súlyosan felsóhajtott. Kis idő múlva összeszedte magát.

- Valamit tennünk kell! Segítek.
- Nem Sam. Hagyj meghalva.. - suttogtam. -
Tudod milyen nehéz volt nekem, hogy megbékéljek a helyzettel? Miért ásnád ezt el?
- Mindent megoldhatunk. És itt vagyok neked.
- Ne csináld Sam..
- Akárhogy is, csak had segítsek.
Nézd, nem hagylak cserben. Bízz bennem.

Aprót bólintottam. Fél szememmel Buckyra pillantottam. Üres tekintettel nézte az oldalam. Mintha szemeivel képes lenne átlátni a pólómon, és a sebeim tanulmányozni.

Felálltam. Nagyot sóhajtottam.
- Elintézzük, amit kell, és ha végeztünk, elmegyünk külön-külön egy szép, hosszú nyaralásra. És te meg én - mutattam Buckyra, aztán magamra - soha többé nem találkozunk. Rendben?
- Ahogy akarod.
- Köszönöm.
- Sam, mi a terv?
- Meglátogatjuk Dr. Nagelt..