3 szabály [Sólyom és a tél katonája] FF.

part 11

A világ végére tartottunk.
Amikor Sam elmondta a kórház előtt a koordinátákat, a GPS nem mutatott mást, mint egy 3 órás kocsiutat a semmi közepére. Most mégsem szólhattam le, hiszen elaludt már az első fél órában. A hátsó ülésen helyezkedett el, a kényelem kedvéért. Egy ideig a tájat nézte, majd elszundított.
Feszesen markoltam a kormányt, és ritkán a GPS-re pillantottam. A gondolataim elkalandoztak, mintha a tájat nézve belelátnék az elmémbe. A szívem mögé fájdalom fészkelt, és tudtam, nem is fog enyhülni, amíg Bucky újra mellettem nem lesz.

A kelleténél gyorsabban teltek az órák, időközben Sam is felébredt. Talán megérezte, hogy közeledünk a végállomáshoz. Az erdőn át, egy tisztáshoz vezetett az út.
- Itt is vagyunk
Körülnéztem, és egy folyót láttam az úttal párhuzamosan, mely egy tóba folyt. A tó körül erdő helyezkedett. Egy kis ösvény vitt végig az erdőben a házhoz, amihez megérkeztünk.
Leparkoltam, és segítségére siettem a betegnek.

Némán az oldalán követtem őt a bejáraton át a nappaliba. Kellemes hangulatú, parkettás helyiség volt, padlóig érő ablakokkal, nyitott kandallóval, fehér, díszpárnákkal borított kanapéval. Csodálatos kilátás nyílt a végtelen kertre.
Nagyvonalú volt, de nem túlméretezett, és közben meglepően otthonos.

- Sosem szóltál, hogy van egy nyaralód. - ámultam.
- Sosem kérdezted, hogy van-e egy nyaralóm. - Sam elhelyezkedett a kanapén, és hirtelen az oldalához kapta a kezét.
- Fáj?
Mellé léptem. A kötözést vizsgáltam, ahogy a felhajtotta a pólóját.
- Rendben leszek.
- Helyes.

A kocsi csomagtartójából bevittem pár cuccot a házba, az egyik vendégszobába ideiglenesen lepakoltam a ruháim.

A nap lenyugvóban, a stégről gyönyörű kilátás nyílt ahogyan a folyó visszatükrözi az ég színeit. Pár percig csöndben álltam, azután bementem a házba.

A következő két napot teljesen a pihenésre fókuszáltuk Sammel, bár számomra nem teltek teljes nyugalommal a napok. Az, hogy mindig egy helyben vagyunk, nyugtalanná tett. Ráadásul Buckyt sehogysem tudtam elérni. És ez zavart. Azt beszéltük, jelez, amint átadja a szállítmányt, ehelyett én hívogattam két napja. Talán máshol húzta meg magát? Azt reméltem idejön, és itt várunk, míg nem kapunk jelzést.

Ám a harmadik napon, mikor a nap ismét lenyugvóban volt, megjelent. Sam a nappaliban üldögélt, én a késeim tisztogattam, mikor benyitott. Az ajtóban állt, egyfajta válaszra várva, hogy átléphesse a küszöböt. Sam megadta neki, és kezet fogtak majd beszélgetésbe kezdtek.
Előjöttem a nappali hátsó részéből, és amint megpillantottam egyfajta meleg bizsergés futott át rajtam a puszta jelenlététől. Rám nézett. Nem akartam leleplezni a puszta örömöm.
- Nem tudod hogy kell felvenni, a telefont? - fogtam egyhangúra.
- Hoztam kaját - tette le a kezéből a két szatyornyi ételt - ha már két napja nem ettetek.
Az igazat megvallva tényleg csak azt ehettünk, amit az útra hoztunk, és amit a hűtőben találtunk de persze nem volt romlott.

Este volt már, mikor kiléptünk Sam szobája ajtaján. Aludt, mint a bunda, miután előttünk lenyelte a gyógyszereit.

Bucky elindult a folyosón.
Melyik a te szobád? - érdeklődött. - Ez itt?
- Igen de.. elárulnád hol voltál?
- Volt egy kis dolgom. Benézhetek?
- Persze, gyere csak.
Megállt az ajtóm előtt, pedig kinyitottam.
Némán átnézett a szobán, aztán kezét a kilincsre nyomta.
- Gyere már be. - kértem.
- Isa, fáradt vagyok. Mit akarsz? - lassan belopózott, és megállt a szoba közepén. Megvártam, míg rám figyel.
- Hol voltál?
- Elvégeztem a feladatot.
- 3 napig? Fogva tartottak? - aprót nevettem.

Talán ő is észrevette rajtam, hogy mennyire sokat dobott a kedvemen a jelenléte. Hirtelen vidámnak és kipihentnek éreztem magam, és sok kérdésem várt választ tőle.

- Ezet ráér holnap is megbeszélni. Fáradt vagyok, lepihennék. - Távozni készült.
- Lassan a testtel! - hátammak az ajtónak támaszkodtam, elzárva előle a kijáratot.
Ezzel nyilvánvalóan nem számolt. Meghökkent arcot vágott, majd rendezte vonásait.
- Leülni. - utasítottam.
- Nem.
- De. - meglöktem, és az ágyra dőlt. Felegyenesedett és karbatett kézzel várta a következő lépésem.
- Remélem nem egy "hiányoztál" szexre vágysz, mert Isa én tényleg fáradt vagyok. - felelt mogorván, de a végére elmosolyogta magát.
- Hogy te mekkora barom vagy.
Leültem mellé az ágyra.
- Miért három nap után bukkansz föl? Miért nem válaszoltál a hívásaimra? - csaptam a kezem a térdemre.
- Randim volt. - felelte nemes egyszerűséggel.

- Mesélsz nekem arról az emberről akivel találkoztál? Mit tettél vele? - átláttam rajta.

Végül beadta a derekát. Nagy levegőt vett, és megnyílt nekem.
-  Ne aggódj, mindhárom szabályod betartottam. - szögezte le - Atwood szenátor. Évekig a Hidra biztosítéka volt. Segítettem neki bejutni amikor még a tél katonája voltam. És miután a Hidra feloszlott, ő továbbra is visszaélt a hatalommal amit én adtam neki.
Aprót bólintottam.
- Tehát az első számú szabály, nem tehetsz semmi illegális dolgot.
- Csak annyit tettem, hogy adtam infót a segédnek, hogy elítélje. Nem vettem részt másban.
- kettes szabály? - kérdeztem.
Elgondolkodott.
- Mi volt a kettes szabály?
- Senki sem sérül meg. Ez fontos.
- Akkor miért nem ez az első szabály?
A szemem forgattam. Az ágy szélében ültünk, így törökülésbe húztam magam, és felé fordultam a teljes testemmel.
Rám nézett.
- Nem bántottam senkit. Megígérem.
- És mi van a hármas szabállyal?
Szólásra nyitotta a száját, de én megelőztem.
- A jóvátétel lényege a harmadik számú szabály beteljesülése. - bólogattam.
- Tudod, elég cinikus vagy Isa. - mosolygott, majd folytatta - Hát persze. Teljesítettem a hármas szabályt.
- Szóval mindent jól csináltál viszont a lelkiismereteden nem segített. - gondolkoztam hangosan.
- Nos, nekem nincs lelkiismeret furdalásom.
- Nézd.. egy napon meg kell nyílnod és megértened, hogy néhány ember valóban szeretne segíteni neked és hogy bennük megbízhatsz.
- Bízok az emberekben.

Kijelentésére hanyatt feküdtem az ágyon.
- A fenét.
Felállt és bár a mennyezetet bámultam, éreztem ahogyan végignéz rajtam. Minden egyes porcikámat felfedezi, és nagyot sóhajt a végén.
- Aludj jól, Isa.
- Jó éjt, Bucky.

Halkan becsukta maga után az ajtót és bár egy ideig a plafont bámultam, elnyomott az álom.