3 szabály [Sólyom és a tél katonája] FF.

part 15

Jó volt Bucky mellett sétálni, és egyenesen előrenézni.
Furcsa, új tűz futott végig rajtam, mint az áram, amikor csak találkozott a tekintetünk. A nap az égen tetőzött. Amikor a kezem súrolta az övét, elrántotta és bőrdzsekije zsebébe dugta.
- Mi a gond? - faggattam, idegességtől éles hangon.
- Még mindig oda akarsz menni?

Megtorpantam.
- Mi?
Amikor nem válaszolt rögtön, megálltam egyhelyben a járda közepén. Jólesett a kocsi után, melyet egy parkolóban hagytunk magunk mögött, hogy a csípős levegő a bőrömnek ütközött. Az október éles lehelletét éreztem az orromban, a gyomromban éhség éledezett, a véremben még száguldott a Sam által készített kávé. A hatása már nem volt bennem.

- Akkor mi legyen? - kérdeztem, és kitártam a karom, amit Bucky nem vett észre. - Most fogsz kihátrálni?
Megtett néhány lépést, mielőtt válaszolt volna. Megállt, és vissza fordult.
- Félreértesz, Isa. Csak meg akarok győződni, hogy nem vesztetted el a bátorságodat. - A szavaiban kihívás bujkált, a szeme fénylett. - A tisztogatók nem fognak leállni, Sam láthatólag elvesztette önmagát az erdei házban, és fogalmunk sincs, hogy csináljuk. Biztos akarok lenni abban, hogy te nem..Nem gondolod meg magad.
Közelebb lépett hozzám.
- És mi van, ha meggondoltam magam? - érdeklődtem, hogy próbára tegyem. - Mi van, ha most már úgy gondolom, vissza kellene fordulnunk?

Átgondolta a szavaimat, miközben mélyen a szemembe nézett.
- Akkor ezt tesszük. Keresünk más megoldást. Visszafordulunk.
A hangja határozott volt, és helyes választ adott. De nem hittem neki. Volt valami az arcában, ami eszembe juttatta, hogy ez nem teljesen rólam szól. Talán Bucky nem csak kísérő akar lenni ebben a küldetésben.
Folytattuk sétánk.
A járda szélén boltok sorakoztak, és amikor vásárt rendeztek, főleg ha még az idő is jó, olyan érzése volt az embernek, mintha ünnep lenne.
A beszélgetés kezdett elsodródni. Nem tudtam megkérdezni, amit igazán tudni akartam, a kezdetektől fogva: Miért van itt velem? Hogy segítsen nekünk, vagy hogy elmeneküljön? És különben is, mit számít? A végeredmény ugyanaz: Ha ezzel végeztünk, soha többé nem látjuk egymást.

Ahogy közeledtünk, egy rendőr alak sétált felénk. Mindenhol sárga szalagokat fújt a szél.
- Vissza kell fordulniuk. Az utca határozaltan ideig lezárva.
- Mi történt? - kérdeztem.
Két rendőrautót láttam, és köztük szétszórtan maroknyi rendőrt. Előttük egy nagy horpadásokkal fedett kocsi.
- Baleset. - A hangja katonás volt, egy árnyalattal maradt el az udvariastól.

Levettem a napszemüvegem, hogy jobban lássak. Valami domborodott az úton, a kocsi mellett, amitől kiszáradt a torkom. Talán egy dzseki volt.

- Megsérült valaki?
- Drágám, most vissza kell fordulnod.
- Drágám?
- A drága hölgynek itt nincs hatásköre.
- A drága hölgynek ott van hatásköre, ahol a drága hölgy úgy gondolja. - feleltem.
A zsaru rágcsált valamit, rágógumit, vagy a szája szélét.
- Fiam, kérlek, mondd meg a barátnődnek, hogy tegye fel a szemüveget és forduljatok vissza, mielőtt megbírságolom.

A hangja gépies volt, a napszemüvege fémes lencséje Bucky felé fordult.
Az érzés az arcomból indult, mint mindig és jeges tűzbe borította a bőrömet.
- Hozzám is beszélhet. - szóltam rá. - Itt állok. Vagy úgy érzi, egy nő nem tud betartani egy egyszerű utasítást?
- Isa. - Bucky a karomra tette a kezét, én azonban leráztam.
Már késő volt tízig számolni.
- Csak mert a maga irányítása alá tartozó porfészekben vagyunk, nem jelenti azt, hogy úgy beszélhet velem, mint egy csecsemővel. Hogy mer úgy kezelni, mint egy kibaszott háziasszonyt?
A zsaru egy pillanatig rám meredt, és az arcán rángatózni kezdett egy izom. Amikor levette a napszemüveget a szeme ingerült és barna volt. Emberi.
- Anyáddal is így beszélsz? Na húzzál el.
Kiegyenesedett és néhány lépésnyire elsétált, a pisztolya az oldalán himbálózott.
Egy pillanatig mozdulatlan maradtam, a ki nem engedett adrenalin halványuló szikrákat pumpált végig a tagjaimon, majd Bucky a derekamnál fogva fordított a másik irányba.
Dühösen bámultam rá.
- Mi bajod van?
- Nekem mi bajom van?

Az érzés, mikor tudod, hogy seggfej voltál, éppen olyan rossz, mint amikor veled bánnak igazságtalanul, csak az elégtétel érzése nélkül.

Gyors léptekkel hagytam faképnél Buckyt, mire ő utánam lépett.
- Az istenért, engedd már el! Nem kellett volna sértegetned egy zsarut, oké? Szérum ide vagy oda. Úgy teszel mintha nem értenéd, pedig érted. - szólt fáradtan. - Kerüljünk, tudok egy lenti utcát, ugyan oda visz el.
Semmitmondóan bólintottam, majd követni kezdtem.

Végül egy kávézóban kötöttünk ki, lejjebb egy utcával. Bucky whiskyt rendelt. A hely nyüzsgött körülöttünk, kanalak csilingeltek a csészék peremén, a pincérek éles csattanással tettek le tányérokat az asztalakra. A telefonom az asztalon tartottam kettőnk között, és a szívem egy kicsivel mindig jobban összeszorult, ahányszor csak a néma, fekete képernyőre néztem. Hiányzott Sam.
- Kit keresünk? - kérdeztem végül.

Átnézett a vállam felett.

- Hamarosan... - félig felállt, aztán visszaült - mindjárt itt lesz az emberünk.
A fejem azon a hajnali-három-óra-van-és-kávé-kell módon lüktetett, és a fogaim kétszer összecsattantak, mire sikerült összeszorítanom a számat. Mindkét oldala háttafordultam, hogy megnézzem mi van mögöttem, de semmi szokatlant nem láttam. Három fiatal lány kávézgatott, arrébb egy asztalnál idős férfiak ültek munkáskabátban.
- Mit láttál? - suttogtam.
Bucky megfeszítette az állkapcsát.
- Semmit. Túl feszült vagyok.
Utoljára körülnéztem. Senki nem nézett vissza rám.
- És itt a kávé!
Bucky és én is összerezzentünk, ahogy a pincérnő kitöltötte a kávét.
- Most még feszültebb vagy - állapítottam meg, amikor a pincérnő továbbment. - Az, hogy várunk valakire, idegessé tesz.

A feje görcsösen megrándult, ahogyan ellenőrizte a mögöttünk álló ajtót.