3 szabály [Sólyom és a tél katonája] FF.

part 13

Néha megrémített, milyen kevés emlékem volt.
Amikor vissza néztem az életemre, minden egyetlen hosszú, élettelen felvételre olvadt össze, mint a szélvédőre hulló esőről. Ha egyik irányba összpontosítottam, az ablakra tapadó cseppeket láttam. Ha a másik irányba néztem, az előttünk nyújtózó vizes országutat. A köztes helyek maradtak meg bennem, nem pedig az, ahová visszatértem. Kevesebbre emlékeztem a saját életemből mint amennyi embert öltem.

- Micsoda csinos kis házimacska vagy - suttogta egy beosztott egyszer, olyan halkan hogy senki más ne hallja. Az első héten történt, mikor elhurcoltak a Hidra tetője alá. A szavai, és ahogy közben rám nézett, bekúsztak a bőröm alá és bevetették magukat mint valami méreg. Az egyetlen módja az volt, hogy megszabaduljak tőlük, hogy egy jókora pofont adtam az arcára. Akkor vertek meg először, és attól kezdve gyűlöltem hogy a tükörben látott kép mennyire nem tükrözi azt, ahogy érzek.
Hogyan is érzek?
Gondolataim szinte már őrjítően egy személyre fókuszáltak. Volt valami köztem és Bucky között. Sosem sikerült megfogalmazni, mi is az, de volt egy fajta jelentősége a személyének. Talán az, hogy folyton keresztezte egymást az utunk, mintha nyolcasokat leíró korcsolyázók lennénk. Vagy talán csak annyira akartam látni a fényt a szemében, önmagam, amitől a bőrömet forróság öntötte el.

Ennyi az egész?

A gondolat egy dalfoszlánnyal érkezett. Az a dolog köztünk, a furcsa, erősödő valami, ami első pillantásra semmiségnek tűnt, de néha a szemem sarkából láttam, ahogy felizzik, mint egy titok. Lehet csak egy fellángolás lenne, ilyen hülyeség?
Ennél sokkal de sokkal több. Átgondoltam röviden a közös történetünket. - én bunkó voltam vele, ő érzelemmentes, és megállíthatatlanok voltunk, amíg cserben nem hagytam. - és a gondolat, hogy többet akar, olyasmit, amit én is mindennél jobban szerettem volna megadni neki, úgy szorongatott, mintha izzadt ujjak fonódtak volna körém.

- Micsoda csinos kis házimacska vagy! - Hallottam újra ezt a bugyuta mondatot. A hang irányába fordultam, és Sam a kanapén feküdve nézett valami romantikus sorozatot. Itt hangzott el az a mondat, ami hosszas elmélkedésre kényszerített, miközben a megszáradt tányérokat raktam a helyükre.
Hosszas gondolatmenetet indított el bennem ez a mondat, ezáltal észre sem vettem, hogy én is a kanapén ülve bámulom a tévét.

Sam egyfolytában csiripelt a fülembe, hogy legyen egy kis előismeretem a sorozat kapcsán. Időközben Bucky is csatlakozott hozzánk, Sam másik oldalán helyet foglalva nézte a sorozatot.

Erősen nyálas, hihetetlen fordulatokkal megspékelt sorozatról számolt be.
- Sam, mióta nézel ilyeneket? - kérdezte Bucky, olyan hangnemben, hogy muszáj voltam elfojtani magamban a kacagásom.
- Hé, srácok. Az az igazság, hogy hiányzik a romantika az életemből. - tájékoztatott minket Sam.
- Hát - mosolyodtam el, továbbra is a tévének beszélve - legalább neked volt szerelmi életed.
- Ó Isa, nyugodj meg, te sem vagy menthetetlen. Hidd el a te életedbe is egysz..- Ó Sam, én Buckyra gondoltam...

Bucky arca elkomorodott egy pillanatra, aztán rám meredt. Kíváncsi voltam a reakciójára, arra, a kijelentésemre, hogy nincsen szerelmi élete. Egy szót sem szólt. Engem nézett Sam válla felett. Ez a legerősebb fegyvere, de ellenem még eddig sosem használta. Ilyenkor egyszerűen csak bámul az emberre, miközben megpróbálja összeszedni a gondolatait, hogy olyat tudjon mondani, ami majd eljut hozzád, de ő soha nem reagál.

Lassan felállt, és kisétált a kijárati ajtón. Pár percig némán néztem a tévét, majd úgy döntöttem utána megyek. Felálltam, és Samre néztem. Visszanézett rám.
- Most ezt fogjátok csinálni? Mint a romantikus sorozatban?
- Ó hidd el Sam, ha a romantikus sorozatban lennénk, én már rég lepuffantottam volna. - sóhajtottam, mire elmosolyodott.

A teraszhoz mentem, ki a sötét éjszakában. Én kapcsoltam fel a kinti lámpát, és a fény egy férfi alakot vettett a szemem elé. A gerendának támaszkodott, és a sötétség felé nézett. Némán mellé léptem. Ennyi tellett tőlem. A feketeség mindent elvont a szemem elől, automatikusan az elmém jelent meg előttem, így hát azokat néztem.
Pólóban álltunk, az enyhe meleg levegő csiklandozta a jéghideg kezeim. Rossz vérkeringés. Hallottam az egyenletes levegővételeit, és amint a komor éjszakába kifújja azokat.

Pár percig álltunk néma csendben. Eldőlt a gerendától, de csak a szemével fordult felém.
- Fókuszálj a feladatra. Nem vegyíthetsz hozzá érzelmeket. A szeretet gyengévé tesz. Sebezhetővé.

Megfeszítette állkapcsát, ahogyan kimondta ezeket a nehéz szavakat. A torkomban gombóc nőtt, felkészületlenül ért, hogy ilyennek lássam. A hideg kezem ökölbe szorult, kerestem a megfelelő választ.

- Sajnálom. Én már képtelen vagyok nem vonzódni hozzád. Nehezen, de átadtam magam az érzelmeknek. Nem volt szándékomban, de egyszerűen belekényszerítettél a helyzetbe. A tudtodon kívül. A szív nem sakktábla, nem követi a játékszabályokat. És talán most jobban hallgatok a szívemre, mint egész életemben. Vágyom rád, minden, és mindenkinél jobban.
Ezt akarod? Teljesüljön az akaratod. De figyelmeztetlek..tartsd magad távol tőlem. Ha megpróbálsz manipulálni - közel léptem hozzá, hogy a szemeibe nézhessek - az utamba állni, vagy akár csak megérinteni.. - tartottam egy kis szünetet - meg foglak ölni.

Türelmet, és nyugalmat erőltettem a hangomra. - És gondoskodni fogok róla, hogy fájjon. Világos?

Megindultam az ajtó felé, de a karomat elkapva húzott vissza magához, és a lendület hevében mellkasunk összeért.

- Eressz. El. - haragosan vicsorogtam, ám ő szorosan tartott magánál.
A kék szemeiben megbánást fedeztem fel.
- Csak semmi érzelem, Bucky. Ó, mit is beszélek, hisz neked sosem voltak..

Látni akartam mi történik, ha nem állok le. És ez a vágy eléggé megijesztett ahhoz, hogy teljesen átadjam magam Bucky irányításának.

- Tudom hogyan érzel. - azt hittem már sosem szólal meg. - azt is tudom, mennyire küzdesz az ellen, hogy befolyásold őket.
- Honnan sejted mindezt? A rettenthetelen naagy Tél katonája honnan képes ennyi mindent tudni a szerelemről? Jobban mondva az érzelmekről.. - javítottam gyorsan magam.
- Nem csak nekem kell szerelmesnek lennem, Isa. Egy szerelemhez két ember kell. Sőt, még ennél is többről van szó.

-Például? - a szívdobbanása keveredett az enyémmel, szoros testtartásunknak köszönhetően.

-Például, amikor rám néz..-kereste a tekintetem - úgy kell éreznem, hogy mindene lángol! - lehajtottam a fejem és szemeimmel a padlót pásztáztam.
-És látnom kell azt is, hogyan próbálja meg elrejteni előlem a tekintetét. - felemeltem a tekintetem, szinte már dühösen a szemébe bámultam. - És amikor megpróbálja egyenesen kihúzni magát, és a szemembe nézni..nos, éreznem kell, ahogy a szívverése felgyorsul hirtelen. A lélegzette, a hangja.. az illata.. a szerelmet éreztesse velem.

- Bucky...-suttogtam.
- Igen, és amikor a nevemet mondja ki..éreznem kell, hogy minden egyes porcikája beleremeg.

Közel hajolt hozzám, nagyon közel. Éreztem gyengéd levegővételét az ajkaimon.
- Kérlek ne bánts.. - Suttogtam elhalóan és lehunytam a szemem.
- Soha. - súgta.
Nem fizikailag, de tudta hogyan gondoltam.

Egy örökkévalóságig tartott, míg megéreztem közeledését. A kezem a mellkasára helyeztem, és ő átkarolta a derekamat, közelebb húzva magához.
Ajkaim elnyíltak egymástól, amint megéreztem Bucky lehelletét rajtuk. Nem érintette őket, nem esett nekik. Egyszerűen milliméterek választották el egymást a szerelmünktől, mégsem léptünk.

A testemen jóleső bizsergés futott át, a hideg kezem hirtelen tűzforróvá melegedett. Az alsó ajka súrolta az enyémet. A végtagjaim beleremegtek, az ereimben felforrt a vér. Eltűnt ez a pillanat.

A folyosóról Sam csoszogásának visszhangját hallottuk.

Fejemet lehajtva elmosolyodtam, míg Bucky magában átkozta Samet. Óvatosan eltoltam magamtól, és az ajtóhoz léptem.

Bucky a teraszon állt, ugyanott, ahonnan én elléptem. Az ajtófélfának dőltem, míg Sam az ajtóban maradt.
- Srácok, akármit is terveztetek, hagyjátok abba. Megkaptuk a hívást..