Sziasztok! Tudom úgy volt hogy tegnap raktam volna fel, de sajnos nem volt rá lehetőségem.
Köszönetet is szeretnék mondani amiért ennyien olvassátok és követitek az újabb részeket! Remélem tetszeni fog ez a rész is! Szép délutánt mindenkinek! ❤️
-Oi! Megjöttünk! – a banya előjött a konyhából.
-Hikaru-chan, nagyon örülök hogy itt vagy. Pakoljatok le és gyertek enni.
-Köszönjük. – köszönte meg illedelmesen helyettem is. Meg fogtam a csuklójánál és a szobámba húztam. – Óh, sokkal rendezettebb mint képzeltem.
-Asszem ezen meg kellene sértődnem. – elvettem tőle a táskáját és letettem az enyém mellé.
-Köszi.
-Át öltözőm, mindjárt jövök. – bólintott. Gyorsan át cseréltem az ingem egy fekete pólóra amin egy koponya féleség volt és egy fekete nadrágot vettem fel. Amikor a szobába éppen hogy benyitottam a vállamba kaptam egy öklöst, a hirtelen reakciótól hogy arrébb húzódtam, a hátamon lévő sebek megfeszültek ami miatt felszisszentem.
-Úr Isten! Ne haragudj én csak.. csak.. te hazudtál. Nem csak apró karcolásokat szereztél. – nézett fel rám olyan ártatlanul összeráncolt szemöldökkel, azt gondoltam nekem itt és most végem lesz. – Húzd fel a pólód.
-Tudod, nem hittem volna hogy ilyen hamar fogom tőled hallani..-próbáltam feloldani a légkört.
-Szerintem most nem vagy abban a helyzetben hogy viccelődj velem, ugyanis hazudtál.
-Nem igaz. Jól vagyok.
-Húzd. Fel. A. Pólód.-pár másodperc múlva újra megszólalt de már lágyabban és kedvesebben. – Kérlek Katsu. – Arra az arca, a hatalmas kérlelő szemekre és a „Katsu” megnevezésre lehetett volna nemet mondani? Nem, így tettem amit kért, de amint meglátta.. – De hiszen ez mind kék, zöld és lila. Lehet hogy pár bordád még meg is repedhetett. Mindjárt hozok egy elsősegély csomagot. – és le is rohant. Olyan kedves és gondoskodó. – Itt is vagyok. Vedd le a pólód. – Ismét tettem amit kért. – Ez lehet kicsit csípni fog. – egy fertőtlenítős vattával kezdte el átitatni a sebeket és igen.. nem volt valami kellemes, ezért össze szorított állkapoccsal tűrtem. Aztán valami kenőccsel bekente a foltokat, utána meg bekötözött. – kész.
-Na végre. – elkezdett vissza pakolni a dobozba amit vissza is vitt. – Gyere menjünk enni, mert a banya mindjárt kiabál.
-Én.. nem vagyok éhes, inkább kimennék sétálni.
-Most? – bólintott, aztán ki ment a szobámból le a lépcsőn a cipőjéhez és kabátjához, addig én be mentem a konyhába. – El megy sétálni, mert nem éhes azt mondta. – anyám erre rám nézett. – Nem tudom de furcsa volt, amióta megtudta hogy ma van a születésnapja, olyan... lehangolt lett.
-Egy kicsit tekerd meg az agyad fiam. – elkezdtem gondolkodni vajon mi lehet az oka és rájöttem. Ma van a nap, mikor meghallt az anyja. Én hülye hogy felejthettem el. Azonnal felkaptam a cipőm és a kabátom, majd utána mentem a temetőbe. Elég messze volt, de amikor odaértem kicsit beljebb mentem majd egy eldugott kis sarokban, egy fűzfa alatt megláttam egy gyönyörű sírt, ami előtt egy padon ült. Oda mentem és leültem mellé.
-Ő mindig azt mondta hogy sosem fog elhagyni, mindig mellettem lesz és támogatni fog mindenben. De.. De én túl önző voltam hozzá. Alig találkoztunk, mert én folyamatosan csak az én önző célomra gondoltam. Ez miatt az „AZ” előtti napon össze vesztünk. Azt mondtam neki hogy ő önző, mert nem érti meg hogy fontosabb a korcsolyázás mint hogy vásárolgassak vele. Pedig nem gondoltam komolyan.-nézett ijedten felém.- Annyira kedves volt, önfeláldozó, gondoskodó, okos és szép is...nagyon szerettem, ő volt a világ legjobb anyukája, a világ legjobb felesége és a világ legjobb embere. Az én hibám hogy most itt van és hogy apának el kellett engednie. Annyira szerette, én mindig arról álmodtam hogy olyan szerető férjem legyen mint apa. Az ő szerelmük egyszerűen utánozhatatlan. De nem.. és erről én tehetek, ÉN! – kiabálta. Fogalmam sem volt hogy ezt érezte. Magát okolta éveken keresztül. Nem elég hogy egy gyereknek fel kell dolgoznia hogy az édesanyja meghalt, de még éveken keresztül magát okolta. – Én..én már próbáltam öngyilkos lenni. – erre fel kaptam a fejem.-De nem ment. Nem voltam hozzá elég bátor. A legutolsó próbálkozásomnál Yagi bácsi megtalált mielőtt megtettem volna.
-Hikaru.. – hallottunk egy rekedt hangot mögülünk. Az ofő volt aki tágra nyílt szemekkel és döbbent arccal nézett. Vajon mennyit halhatott?
-Én a kapunál meg várlak. – mondtam a barátnőmnek. Öngyilkos akart lenni... ez hihetetlen...egy ilyen törékeny lány ennyi mindent elfojt magában, ennyi gond mellett, még képes volt mosolyogni. Csak kint álltam és ezen járt az eszem, de aztán egy idő után megjelentek a sensei átkarolta a lánya vállát és adott a fejére egy puszit, amire a szőke két kézzel át karolta apjának a derekát.
-Köszönöm hogy megvártál Katsu. – bólintottam. – Akkor majd találkozunk apa. – megölelte.
-Rendben. Bakugo!-vissza fordultam a nevem hallatán. – Köszönöm hogy vigyázol rá. – biccentettem, mert erre nem igazán tudnék mit mondani neki. Csak természetes hogy vigyázok rá. A hozzánk vezető úton nem beszéltünk, viszont megfogtam a kezét, mert valahogy kikellett fejeznem neki hogy én itt vagyok, viszont a szavak nem az erősségeim.
DU LIEST GERADE
Eljátszani és megszeretni(Bakugo Katsuki)
Sonstiges(Befejezett!) Bakugo Katsuki hírtelen felindulásból hazudik osztálytársainak a nem létező párkapcsolatáról. Majd találkozik még aznap az új szomszédukkal, aki másnap elviszi neki az otthon felejtett ebédjét, így a többi 2-A osztályos félre érti a h...
