Eljátszani és megszeretni(Bakugo Katsuki)

34.fejezet

Sziasztok! Ma ia hoztam egy újrészt, ami kicsit hosszabb. Remélem tetszeni dog nektek! Jó olvasást és szép napot mindenkinek!❤️

-Bakugo, hogy van? – Daisuke-val belettünk egymásnak mutatva úgy kb. 1 hete, ám csak véletlen, ugyanis amikor Hikaru-t kísértem haza, szembe jött velünk.

-Már jól van. Még időben megkapta az ellátást.

-Ez a te hibád. – szorította össze a kezeit. – Ha nem akartad volna minden áron segíteni hogy vissza nyerje az emlékeit, most nem lenne ez. Neki már van új élete, amire emlékszik. Majd talál új emlékeket, új barátokat. Nagyon jól meg volt nélküled is.

-Ez nem így működik. – álltam fel.  Az ajtaja kinyitódott és az ápolónő jött ki rajta egy nagy mosollyal.

-Felébredt. Ha szeretnének be mehetnek.

– Be is mentünk mind ketten. Egyből felé vettem az irányt, azonban ő nem az én nevemet mondta. Nem engem akart maga mellé.

-Daisuke. – nyújtotta a kezét amit a férfi el is fogadott.

-Itt vagyok hercegnőm. Jobban vagy már?-ő bólogatva hozzá bújt. „Miért? Miért nem emlékszel? Miért ő? Vegyél észre engem. Mond ki az én nevem.” De csak áhítoztam arra ami már nem lesz az enyém. A jelenetet nem bírtam tovább nézni inkább elhagytam a kórházat.

>>>
1 hete 3 napja nem beszéltem már vele, viszont azt nem mondom hogy nem láttam mert távolról néha megláttam ahogy sétál vagy megy haza az iskolából. De ismétlem, csak véletlen.

Az irodámban ülök és a papír munkát végzem, amikor csöng a telefon. Fel vettem a kagylót.

-Uram, a 2-esen keresik magát.

-Kapcsolja. – Egy csipogó hang jelezte hogy át lett irányítva a beszélgetés.

-Még nem is köszöntem meg hogy megmentettél. – szólt bele a hang amiért bármit megtennék hogy halljam.

A papírokat letettem és csak rá koncentráltam.

-Nem is kell.

-Figyelj, rá érsz ma? – Az asztalon lévő papírokat néztem.

-Attól függ mire.

-Meg akarom látogatni a korcsolya pályát, de Dai-nak el kellett utaznia egy tárgyalás miatt. Gondoltam hát ha van kedved elkísérni.

-Azt hiszem ráérek.

-Ez remek. Akkor 1 óra múlva ott?

- 1 óra múlva ott. – Kuncogott majd letette a telefont. Nem kétséges hogy jó kedvem lett. Össze pakoltam, majd kimentem.

-Menj haza, mára végeztünk. – mondtam titkárnőmnek és a liftbe szálltam. „Kettesben lehetek vele.”

Haza mentem átöltözni, majd beszálltam a kocsiba és a megbeszélt helyre mentem, ahol már várt.

-Szia. Remélem nem baj hogy zavartalak.

-Te nem zavarsz. – villantott egy olyan mosolyt amit még mindig csak ő tud. – Gyere. – kinyitottam az ajtót és előre engedtem.

-Jónapot miben lehet a szolgálatukra? – a nő megállt. – Hikaru-chan?

-Igen én vagyok. – Megölelte a nő, amit a szőkeség zavartan viszonzott.

Elmondta neki hogy nem emlékszik semmire és így rá sem. A nő nem borult ki, hanem bemutatkozott, majd oda vezette ahol, én is álltam mikor Akimi-val jöttem pár évvel ezelőtt.

-Ezeken a képeken te vagy. Nagyon tehetséges voltál. – Aztán megláttam azt a bizonyos arany táblát.

-Amikor előszőr néztem a képeket nem tudtam hogy te vagy, aztán mikor elolvastam a táblán a neved, el se hittem. Akkor tudtam meg az igazat az anyukádról ugyanis, hazudtál róla. De ne értsd félre, megértem miért tetted. Itt láttalak előszőr korcsolyázni és féltékeny voltam a saját unokatestvéredre. – Nevettem el magam. – Előtte csináltam egy hatalmas hülyeséget, amin jogosan felháborodtál és haragudtál meg ugye, de ezt már mondtam. - Rá néztem, árgus szemmel figyelt. – Na de menjünk a pályára. Nézzük meg. – Pár lépés után megált és a fejéhez kapott. – Mi történt?-Szemeit összeszorítva fogta még mindig a fejét.

-Em.. emlékszem valamire.

-Mire?

-Hallottalak beszélni, de csak foszlányosan van meg. – „Nem kezdődik jól”. – Ez.. Ekkor vesztünk össze? Én.. Te tényleg ezt gondoltad rólam?

-Ez hosszú történet. De azt csak azért mondtam mert nem akartam hogy az az idióta rád másszon. Még nem tudtam akkor a helyzetedről, viszont azt láttam ahogy más-más kísér haza mindig, aztán volt hogy napokig nem voltál otthon. De megértetted velem hogy csak következtetéseket vontam le és egy tapló voltam.

- Nem rémlik a korcsolya pálya. Semmi sem jut eszembe róla. Inkább.. inkább mennyünk. – zavartnak és letörtnek látszott, majd sietősen kiment az épületből, én pedig utána.

-Hé!-kaptam el kezét, majd vissza fordult és láttam hogy sírt.

-Én.. shajnálohm... – zokogott fel. – Mindenkinek csalódást okozok. Mindenkinek fájdalmat okozok. Senkire sem emlékszem akivel eddig találkoztam.-Magamhoz rántottam és megöleltem, de ő csak tovább sírt.

-Ne mondj ilyet. Senkinek nem okozol csalódást és nem is haragudnak rád. Biztos hogy valami jó is van az életedben az emlékeid nélkül. – Felnézett rám és elmosolyodott, miközben még a gyönyörű kék íriszei könnyesek voltak.

-Igen. Például Daisuke. Tényleg, képzeld jövő hónapban megtartjuk az esküvőt. – Ha azt mondom hogy egy világ dőlt össze bennem, még enyhén fogalmaztam. Éreztem ahogy fizikálisan összetörtem. Ugyan olyan fájdalmat éreztem mint amikor megtudtam hogy haldoklik és itt hagyott.

-Nem. Nem mehetsz hozzá! – emeltem fel a hangomat.

-Miért nem? Szeretem. Nem emlékszem veled kapcsolatban semmire. Nem tudom mit éreztem mikor veled voltam. Nem tudom.. De most itt vagyok, rá emlékszem  és tudom hogy szeret engem és én is őt.

-Nem, ez nem megy. Nem lehet. Nem hiába találkoztunk újra!

-Ne mond hogy ez a sors keze kérlek.

-De nem tudom elfogadni! Én szeretlek! Még ennyi év után is csak téged szeretlek!

-Sajnálom.. – A szemeiből újra megeredtek a könnyek, de én most tényleg mérges voltam, de nem rá, hanem erre a fickóra, az életre, magamra. Önfejű voltam és makacs, ezért nem vettem fel és nem beszéltem vele amikor hívott. A hangrögzítőre hagyott üzeneteire sem válaszóltam. Aztán úgy egy két hét után, a postás hozott nekem egy nagyon szép lezárt borítékot. Szerintem kitaláltátok mi volt az. De ha nem akkor segítek. Az esküvői meghívó. Amikor megláttam azonnal a telefonhoz rohantam majd tárcsázni kezdtem, aztán mikor felvette és beleszólt,..letettem. Nem, nem megy. Nem akarom hogy miattam ne legyen boldog, ugyanis bár mennyire fáj és a hátam közepére sem kívántam... boldog vele. Az esküvő 19-én lesz, vagyis kicsit kevesebb mint 2 hét múlva.