Eljátszani és megszeretni(Bakugo Katsuki)

21.fejezet

Sziasztok ma is hoztam egy újabb részt, remélem tetszeni fog.
Jó olvasát és további szép délutánt/estét mindenkinek! ❤️

-De most mit vacakolsz eddig? Mi a francnak nem lehet sorba menni!? Elegem volt belőletek, már több mint egy órája itt vagyunk!!

-Kacchan nyugodj meg.

-Nem meg mondtam hogy ne hívj így?! – vettem egy mély levegőt és amikor úgy éreztem valamennyire megnyugodtam megfordultam és a kijárat felé vettem az irányt, azonban  hirtelen egy vaku villant fel.

-Olyan jó lett ez a kép Katsu, nézd.

-Te miért vagy itt?

-Már több mint egy órája itt voltatok és köztudott tény, te szinte mindenkit utálsz, ezért gondoltam eljövök megnézni hogy nem-e robbantottad már fel ezt az épületet. – mosolygott. – Meghát Mitsuki felírt pár dolgot amit venni kell, de sürgősen behívták a munkahelyére, tehát felajánlottam a segítségem.

-Ahaaa..
-Sziasztok skacok! Minden meg van ami kell?

-Szia Hikaru-chan! – köszönt neki Deku.

– Nem, még kellenek poharak, óh és tányérok is. De nem tudjuk hol lehetnek.

-Most elmondom a titkom hogy hogyan szoktam kiigazodni az ilyen nagy bevásárló központokban. Nézzetek fel! – közben mutató ujjával is mutogatott fel.

-Hahhh, ezt nem hiszem el. Hiszen fel vannak írva hogy melyik sorban mi található. Köszönjük Hikau-chan.

-Semmiség. Én az ellenkező irányba megyek. Majd találkozunk.

-Elkísérlek. – bólintott.

-Már kint az utcán lehetett hallani az ordibálásod ugye tudod? – kezdett el nevetni.

-De annyira utálom ezeket a selejteket! – sóhajtottam.

-Igen, igen, tudom. Áh, paradicsom.. – ezzel  gyors léptekkel elindult a zöldségekhez. – Hmm.. de frissek. – nem hiszem el ki tud így örülni friss zöldségnek mint ő? Én igazából nem igen csináltam semmit, csak néztem ahogy mosollyal az arcán és néha már dúdolva nézelődött. Annyira kellemes volt csak így vele lenni. – Oké, azt hiszem minden meg van. Neked nem kell semmi Katsu?

-Nem. – elvettem tőle a kosarat mert nem rég elkezdte egyik kezéből a másikba adogatni, vagyis nehéz lett neki.

– Én majd fizetek, te addig nézd meg azokat az idiótákat mert nem láttam még őket ide fele jönni.

-Biztos? – bólintottam. – Oké, itt a pénz amit Mitsuki adott. Akkor majd kint találkozunk.  – Úgy 20 percet álltam abban a rohadt pénztárnál mire én következtem.

-Nahh végre! – sóhajtottam és vettem egy  mély levegőt mikor kiértem. Egy kicsit letettem a földre a két szatyrot és elővettem a mobilom hogy ráírjak a barátnőmre, de ekkor két vékony kéz fogta be a szemem. – Ne csináld ezt, mert legközelebb támadónak hiszlek. – leakartam fejteni a kezeit a szememről és amikor sikerült éppen hogy megláttam egy arcot. Egy arcot ami nem ahhoz tartozott akinek én gondoltam és mire felfogtam... megcsókolt. Nem telt bele pár másodpercnél tovább hogy  ellökjem. – Te mi a francot képzelsz hahh?! – nem érdekelt most sem hogy az utcán vagyok, kiabálva kérdeztem mire kicsit össze rezzent.

-Én sajnálom.. de.. de én szeretlek Bakugo. Kérlek hagyd ott azt a kétszínű kis..

-Elég! Nem érted hogy nem akarok tőled semmit! Nekem van barátnőm. Aki nem más mint Hikaru, és ha meghallom hogy valami rosszat mondasz róla, én esküszöm... esküszöm hogy megbánod!
– elkezdtek folyni a könnyei és elfutott. Remélem Hikaru ezt nem látta, de végül is én nem csináltam semmi rosszat, az a hülye liba támadott le. Még bő 15 percet vártam mire kiértek. Amikor megláttam kicsit rosszul éreztem magam,  mint ha hazudnék neki, pedig ilyenről szó sincs, csak ha elkezdném el mondani ő nem várná meg hogy befejezzem, félre érti és ki fog akadni. Ezt meg nem akarom. – Mi tartott ilyen sokáig?

-Ida-kun a húspultossal veszekedett, mert nem vett fel kesztyűt mikor odaadta a húst. És ez szabály sértés. –
forgatta meg mosolyogva a szemét.

-Tch! 

-De ez tényleg komoly ügy! Ezzel..-kezdte el magyarázni  de a kezemet fogó lány közbe vágott aminek nagyon hálás voltam.

-Ti innen hová mentek?

-Elvisszük az akadémiára ezeket. – emelte meg a szatyrokat a felemás barom.

-Ahhoz elegek vagytok hárman is ugye? – bólintottak.

-Jövök nektek eggyel. Köszönöm.

-Ugyan Yumi-chan, igazán nem tesz semmit.-azt a hülye fejét de letudnám ütni. Ennek az idióta zöldhajúnak olyan idegesítő képe van.

-Katsu, haza tudnád vinni egyedül a cuccokat?

-Jah, de miért?

-A kórház adomány gyűjtést szervez a gyermek osztálynak, így Takuya-val arra gondoltunk hogy talán előadunk valamit. Meg megkértük Tadashi-samat aki majd Takoyaki-t fog árulni, illetve Arisu-chan és az öccse is ott lesznek akik teát, forró csokit és kávét kínálnak. Illetve jön majd Yui-sama, akinél édességeket lehet venni. Így elmegyünk beszélünk Ren-san – nal, majd megkezdjük a gyakorlást. Remélem sikerülni fog.-az arcán lévő hatalmas mosoly, amihez a szeme csillogása társult, olyan káprázatos volt. – Az előadás után meg beállok felszolgálónak Arisu-chan-ékhoz.

-Izé.. mi lenne ha a tavalyi kulturális fesztiválon az előadásunkat megismételnénk? Beszállhatnánk mi is nem?

-Komolyan mondod Izuku-kun? Ha a többiek is bele egyeznek az nagy segítség lenne a kórháznak.

-Akkor én, mint osztályelnök szavazásra fogom bocsátani holnap.

-Köszönöm..igazán... köszönöm. – a könnyei elkezdtek potyogni, amit igyekezett letörölni. – Tudjátok.. ők nagy rajongóitok... sok gyereknek ti vagytok a példaképe.. Már maga a jelenlétetek is boldoggá tenné őket. Nagyon szépen köszönöm. – meghajolt.

-Ugyan, szerintem te vagy az elképesztő hogy ennyire elkötelezett vagy és segíteni akarsz nekik. -pár másodperc csend. – Akkor mi megyünk. Sziasztok! – köszönt el a pápaszemes.

-Majd holnap. – És el is indult a szatyrokkal a Todoroki.

-Szia Hikaru-chan, Viszlát Kacchan. – integetett azzal az ártatlan képével az a nyomi, amíg a lány csak integetett nekik.

-Akkor menjünk a kórházba.

-Sajnálom Katsu, de te nem jöhetsz. Haza kell vinned a hozzávalókat.

-Szóval nem a kórházba mész.

-Ne kezd jó? Esküszöm az életemre hogy oda megyek de utána még elmegyünk Takuya-val is megbeszélni mindent, meghát beakarok nézni Dan-chan hoz és Yoko-chan hoz is. Pár órába bele fog telni. Te a nagyja részét unnád, meghát nem cipelheted magaddal végig a szatyrokat sem. Ha hazaértem ígérem felhívlak rendben?

- De mi van ha megint megtalál pár részeg disznó mint a fesztiválon?

-Nem megyek olyan helyen ahol ne lenne tömeg, aztán Takuya biztos hogy haza kísér. De tudod mit? A telefonom gyorshívójához hozzá adom a telefon számod. Ha baj van akkor hívlak. Oké?

-Te aztán igazán akaratos liba vagy ugye tudod? – nem tetszett az ötlet. Nem akartam egyedül hagyni.

-De.. nagyon cuki vagy, hiszen ki mondhatná el magáról hogy a nagy Bakugo Katsuki, a szívtelen egoista aggódik érte. – elkezdett kuncogni majd a kezeit a nyakam köré fonta, lábujj hegyre állt és a szemembe nézett. –A válasz az, hogy aki nem ismeri az igazi énjét, ugyanis Bakugo Katsuki egy nagyon aranyos és kedves srác, akit nem lehet nem  kedvelni. – Én.. nem tudtam mit mondani ugyanis...még senki nem beszélt így rólam. Nem tudtam nem elmosolyodni ezen. – Akkor később találkozunk. Vigyázz magadra és igyekezz ne gyorsan felhúzni magad. – integetve ment el.

– Haahhh, kettőnk közül én tudok magamra vigyázni.- Egészen a hazaútig mosolyogtam, nem bírtam letörölni a jókedvem.