Csak Álmomban Láttalak {Taekook/Vkook}

15

Jungkook szemszöge:
Az utolsó nap itthon. Ez az az utolsó napunk bezárva. Igazából a végén már nem tartottuk be, hisz haza mentünk egy pár cuccért. Így már hivatalosan is itt lakok. Anya bele egyezett, apát meg elkerültük, így nem volt beleszólása a költözésembe. Igaz van egy olyan érzésem, hogy anyát se fogom többé látni. Mikor mondtam, hogy ígérete ellenére nem látogatott meg, akkor is a vírusra hivatkozott, de én láttam a szemén, hogy hazudik. Nehéz volt vissza tartani a könnyeimet, de nem szeretem volna ott sírni. Így vacsora után terveztem kiadni magamból mindent.

- Fiúk ha végeztetek a tányérokat rakjátok be a mosogatógépbe. Én megyek fürdeni és utána lefekszem - áll fel nővérem az asztaltól és saját tányérját a mosogatóba teszi. - Reggel én már nem leszek itthon mikor felkeltek - ezzel eltűnik a fürdőbe. Lepakolunk az asztalról, addigra nővérem végzett a fürdőben. Jimin is gyorsan lefürdik, és el is alszik így az egész ház az enyém és a könnyeimé.

Beülök a kádba és már lassan azon is elgondolkodom, hogy bele folytom magam. Könnyeim útnak indulnak és a szomorúság katonái erősen küzdenek kezem ellen. Végül nyernek is, hisz kezemet leengedem arcomtól és elkezdek mosakodni. Nagy szerencsémre Jimin már aludt mikor beléptem a szobába. Gyorsan elrendeztem magam, majd én is lefeküdtem. Újra bele gondoltam, hogy én mától már nem otthon lakok. Nem tudom, hogy most örülnöm kellene vagy szomorú legyek. Mert hát végül is, végre eljöttem és már nem bánthatnak. De még is csak a szüleim és verés ide vagy oda én szeretem őket. Olyan éjfél körül lehetett mikor álomba sírtam magam. A rossz dolgok álmomban se hagytak nyugodni.

Álom:

Taehyungal egy parkban voltunk. Sétáltunk, beszélgettünk. Volt benne egy rossz érzés, hogy a testvérei nincsenek velünk.

- Jungkook nem haragszol meg ha most már haza megyek? A tesóim is már sokat voltak egyedül. Tényleg rossz érzésem van - mentegetőzött. Igazából megértem és beleegyezően bólintok.

- Ne legyen rossz érzésed, biztos semmi baj. Te mondtad apud ma nem megy haza. De most akkor együtt elmegyünk hozzátok jó és utána ők is velünk jönnek, veszek nektek fagyit. - Megfogom a kezét és elindulunk hozzájuk.

Tarhyung remegő kezekkel veszi elő a kulcsát már az utca sarkon. Kódot beütve jutunk be a lépcsőházba ami már zeng a kiabálások és sikolyoktól. Mindketten fel sprintelünk a lépcsőn és betörjük az ajtón. Az előszobában nem láttunk semmit, a nappali felől hallottuk a hangokat. Sikítozást, sírást, és hangos könyörgést hallok a helyiségből. Egyből megindultam a szoba felé, Taehyung is félve utánam jön, de látom rajta, nincs felkészülve arra amit látni fog. Amit elsőnek meglátok az JeongGyu ahogy a sarokban befogott füllel guggol. Ahogy észrevettem Tae is ezt látja meg először, mert oda fut öccséhez és magához szorítja.

A sikoly és az ordítozás abba maradt, síri csend telepszik az egész lakásra. Tae apja hirtelen borul térdre és én csak most vesszem észre az előtte heverő lány testét. Körülötte mindenűt vér. És bár a lány arccal lefelé fekszik látom nincs jó állapotban. Barátom észre véve húga testét szalad oda hozzá. Ekkor érkeznek meg a rendőrök is, gondolom őket a szomszédok hívhatták a kiabálás miatt. Egy rendőr leguggol az Eonjint szorongató fiú mellé és megnézi a lány pulzusát. Felnéz kollégájára és nemlegesen rázza meg a fejét.