Csak Álmomban Láttalak {Taekook/Vkook}

28.

Jungkook szemszög:

Négy év. Négy igen furcsa év. Talán négy év után most mondhatom először, hogy az életünk kezd helyre állni. Taehyung szerint nekem nem kellett volna ezt végig csinálnom. De én maradtam, nem hagytam őket magukra. Mikor az osztályunk megtudta, hogy Eonjin meghalt, ők is velünk gyászoltak. Az egész osztály kivétel nélkül ott volt a temetésen, és utána is nagyon sokat segítetek. Az első év Eon nélkül nagyon nehéz volt. Tae többször riadt fel az éjszaka közepén és kezdet el sírni mert a húgával álmodott, és Gyu szinte mindig sírva aludt el. Tae gyakran csinálta meg Eon kedvenc kajáit miszerint, akkor biztos haza jön, hogy ehessen belőle. Majd zokogva dobta ki mindet a kukába. Sok ilyen és ehhez hasonló rossz napjaink voltak. Aztán jött az a telefon hívás a kórházból, és később még pár, a rendőrségtől. Azért hívták, mert az anya öngyilkos akart lenni, vagy másokat akart bántani. Megkérték a fiút, hogy valamit kezdjen, a lakással mert üresen nem állhat ott, és arra is kérték, hogy látogassa meg az anyát. Tae és Gyu a nagy mamájuknál voltak, a lakással nem törődött, azonnal eladta. Semmi pénzért nem költözött volna be abba a lakásba, ahol a húgát megölték, és fizetni a lakbért azért, hogy senki sem lakik benne, nem lett volna értelme. Az anyát pedig nem látogatta meg, nem akart vele találkozni, nem dolgozta még fel azt amit az apjával tett, és amiért az apja olyanná vált, hogy képes volt meg ölni a saját lányát. Taehyung egyszer mesélte, hogy az ő apja volt egykor a világ legjobb apja. Nekem sokáig furcsa volt a tudat, hogy Tae annak ellenére, hogy az öccse tette tönkre a családját, nagyon szereti őt. Hisz Tae és Eon akkor még olyan fiatal volt, hibáztathatták volna JeongGyut mindenért.

Végül Eon halála után egy évvel Tae felállt és minket is felkapart a földről. Az utolsó évünkben össze szedtük magunkat, és sokat tanultunk, és sikeresen le érettségiztünk. Felvételiztünk az egyetemre, ahova mindkettőnket felvettek! Ha végzünk olyan gyerekekkel fogunk foglalkozni, mit amilyenek mi is voltunk, Gyermek védelemnél, vagy valami ilyesmi. Az ösztöndíjból közösen vettünk egy lakást, ahol most hárman lakunk, és az egyetem egyik pályázatával, mindketten ingyen letehettük a jogsit is, és Tae mamája vett nekünk egy kocsit.

Egy idő után Tae megunta, hogy rendszeresen hívogatják a kórházból, és bementünk meglátogatni az anyját. A pszichiátriára vezetek minket a nővérek, ott az orvos elmondta nekünk, hogy anyja erős gyógyszeres kezelés alatt áll és valószínűleg már soha nem lesz a régi. Mi mégsem fogunk gondoskodni róla, néha meglátogatja de semmi több. Szerelmem már lemondott édesanyjáról, és már nem akarja, hogy bármi közük legyen egymáshoz. Az apjával úgy békélt meg, hogy anyától hallotta, hogy nála járt. Taehyung őszintén elgondolkozott rajta, hogy elmenjen e apjához, és kioktassa. Mert nem is beszélgetni, vagy kibékülni ment volna el, csak is az apja szemébe akarta mondani mennyire utálja amiért ezt tette vele, és a családjával.

Tehát elment a börtönbe is, és én is vele tartottam. Nem akartam semmilyen családi dráma okozója, vagy részese lenni, én nem akarok ezekbe belefolyni, csak ott szeretnék lenni Taenek ha kellek. Szóval elmentünk, Tae egyedül akart bemenni, én pedig tiszteletben tartottam a döntését, és a kocsiban vártam meg. Végül sírva jött ki, és azt mondta, nem veszekedtek. Azóta néha oda is bemegyünk, meglátogatni az apját. Szóval az életünk nem normális, de már kezd helyre állni. Taenak néha még vannak rossz napjai, ezeket általában már előre megérzem, mert ilyenkor egész nap furán viselkedik.

A mai is egy ilyen nap volt, már nagyon korán ébren volt, és tök hamar elkészülődött. Végig nyugtalan volt, és nagyon sietett. Mindenhova korán érkeztünk, ő mégis azt hajtogatta folyton, hogy késésben vagyunk. Az anyánál nem töltöttünk sok időt, nagyon sietett az apjához. Nagyon feszült volt, ugyanis most osztja meg apjával, hogy valószínűleg ki engedik.

- Szia - lépünk be a kicsiny kis cellába. Én csak enyhén meghajolok és inkább meg állok az ajtó mellett a falnál. - Beszéltem az ügyvéddel. Azt mondta, jó magaviseletért előbb kifognak engedni. Jövő héten lesz a tárgyalás. - Mr Kim 8 évet kapott, nevetségesen kevés egy gyilkosságért. És most, mivel viselkedik még hamarabb ki akarják engedni. Hogy őszinte legyek, nem tudom, hogy Tae örül e ennek a hírnek, én nem örülők és szerintem ő sem repes az örömtől. Bár ahogy látom, Mr Kim is meglepődött, kicsit talán csalódott. Tudja, hogy ha kiszabadul, Tae nem látogatja majd többet, és soha nem láthatja már a családját.

- Akkor ennyi volt? Nem jössz többet?

Tae nem válaszolt, csak felállt és kisétált én pedig követtem. Ezek után bemegyünk az egyetemre, mert lesz két óránk, majd mikor végeztünk haza mentünk és Tae elkezdett főzni.

- Édesem, minden rendben? - kérdezem tőle aggódva, ugyanis Gyu nem sokára hazaér és nem lenne szerencsés, ha előtte borulna ki.

- Persze - feleli rám sem nézve.

- Biztos? Mit csinálsz?

- Ebédet, a gyerekek mindjárt itthon vannak. - Jaj ne, kezdődik.

- JeongGyu, úgy érted JeongGyu hamarosan itthon lesz?

- Igen - tér észhez, és mondja szomorúan.

- Gyere ide kicsim - ölelem magamhoz. Közben Gyu hazaért, és ő is bejött a konyhába. - És mit főzöl?

- Azt hiszem kigyulladt valami - mutat a tűzhely felé a kisfiú. Tae kibújik ölelésemből és próbálja eloltani a tűzet. Nem volt nagy tűz, ne gondoljatok valami nagy tragédiára, csak egy kicsit meg pörkölődött az étel. Szerelmem szerencsétlenül, megégette magát ezért segítettem neki.

- Hey baba nyugi, segítek. - Mellé lépek és a serpenyőt leveszem a tűzhelyről majd elzárom a gázt. A serpenyőt a csapba rakom és meg nyitom a vizet ezzel eloltva a tűzet, majd mikor az elalszik, megfogom szerelmem kezét és azt is a hideg vízsugár alá helyezem. - Nagyon fáj? - Tae elkapja a kezét és be szalad a szobába.

- Palacsinta, Eon nagyon szerette - mondja Gyu. - Menny nyugtasd meg, én addig itt rendet rakok. - Mikor Tae kiborul, Gyunak is rossz kedve lesz, ez most sem volt más kép.

- Utána segítek, és téged is felvidítalak - csikizem meg, majd a bátya után szaladok. - Édesem, jól vagy? - megyek be a szobába. Ilyenkor csak az kell neki, hogy kisírhassa magát. Én általában átölelem és úgy sír, már nagyon sokszor csináltuk ezt végig, az elején én is mindig vele sírtam, de most már tudom tartani magam. Oda megyek az ágyhoz és befekszek mellé, szorosan átölelem mire ölelésembe bújik.

- Annyira hiányzik - mondja zokogva. Fejét simogatva kezdem el nyugtatni, ami hatásos volt mert elaludt.

- Tudom édesem, nekem is. - Óvatosan ki bújok karjai közül és vissza megyek a konyhába. Gyu a nővéremmel együtt sürög forog. - Mit csináltok? - nézek körbe. A konyha újból tiszta. - Te jól vagy? - kérdezem a kisfiútól.

- Én igen, de mi van Taeval?

- Jól van, elaludt. - Mint kiderült, ők elkezdek főzni, így én is segítettem nekik, de az lett a vége, hogy elkezdtem hülyéskedni Gyuval és megdobáltuk egymást a kajával, aztán elkezdtem csikizni a nappaliba. A konyhába megint nagy volt a felfordulás, de én Gyuval foglalkoztam így IU-nak kellett feltakarítania.