Csak Álmomban Láttalak {Taekook/Vkook}

18

Taehyung szemszög

Jungkook erősködött , hogy maradjunk vacsoráig. Nem szívesen maradok itt sokáig. Értékelem, hogy segíteni szeretne és a testvéreim is jól érzik magukat, már jó ideje nem ettem ilyen finomat. De ismerem az apám, ő viszont nem ismer határokat. Ő egy örült lett, anya tette azzá, és már sosem lesz olyan mint régen. Már sosem kapom vissza az apukámat.

- Jungkook haza megy veletek. Tudom milyen helyzetben vagytok - mondja a vacsira után Jieun - , mi is voltunk ilyenben - suttogja. - Mindegy is. Nem szívesen engedlek haza titeket egyedül, már sokat késtetek. Ha valami baj lenne Jungkook megvéd titeket.

- Erre semmi szükség, haza megyünk egyedül - kezdek el tiltakozni.

- Veletek megyek, nem hagylak titeket egyedül. Reggel pedig együtt elvisszük a tesóidat iskolába aztán mi is suliba megyünk. - Jungkook elköszön nővérétől és engem meg se hallgatva tol ki az ajtón. - Gyerekek tudjátok merre laktok? - kérdezi testvéreimtől. A két kicsi bólint és el indul előre, minket kicsit lehagyva. Valamit pusmognak maguk között, de nem hallom mit. - Figyelj - fogja meg a kezem Kook, hogy rá figyeljek - , tudom milyen félni a saját szüleidtől. Nekem nem volt senkim aki megvédjen. A nővérem volt az egyetlen aki néha segített, de ő se lehetett ott velem mindig. - Jungkook történetét hallgatva teljesen világos lesz számomra a Jungkook2 jelentése.

- Jungkook2 - suttogom mire értetlenül néz rám. - Jungkook, már így is olyan sok mindenen mentél keresztül. És ha jól értem ennek már vége. Nem akarom, hogy újra végig keljen ugyan azon menned.

- Nem, megteszem. Szívesen segítek, megvédelek téged és a testvéreid. Kérlek hagyd, hogy segítsek. - Elkezdek könnyezni, nem kérhetem erre őt. Megállok és felé fordulok, majd elkezdem rázni a feje.

- Nem tehetem, nem akarlak bajba sodorni.

- Nem érdekel, ha bajba sodorsz - töröl le egy könnycseppet az arcomról.

- Miért? Miért csinálod ezt? Nem is ismersz - értetlenkedek. Jungkook nem ismer, mindössze beszélgettünk mikor én a kórházban voltam. Ma találkoztunk igazából először.

- Nem tudom, valami azt súgja, hogy ne hagyjalak magadra. - A szemei úgy csillognak mint felettünk a csillagok. Vissza fordulok és kezét el nem engedve megyek testvéreim után, már nagyon messze járnak.

A séta a házunkig nagyon kellemesen telt, a tücskök ciripelésén kívül semmi mást nem lehetett hallani, végig a közvilágítás, a csillagok és a hold világított, és később a mi utcánkban pedig már csak az égitestek adtak fényt. Általában félek este a sötétben az utcán sétálgatni, de ezúttal biztonságban éreztem magam, mert Kook fogta az egyik kezem, másikat pedig már fáradt húgom szorongatta, míg öcsém a fiú vállán aludt.

- Halkan apáék már biztos alszanak - mondom húgomnak és Jungkooknak mikor kinyitom az ajtót. Bemegyünk de balszerencsémre kisöcsém felsír.

- Tae ne - kezd el sírni.

- Mennyetek gyorsan be a szobába - szólok rájuk mikor meghallom szüleim ajtaját kinyílni. Én is utánuk megyek de én már nem érek be a szobába. Apa elkap és visszaránt. Köszönés nélkül kezd el pofozni, majd gyomorszájon üt, lábát emelné, hogy belém rúghasson. Szememet össze szorítva várom térde fájdalmas lendületét, de az elmarad helyette meghallom apám fájdalmas jajgatását és megérzem hogy valami megfogja felkarom és elkezd húzni a szobám felé. Kinyitom a szemem és Jungkook igyekszik kis szobám felé. Magunk után becsapom az ajtót és kulcsra zárom.

- Taehyung - ugrik nekem kis húgom, és mivel hasamnak csapódik, fájdalmasan húzom össze magam.

- Nincs semmi baj tökmag, jól vagyok. - Oda megyünk az ágyhoz ahol az idő közben már teljesen éber öcsém is fekszik. Jungkook segít nekem leülni, majd elguggól elém.

- Nagyon fáj? - simít hasamra. Nem válaszolok csak megrázom a fejem. - Hogy aludjunk? Ki hol fekszik?

- Gondolom a testvéreim nem mennek át a saját szobájukba - nézek a két oldalamon ülőkre - Téged pedig nem kérhetlek meg...

- Mi alszunk a kis kanapén - pattan fel Eonjin és Jeongyu kezét meg fogva rántja öt le az ágyról és vihogva valamit pusmog a fülébe.

- Én el alszom a földön is ha kell.

- Jaj, dehogy is, aludhatsz mellettem. - Amint ezt ki mondtam el is pirultam. Nem gondoltam ezt jól át. Végül is, van egy olyan érzésem, hogy Eonnak ez volt a célja. Mindenki át öltözött kényelmesebb ruhába.

- Tae a hasad - mutat hasamra Gyu. Gyorsan elfordulok, hogy a kisfiú ne lássa a hatalmas lila foltot gyomorszám (ez jól írtam, vagy az "gyomorszájam"?😅) felet. De így most Kook látja meztelen felsőtestem. Kikerekedett szemekkel nézi a pocim.

Mindenki le fekszik, Kook is bekuckoza magát mellém. Egymásnak háttal fekszünk, de olyan jó tíz perc múlva se tudtam elaludni, nagyon fájt a hasam. Éreztem, hogy Jungkook megfordul, és nem sokkal később én is meg fordulók. Reménykedem benne, hogy ő már alszik, de tévedésem beigazolódik mikor kezét be dugja fejem alá és hasamat kezdi simogatni másik mancsával.

- Jobb, ugye? - súgja a fülembe. Óvatosan bólintok majd nem sokkal később el is aludtam. Reggel A fiút ölelgetve ébredtem. Mikor felnéztem, hogy megnézem mennyi az idő megnyugodtam, még csak hajnali négy, elég hatkor vagy fél hétkor kelnünk. Fejemet vissza hajtóm Kookie mellkasára és vissza csukóm a szemem. Várj, hogy szólítottam?

Végül negyed hétkor karom simogatására ébredtem. Jungkook kezemet simogatta és a fülembe lágyan suttogta, hogy ébredjek fel. Elmosolyodok majd nyújtózkodok egyet.

- Jó reggelt - köszön nekem Kook.

- Jó reggel - felelek rekedt hangon, még mindig őt ölelgetve. - Megyek csinálok reggelit, addig felkelted a kicsiket?

- Megyek én, te keltsd fel őket. - A fiú kimászik mellölem, így muszáj vagyok őt elengedni.  Én is felkelek és Eonjint kezdem kelteni.

- Húgi, ébresztő - Kinyitja a szemét és rám mosolyog. Nyomok egy puszit orrára, majd Jeongyuhoz fordulók. - Gyu, öcsi - simogatom haját - ébresztő, megyünk a suliba.

- Kapok puszit? - kérdezi de szemét nem nyitja ki. Mosolyogva nyomok az ő nózijára is egy puszit.

- Akkor már én is kérek - szólal meg mögöttem Kook. Hátra fordulók és egy huncut nyuszi mosollyal az ajkán figyel minket, vállával az ajtó félfának van dőlve, össze fonott kezekkel és keresztbe rakott lábakkal áll. Fel állók és elé sétálok, kezeimet arcára rakva húzom kicsit lejjebb de még így is lábujj hegyre kell álljak. Neki is egy apró puszit lehelek pisze orrára, majd elpirulva engedem el arcát és el is fordulók. Szekrényemhez lépve kezdek el öltözni.

Gondolom apáék már nincsenek itthon mert akkor már rég itt cirkuszozna. Jungkook megcsinálta a reggelit és későbbre is csomagolt.

Minden olyan kellemes és élvezem Kook társaságát. Lehet kezdek bele szeretni? Ma is az ő kabátja van rajtam. Vagy csak ez lenne a "vihar előtti csend"?

Hát mit is mondhatnék? Nincs mentség arra, hogy ilyen hosszú időre eltűntem. Nagyon sajnálom ha valakit nagyon megvárattam. Remélem azért még van valaki, aki olvassa ezt a könyvet. 

Hát igen, Kook haza ment Taehyungékkal és megvédte öt, vajon miért tette? Taehyung pedig ellenkezett az ellen, hogy Jungkook úgy mond tűzbe tegye érte a kezét, hísz a fiú még csak most szabadult meg saját szüleitől, és ahogy Tae is mondta nem is ismerik egymást. Vajon csak meg sajnálták a másikat, hísz mind a ketten tudják, hogy milyen rossz ahogy nekik éniük kell/kellett. Vagy lehet van valami több mögötte? Jól van-jól van nem is szaporítom tovább a szót, tudom milyen idegesítő ha egy író, a könyv elején vagy a végé sokat dumál.

Nektek hogy telik eddig a nyaratok?
Nálunk olyan félhét felé szakadt az eső és 2-3 cm-s jég eset.