𝙎𝙯𝙚𝙧𝙚𝙩𝙣𝙞 𝙚́𝙨 𝙨𝙯𝙚𝙧𝙚𝙩𝙫𝙚 𝙡𝙚𝙣𝙣𝙞 |𝙟𝙞𝙠𝙤𝙤𝙠| ✓

17

Jungkook szemszöge

- Miért kételkedsz az érzéseimben? Miért nem hiszed el, hogy tényleg nagyon szeretlek? Ugyanúgy kimutatom most is, mint eddig! – kiabálok Jiminnel a szobája közepén állva, miután hozzám vágta, hogy nem érzi a szeretetem, mert mostanában kevesebbet mondom neki. Pedig szerintem ez egyáltalán nem így van, ugyanis a buli óta már négy nap eltelt és ugyanúgy viselkedek vele, mint eddig. Semmi sem változott, szóval nem tudom honnan szülte ezt. Sőt szerintem jobban is próbálom kimutatni felé, hogy mégis mennyire szerelmes vagyok belé.

- Dehogy mutatod, nagyon ritkán mondod mostanában! – konyul sírásra a szája, mire szívem kicsit meglágyul, de nem török meg, hisz ki kell állnom az igazam mellett és most igenis nekem van igazam.

- Viszont a tetteimmel sokkal inkább, azt mutatom, hogy teljesen oda meg vissza vagyok érted. Meg amúgy is, minek mondjam el minden nap? A tettek ezerszer többet érnek, de sajnálom, hogy ezt nem így látod. Nem tudom mi van veled mostanában, de állandóan csak hisztizel mindenen, nekem meg már gecire elegem van belőled! – csattanok fel újra, majd feltépve az ajtót kimegyek a szobájából, hogy ne lássam ahogy elsírja magát, mert nem szeretem látni a szomorú tekintetét.

Nagy hévvel csapom be a szobaajtóm, majd az ágyamra vetem magam és befordulok a fal felé. Gondolkodnom kell. Igazából ahogy a képébe vágtam ezeket a szavakat és otthagytam akkor egyből meg is bántam, de nem fordultam vissza, hiszen mindkettőnknek kell egy kis idő, hogy lenyugodjunk. Nem tudom mi van most Chimmel, de mindenen hisztizik mostanában, pedig egyáltalán nem hisztis típus. Tegnap például azon akadt ki, hogy nem olyan csokit vettem neki amilyenre gondolt. Persze nem szólt, hogy milyet akar, hanem csak annyit mondott, hogy csoki. Hát akkor honnan kéne tudnom? Mindenesetre mindenképp meg kell beszélnem vele ezeket és bocsánatot kérnem tőle, mert tuti nagyon beletiportam az érzékeny kis lelkébe. El sem hiszem, hogy lehettem ekkora farok, hiszen Jiminnek eddig senkije nem volt az ég világon! Persze, hogy szeretet kell neki és ha ő azt mondja, hogy kevésbé érzi akkor mostantól méginkább azon leszek, hogy a tenyeremen hordozzam.

Felállok az ágyamról és kinyitom az ajtóm, ami előtt nagy meglepetésemre Chim áll aki épp bejönni készült gondolom. Kisírt és kissé felpuffadt szemei hatására összeszorul a szívem. Megfogom kezét és behúzom a szobámba, majd leültetem az ágyamra én pedig mellette foglalok helyet. Már egy pár perce ülünk néma csendben mikor hirtelen fogja magát és az ölembe mászik lábait derekamra, kezeit pedig nyakamba kulcsolva. Én is szorosan megölelem és simogatni kezdem hátát, mikor újra meghallom sírdogálását.

- Ne sírj Kincsem! – suttogom fülébe, mire zokogása felerősödik.

- Sa-sajnálohom Kookie! – szipog, mire sóhajtok egyet.

- Elmondod mi a baj, hogy meg tudjuk beszélni? – fogom kezeim közé puha pofiját és letörlöm könnyeit. Halványan bólint egyet, majd félrenéz tekintetét enyémtől elszakítva.

- Mostanában nem érzem magam úgy, hogy elég lennék neked. Nem tudom, valahogy elveszett az önbizalmam és nem érzem elég jónak magam hozzád. – motyogja nyakamba, mire szívem két ütemet kihagy.

- Édesem! Bogyó, nézz rám kérlek! – elégelem meg, hogy mindig kirántja a fejét kezeim közül. Végre lenyugszik kicsit és kissé félően pillant szemeimbe. - Honnan vetted ezt a butaságot? Te vagy nekem a legfontosabb az isten lábát megfontam veled, nálad jobbat sehol és senkinél nem találnék! És tudod miért? Mert nem létezik Kicsim! Te se vagy tökéletes meg persze én sem, mert senki sem az, de én így imádlak ahogy vagy! – mondom neki őszintén, mire ismét felszipog. Faszomat, ezt nem így terveztem.

Nem sokkal később pedig nyakamba ugrik és megcsókol, amit azonnal viszonzok, ezzel egy heves csókcsatát elindítva és eldőlök vele az ágyon, magamra rántva.

- Tényleg igaz amit mondtál? Hogy eleged van belőlem? – kérdezi halkan miután elvált tőlem és elhelyezkedett mellkasomon. Baszki, ezt el is felejtettem.

- Nem igaz. Vagyis csak annyi, hogy elegem van, de nem belőled, hanem a hisztikből, mert te sosem voltál olyan típus. Nem is értem mi ütött beléd mostanában. – magyarázom neki arcát cirógatva.

- Csak valamiért bizonytalan vagyok mindenben. Nem tudom mi ez hirtelen, mert eddig mindig magabiztos voltam melletted és az sem igaz, hogy nem érzem, hogy kimutatnád az érzéseid, mert sokkal jobban érzékelem ezeket a dolgokat mostanában. Nem is tudom miért mondtam és tényleg azt sem, hogy mi van velem. Lehet, hogy defektes vagyok? – pillant rám ijedten nagy szemeivel, mire kicsit felkuncogok és megpuszilom orrát.

- Biztos vagyok benne, hogy az ég világon semmi bajod nincsen Bogyó, csak nehezebb időszak ez számodra, viszont az kérdéses, hogy mi váltotta ki. De megígérem, hogy ketten együtt túl leszünk ezen rendben? Csak ne legyél szomorú, mert nem szeretlek így látni. Azt szeretem ha mosolyogsz. – simogatom hátát, mire óvatosan megrázza buksiját és még jobban karjaim közé bújik.

Ezt a részt amúgy először 18+ra akartam, de nem úgy jött ki, szóval halasztom még egy ideig. Amúgy légyszi írjatok ötleteket, hogy mitől legyen ilyen Jimin, mert bele kéne írnom, de semmi ötletem pedig jól jönne egy kis csavar🥺