𝙎𝙯𝙚𝙧𝙚𝙩𝙣𝙞 𝙚́𝙨 𝙨𝙯𝙚𝙧𝙚𝙩𝙫𝙚 𝙡𝙚𝙣𝙣𝙞 |𝙟𝙞𝙠𝙤𝙤𝙠| ✓

21

Jimin szemszöge

Annyira kipihent vagyok. Nem tudom mennyit aludhattam és mikor aludhattam el, csak arra emlékszem, hogy anya ránk nyitott, én elsírtam magam és Kook elaltatott. Átfordulok másik oldalamra és keresni kezdem szerelmem, aki nem messze tőlem az ágy másik végében fekszik és telefonozik.

Közelebb kúszok hozzá, hogy meg tudjam ölelni és kicsit lenyugtassuk egymást. Látom rajta, hogy ő is izgul és neki is kell egy kicsi támogatás.

Mosolyogva ölel meg és nyom egy csókot számra.

- Nagyon szeretlek! – motyogom mellkasába.

- Én is téged! El sem hiszed mennyire! – suttogja nyakamba. Tényleg már szerintem betegesen odavagyunk egymásért és úgy érzem, hogy napról-napra egyre jobban szeretem.

Milyen különös, hogy egyszercsak valaki hirtelen besétál az életedbe és annyira megszereted, hogy már el sem tudod képzelni milyen volt az amikor nélküle éltél. Ez van velem és Kookkal is és az a helyzet, hogy nem akarom megtapasztalni újra, hogy milyen volt nélküle. Annyira megszerettem a nyuszi mosolyú fiút, hogy a világ összes kincséért sem mondanék le róla. Ezért félek ennyire, hogy egyszer szétszakítanak minket.

- Le kéne mennünk. – sóhajt fel, de én megrázom a fejem, hogy nem akarok. - Nem lesz semmi baj sem. Ha meg mégis, akkor megoldjuk együtt. – nyom egy csókot a számra és kikel az ágyból. Követem tetteit, de még az ajtóban visszahúzom egy szenvedélyes csókra. Ebben a csókban minden benne van. Talán, mintha tudatni akarnánk egymással szavak nélkül, hogy semmi baj nem lesz, itt vagyunk egymásnak bármi történjék!

Kézen fogva érkezünk le a nappaliba, ahol apa nézi a tévét, de ahogy észrevesz minket lepillant összekulcsolt mancsainkra és felvonja szemöldökét.

- Beszélni akartatok. Itt vagyunk, beszélhetünk. – mondja Kook morcosan, majd engem maga mellé húz a kanapéra. Kicsit vállon ütöm, hogy beszéljen rendesen a szüleivel, mire csak fújtat egyet. Erre inkább nem szólok semmit, mert tudom, hogy ideges. Mint ahogy én is...

- Gondolom tudjátok miről akarunk beszélni. – jön be anya a nappaliba, mire apa lehalkítja a tévét és ő is nekünk szenteli minden figyelmét.

Bólintunk egyet és kicsit elmosolyodok, mikor érzem, hogy Koo megszorítja a kezem.

- Mióta tart ez köztetek? – veszi át a szót apa.

- Most lesz három hónapja, hogy együtt vagyunk. – motyogom halkan, mert ugye megismerkedésünk után jöttünk össze két hónappal vagy talán másféllel nem tudom pontosan. Szóval lassan már fél éve ők a családom, akiket nem akarok elveszíteni semmiképpen.

- Miért nem mondtátok el egyből? – döbben le anya, mire Kook is végre megszólal.

- Mert féltünk. Emlékeztek, hogy azt mondtátok még mielőtt ide jött Jimin, hogy attól még, hogy a fiúkhoz is vonzódok ne kezdjek ki vele? Úgy voltam vele, hogy oké, nem lesz semmi, végre lesz egy öcsém. De nem gondoltam, hogy életem szerelmét választjátok ki anya! Ezt se akartuk elmondani, de hát az élet úgy hozta, hogy ránk nyitottál. – magyarázza Koo és esküszöm, hogy láttam szemeit bekönnyesedni. Ám, már azon a ponton leragadtam mikor kimondta, hogy élete szerelme vagyok. Komolyan, hogy ő is így érez? Eddig azt hittem csak én érzem ezt és annyira boldog vagyok most, hogy anyáék reakcióját leszarva, hajtom barátom vallára a buksim. Ő csak derekamat átkarolva közelebb húzódik hozzám.

Anyáékra pillantok és egyből nem izgulok már annyira, mert látom ahogy egy pici mosollyal figyelnek minket.

- Nos... – szólal meg apa. - Minket egyáltalán nem zavar, hogy együtt vagytok, mert tagadni se lehetne, hogy néztek egymásra. Ezáltal nem is akarunk és nem is fogunk a boldogságotok útjába állni. Csak arra kérünk titeket, hogy ne nagyon emlegessétek, hogy amúgy tesók vagytok rendben? – folytatja, mire azonnal felpattan mindkettőnk, hogy megöleljük őket. El sem hiszem, hogy ilyen könnyen kezelték a helyzetet, ők a legjobb szülők a világon az egyszer biztos. Teljesen jogosan mondták azt is, hogy ne emlegessük, hogy tesók vagyunk, ami igaz is, mert nem vetne jó fényt rájuk, ha a két gyerekük együtt van még akkor se, ha az egyik fogadott. Nem hiába nem mondjuk senkinek suliban se és azt hiszik, hogy csak, mint barátok később meg, mint egy pár ismerjük egymást.

Ez az egész helyzet annyira meghat minket, hogy a számunkra legfontosabb emberek elfogadnak, hogy mindkettőnk szipogva ugrik szüleink nyakába. Még Koo is elejt egy-két könnycseppet, pedig ő sosem szokott sírni. Ezután még lelkizünk nekik egy kicsit a kapcsolatunkról, majd visszavonulunk ezúttal Guu szobájába, mert számomra – meg számára is – az esti összebújás nem maradhat ki, hogy jól tudjunk aludni később.

Hibákat javítom később❤️