𝙎𝙯𝙚𝙧𝙚𝙩𝙣𝙞 𝙚́𝙨 𝙨𝙯𝙚𝙧𝙚𝙩𝙫𝙚 𝙡𝙚𝙣𝙣𝙞 |𝙟𝙞𝙠𝙤𝙤𝙠| ✓

20

Jungkook szemszöge

- Bébiiii! – sietek át Chim szobájába és vetődök le ágyára arra várva, hogy kifáradjon a fürdőből.

- Mondjad nyuszi. – lép be az ajtón egy törülközővel derekán, haját törölgetve. Az utóbbi időben, miután lefeküdtünk egymással nagyon megváltozott és már egyáltalán nem szégyenlős, pedig a kapcsolatunk elején sokszor akkor is majdnem meg akart halni, ha megfogtam a fenekét, bár az is igaz, hogy már a kapcsolat kezdetekor is csináltunk huncut dolgokat. Viszont utána mindig szégyenlős volt, amit egyáltalán nem bántam, mert mindig úgy bújik hozzám azóta is, mintha az én ölelésem lenne a kedvenc helye. Kétség kívül, szeretem mikor ilyen.

- Woah. – eresztek el egy huncut mosolyt, majd végignézek csupasz testén, amikor ledobja magáról a szekrénye előtt a testét takaró vékony anyagot.

- Naaaaa! Ne bámulj mááár! – pirul el, majd belebújik a szekrényébe, ahonnan előhúzza az egyik pulóverét, majd magára is kapja. Beharapott ajkakkal nézek végig szerelmem – immár – pulcsival fedett testén. Szemem megakad formás, vékony combjain és kis fenekén amik éppen, hogy kilógnak a pulcsija alól.

- Koo. – szólít meg halkan.

- Mi az Kincsem?

- Még mindig... bámulsz. – mondja pironkodva, mire megrázom fejem és most veszem észre, hogy màr teljesen felöltözve áll előttem lehajtott fejjel. Na mi az, visszatért a szégyenlős Jimin?

- Bocsánat. De ilyen alakkal és pofival ne csodálkozz, hogy egyfolytában bámullak. – kuncogom el magam és hozzá lépek, hogy vékony dereka köré tudjam kulcsolni ujjaim és magamhoz húzhassam.

Megragadom kapucniját és felhúzom fejére, mert annyira aranyosan néz ki ebben a macifüles pulcsiban. Egyszerűen imádom rajta ezt a felsőt, pont illik hozzá, mert olyan aranyos és puha, mint ő.

Átkarolja karjaival nyakam, majd ajkaimra tapad én pedig egy sóhajjal viszonzom édes ajkainak játékát. Annyira imádom a testét érinteni és vele csókolózni. Szinte már megszállottja vagyok az egész gyönyörű lényének.

Már pár perce csókolózunk, mikor ajtónyitódásra válunk el egymástól és mindkettőnk ijedten bámulja a sötétbarna falapot.

Anya megdöbbent tekintetével találjuk szembe magunkat, Jimin pedig egyből távolabb lép tőlem, fejét lehajtva. Ijedten kémlelem a nőt az ajtóban, de ő csak némán bámul minket, majd megköszörüli a torkát.

- Délután gyertek le, beszélnünk kell erről veletek. – mondja szülőm és már távozik is az ajtón.

Jimin azonnal lerogyik az ágyára, majd pofiját kezeibe temeti. Egyből odalépek elé és le is guggolok, hogy meg tudjam nyugtatni, mert tudom, hogy most magában kezd fortyogni és magát hibáztatja.

- Kicsim! – szólítom meg, de csak megrázza a fejecskéjét. - Bogyó, figyelj rám! – próbálkozok újra, mire végre felkapja buksiját.

- Nem akarlak elveszíteni! – pillant rám kétségbeesetten, mire hátrahőkölök.

- Miket beszélsz? Nem fogsz elveszíteni soha, de soha. – veszem kezeim közé pofiját és cirógatni kezdem.

- Félek! Nagyon félek! – zokog fel és karjaim közé bújik.

Én csak tehetetlenül simogatom hátát, de ennél többet én sem tudok tenni. Én is félek, mert még csak azt se mondhatom, hogy nem lesznek mérgesek anyáék és sajnos egyáltalán nem tudom milyen fogadtatásra számítsunk majd. Rettegek tőle, hogy olyan lesz, ami a kapcsolatunk végét jelenti majd, hiába tudom anyáékról, hogy az egyik legelfogadóbb emberek a földön, mégis tartok tőlük.

- Gyere, feküdjünk le és próbáljunk meg megnyugodni, mert ha ráparázunk csak rosszabb lesz. – állok fel a földről, és szerelmem feneke alá nyúlok, hogy felemeljem, ő pedig nyakamba fonja karjait. Felmászok az ágyra és elfektetem, majd bebújok mellé. Még mindig keservesen sír, én pedig egyre tanácstalanabb vagyok azzal kapcsolatban, hogy mégis mivel nyugtassam le.

Végül csak feljebb ülök az ágyon, kobakjàt meg ölembe fektetem, majd a tévén bekapcsolok neki egy mesét, amit tudom, hogy szeret és nézni szokott. Sírása kicsit csillapodik, ahogy Spongyabob megjelenik a képernyőn, majd pár perc múlva, félig lecsukódott szemekkel, már csak szipogva hallgatja kedvenc meséjét. Tudom, hogy hamarosan el fog aludni, erről árulkodik lassú, egyenletes levegővétele, én pedig rásegítek haja cirógatásával is.

Mikor Chim szomorú, sokszor egy kisbabára hasonlít, így van ez most is, én pedig egyfolytában elolvadok ettől az oldalától. Gyűlölöm, ha sír vagy, ha rossz kedve van, mert a szívem szakad meg ilyenkor, de mikor ilyen aranyosan viselkedik nem tudom nem azt gondolni, hogy tetszik is egy csöppet, ha ilyen állapotban van.

Lehalkítom kicsit a készüléket, mert félek, hogy felkel a már alvó picúrom és most különösen nehéz volt pihenésre bírni, szóval semmiképp sem szeretném, hogy megébredjen és megint stresszeljen, hogy mi lesz délután.

Kifejezetten sok dolog történt egy egész délelőtt alatt és már amúgy azt sem tudom, hogy miért jöttem be Chimhez reggel. Kicsit lejjebb csúszok Jimin ágyán, majd igyekszem én is pihenni kicsit, megpróbálva nem arra gondolni, hogy milyen beszélgetés vár minket délután. Kétségtelenül félek tőle és ebben közrejátszik az is, hogy nem így és nem most akartuk nekik elmondani, dehát az élet máshogy döntött. Mondanám, hogy megkönnyítette a dolgunkat, de ugyanakkor bajt is hozott a fejünkre.

A hibákat később javítom❤️

Random question: nektek van olyan könyv itt wattpadon ami nincs a lelki világotokra jó hatással, szorongást okoz, de mégse bírjátok ki, hogy ne olvassátok?