Fekete Rózsa [Szünetel]

4. rész

,,Berohantunk a házba majd rögtön a szobám felé vettük az irányt, ami fent volt az emeleten. Nincs nagy házunk, lent van egy kis konyha, ami egyben az ebédlő is, onnan vezet felfelé egy falépcső amin ha felmegyünk, jobbra van az én szobám. Nem túl nagy éppen ezért csak egy ágy van benne, egy kis könyves szekrény, ami tele van könyvekkel és egy kis ruhás szekrény. A szobámban az a különleges, hogy van hozzá egy kis terasz. A napom háromnegyedét ott töltöm, nagyon szeretek kint ülni és csodálni Asgardot. Éjszaka néha kilógok csillagokat nézni, olyan szép olyankor az égbolt. Ahogy több millió kis fénylő pont tarkítja be az eget, egyszerűen káprázatos.

- Mit szeretnél csinálni? - kérdeztem amint beértünk a szobába, leültem az ágyamra és Lábamat lógatva néztem, ahogy a herceg körbenéz a szobában. A könyveim felé veszi az irányt, majd elkezdi vizslatni azokat.
- Szeretsz olvasni? - nézett fel rám mire én vigyorogva ugrottam le az ágyról. Oda siettem mellé majd elkezdtem beszélni.
- Imádom a könyveket. Rengeteg könyvem van, mint láthatod, mind a kilenc birodalomból van legalább egy. Ez a kedvencem. - vettem ki az egyik bordó bőr borítású könyvet.

- Sötétség királynője. - olvasta le a címet. - Ez valami béna romantikus könyv? - vonta fel a szemöldökét.
- Nem, nem szeretem a romantikus könyveket. Ez a könyv Alfheimből van, ők úgy hívják ezeket a könyveket, hogy rémisztgetők. Kicsit ironikus, hogy a fény birodalmában a sötétség királynőjéről írnak. Egyébként nagyon érdekes, ha szeretnéd, kölcsön adhatom. - toltam vissza a kezébe a könyvet, amikor felém nyújtotta azzal a szándékkal, hogy visszaadja.

- Tényleg? - kérdezte felnézve rám.
- Persze, én már több milliószor olvastam azért ilyen állapotú. - néztem rá a nem valami jó állapotban lévő könyvre.
- Nekem is van könyvem, majd legközelebb elhozom a kedvencemet, ha akarod. - ajánlotta fel.
- Az nagyon jó lenne, már kezdem unni anya béna könyvét amiből minden nap felolvas. - forgattam meg szemem.

- Milyen könyv? - érdeklődött.
- Várj itt, felhozom. - mondtam majd meg sem várva a választ kifutottam a szobából, elindultam lefelé. Hallottam, ahogy anya beszélget a királynővel, elég fontos dologról lehetett szó. Megálltam a lépcső tetején és habár tudom, hogy nem szép dolog, de azért elkezdtem hallgatózni.

- Nemsokára ideérnek, a katonák elkezdték a készülődést, hogy meg tudják fékezni a serege, de mindenképp szükségünk van rátok. - mondta Frigga.
- Frigga tudod jól, hogy nem akarjuk egyedül hagyni Elorah-t. Van egy olyan érzésem, hogyha elmegyünk, a csatába nem jövünk többet vissza. - mondta anya és hallottam a hangján, hogy a sírás kerülgeti.

- Ne aggódj, nem lesz semmi gond. Lorah-t szívesen látjuk a palotában, amíg ti harcoltok, én vigyázok a lányodra. - fogta meg a nő anya kezét majd bátorítóan megszorította.
- Ha...ha mégis történne velünk valami, kérlek, gondoskodjatok róla. Nem szabad magára hagyni. Nagy erő áll a tulajdonában, ha valami rosszul sül el bármit képes elpusztítani, ne hagyd neki, hogy a félelem és a harag irányítsa. - mondta anya. Milyen erő? Milyen háború? Anyáék miért ne jönnének vissza? Egyáltalán miért mennének el? Úgy volt, hogy ők már nem tagjaik többé a seregnek. Akkor mégis miért kell nekik is harcolniuk?

Elindultam lefelé a lépcsőn, direkt hangosan lépkedtem lefelé, hogy tudják, hogy érkezem. Amint leértem oda mentem az asztalhoz, leakartam venni a könyvet, de túl messze volt. Frigga mosolyogva adta oda nekem a tárgyat, amit meg is köszöntem.
- Hová viszed azt a könyvet? - kérdezte továbbra is mosolyogva.
- Megmutatom Lokinak. - adtam választ majd felrohantam az emeletre a súlyos könyvvel a kezembe. Besiettem a szobába majd ledobtam a fiú lába elé a könyvet.

- Hűha. - nézett le az óriási könyvre.
- Nagyon unalmas egy könyv, csak ilyen butaságok vannak benne, mint például a víz idomítása, varázslat, fekete mágia, boszorkányságok. - telepedtem le a földre majd fellapoztam a könyvet. Ott nyitottam ki ahol anya tartott, majd a fiú felé fordítottam, hogy el tudja olvasni.
- Létezik zöld tűz? - nézett fel rám a könyvből. Szemei izgatottságra utaltak.

- Dehogy létezik, ez az egész könyv egy nagy butaság. - ráztam a fejemet.
- Azt mondod, nem léteznek a Ferrynnek? - kérdezte.
- Micsodák? - nevettem fel.
- Akik, képesek zöld lángot létrehozni azokat úgy hívják, hogy Ferryn. Nem sok létezik, belőlük a kilenc birodalomban maximum harminc van, rendkívül erős és bátor jelleműek. Megkülönböztető jelük a lilás szem és hófehér haj. - olvasta fel majd rám pillantott. - Neked is fehér a hajad és lila a szemed. - méregetett.

- Te tényleg elhiszed ezeket? - kérdeztem hitetlenkedve. - Loki nem vagyok Firen vagy mi. - ráztam a fejemet. - Az ilyenek nem léteznek, nem létezik varázslat. Az emberek nem képesek a tűz idomítására se semmilyen varázslásra.
- Biztosan? - vonta fel a szemöldökét játékosan majd csettintett egyet és köddé vált. Rémülten néztem körbe, nem az nem lehet, hogy eltűnt.

Megdörzsöltem a szemem, hogy megbizonyosodjak róla valóban jól látom-e, hogy nem látok senkit.
Felálltam a földről és ismét körbe néztem.
- Loki! – kiáltottam, de nem válaszolt. - Loki, megijesztesz. - mondtam miközben benéztem az ágy alá, de nem volt ott. Sóhajtva egyenesedtem fel. Kirohantam a teraszra és ott is körül néztem, de sehol nem találtam a herceget. – Loki! Hol vagy? – kérdeztem.
- Bú! - szólalt meg a hátam mögül mire én felsikítottam.

- Te jóságos ég! - kiáltottam hátra fordulva. - Nagyon megijedtem. - vallottam be mire ő elvigyorodott. - Ezt, hogy csináltad? - kérdeztem.
- Varázslattal. - mondta sejtelmesen."

Kinyitottam a szememet így szembe találtam magam egy meglepődött Lokival. A fejem rettenetesen fájt, de nem nagyon foglalkoztam vele. Jobban lekötött az, hogy megöljem a férfit.
- Még hogy nem tudtál az erődről. - lépett hátrébb.
- Hé, hé, hé! Ennyi erővel te is tudtál róla hisz te mondtad meg! - emeltem fel a hangom.
- Én nem gondoltam komolyan! - vágta rá.

- Szerinted én igen? Azt hittem ez az egész egy hülyeség, nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen, azt meg végképp nem, hogy én is képes vagyok rá. - fakadtam ki. - És arra sem gondoltam, hogy ilyet fogsz tenni. Nem hittem volna, hogy képes vagy feltépni egy régi sebet. Nem ilyen voltál régen, mi lett veled? Mitől változtál meg? Attól, hogy kiderült, hogy egy szörnyeteg vagy és igazából ugyan olyan senki vagy itt, mint én? Vagy attól, hogy meghalt az, akit a legjobban szerettél? - kérdeztem kikelve magamból.

Arcára először döbbenet majd harag ült ki. Fenyegetően lépett felém majd bele hajolt az arcomba.
- Nagyon felbátorodott a kicsi lány. – morogta. – Kár, hogy egyáltalán nem teheti meg, hogy ilyen hangon beszéljen velem. Mit képzelsz ki vagy te? – vonta fel a szemöldökét. – Egy kislány aki nem tud semmit, csak ezért vagy itt mert az anyám befogadott, ha ő nem lett volna, te már rég halott lennél akárcsak a szüleid. - köpködte a szavakat felém. Fájt amit mondott, de tudtam, hogy megérdemeltem. Én is feltéptem egy régi sebet, sőt kettőt is, bármennyire is tartottam aljas dolognak, azt amit tett és mondott. Rá kellett jönnöm, hogy igaza van és teljesen megérdemeltem.