Fekete Rózsa [Szünetel]

12. rész

Összeszedtem magam majd felálltam a földről, és körbe néztem. Amerre csak néztem búzamezők voltak, hunyorogva pillantottam egy paca felé, vagy tíz kilométerre lehetett tőlem, valószínűleg egy kis város lehet vagy valami ilyesmi.

Elindult a civilizáció felé. Rettentően meleg volt, a kezem is sajgott a vágásoktól, de ez nem akadályozott meg a célom elérésében. Levettem magamról a köpenyem és a derekamra kötöttem, felsőm ujját feltűrtem, elővettem a késemet, ha kell meg tudjam védeni magam.
Ahogy sétáltam a mezőn rájöttem, hogy ez volt életem legnagyobb baromsága, hisz nem ismerek itt senkit, azt sem tudom, hogy mi vár itt rám, lehet, rájönnek a titkomra és máglyára vetnek. Gondolatmenetemből egy fura hang szakított ki, a bal oldalamról jött. Késemet előre tartottam majd lopakodva elindultam a hang irányába. A zaj halkulni kezdett így bele kellett húznom nehogy eltűnjön, mielőtt még meglátnám. Futottam a növények között majd hirtelen megálltam, amikor a mező széléhez értem. Hogy nem vettem észre az utat? Óvatosan kiléptem a földútra majd a hang irányába néztem. Fogalmam sincs, hogy mi lehetett az, amit láttam. Hasonlított egy szekérre, de az nem lehetett hisz sokkal gyorsabban ment. Fura hangot adott ki, hangosabb volt, mint egy űrhajó, így passzolok. Ötletem sincs, hogy mi lehet az.

Vállat vonva indultam el a poros úton. Biztos látok majd még ilyet, majd akkor alaposan megvizsgálom. Nem jött senki, se ember se olyan fura valami. Egy lélek se járt errefelé. Fáradtan kullogtam az út szélén, szomjas voltam, melegem volt és nagyon féltem, hogy mi vár rám OTT. A városban, ami tele van emberekkel, nem tudom, mit fogok mondani, amikor megkérdezik, hogy mi van a hajammal, miért ilyen színű. Biztos mindenki meg fog bámulni és majd félnek hozzám szólni. Blahh...szép kilátások.
Unalmamban egy kavicsot rugdostam, mindig, amikor oda értem hozzá egy újabbat rúgtam belé. Az egyik rúgásnál nem sikerült jól céloznom így nem magam elé ment a kő, hanem az út közepére. Nem néztem körbe mielőtt oda mentem volna, hisz egy lélek sem járt arra. Lassan kullogtam az út közepén, amikor is hallottam azt az ismerős s mégis ismeretlen hangot. Elkezdtem szedni a lábamat, úgy voltam vele, hogy még simán elérek a kavicsomhoz és talán nem ütnek el, de ez nem jött össze. Tudom-tudom, senki nem kockáztatja az életét egy kavicsért, ami veled ellentétben túléli, ha átgurulnak rajta. Én viszont mégis megtettem, ne kérdezzétek miért. Nem tudom, fura vagyok.
Szóval, lehajoltam a kavicsomhoz, hátra néztem és rémülten konstatáltam, hogy az a guruló valami már nagyon közel jár hozzám. Hangosan dudált én pedig hirtelen lefagytam és nem tudtam megmozdulni. Nem lassított én pedig készültem a halálomra, a sírkövemen majd az fog szerepelni, hogy "Hülye volt, egy kő miatt halt meg". Lehunytam a szemem és vártam, de nem történt semmi, egy kezet éreztem a karomon, valaki odébb rántott. A nagy lendülettől elestem és az illetőt is magammal rántottam, így egymás mellé borultunk.

A guruló bigyóból kiabáltak valamit, de azt inkább nem mondom el, hogy mit. Lényeg a lényeg, nem volt túl szép mondat. Lassan kinyitottam a szemem és oldalra néztem ahol éppen egy lány porolta le magát miközben valamit dörmögött az orra alatt. Vörös göndör haja volt és zöld szeme, színes csíkos felsőt viselt egy sárga combja közepéig érő szoknyával és egy fura cipővel. A lánynak telt alakja volt, de ettől függetlenül nagyon jól állt rajta a ruha. Arcát halvány szeplők lepték el, ajkai cseresznye színűek voltak, mind két füle ki volt lyukasztva, három apró fülbevaló helyezkedett el mind a kettőben.
- Barmok! - kiáltotta utánuk majd rám pillantott. - Jól vagy? - kérdezte kedvesen, majd felém nyújtotta a kezét, amit el is fogadtam. Aprót bólintottam mire ő nagyot sóhajtott. Felhúzott a földről majd tüzetesen végigmért. - Te nem idevalósi vagy, igaz? Még nem láttalak errefelé. – mért végig.
- Öhm...- próbáltam valamit kitalálni, de elég nehéz volt rájönnöm, hogy mi lenne a legjobb válasz hisz azt sem tudtam hol vagyok. A lány angolul beszélt így leszűkítettem a választási lehetőségeket majd végül mivel nem jutott más az eszembe ezt válaszoltam, maximum mellé lövök. Sebaj. –Valóban nem, Las Vegasból jöttem. - mondtam félve mire ő elgondolkozott.
- Az elég messze van, hogy jutottá ide? Stoppoltál? - nézett rám kérdőn. Mi az a stoppolás?
- Igen, persze, stoppoltam. - bólogattam bőszen.
- Az tök menő, mindig is ki akartam próbálni. – lelkesedett.
- Nem nagy cucc. – legyintettem hanyagul. A földről gyorsan felkaptam a késemet majd elrejtettem mielőtt megláthatta volna, nem akarom, hogy az egyetlen reményem elmeneküljön.
- Hülye kérdés, de ugye te is a városba tartasz?
- Igen oda. – válaszoltam csöndesen.
- Szuper. – kiáltott fel boldogan. - És mi járatban errefelé, egy Vegasi mit keres Kansas-ben? - érdeklődött miközben elindultunk az úton. Talán ezúttal nem akar elütni az az izé.

- Világot látok. - vontam vállat.
- És pont a poros Kansasbe jöttél világot látni? - vonta fel a szemöldökét, csak most vettem észre, hogy van nála egy nagy barna táska. Lehet, van nála fegyver? Vagy valami fura földi cucc?
- Valahol el kell kezdeni. New Yorkba tartok, egyébként. Ez csak egy megálló, még nem jártam erre felé, gondoltam most benézek. - magyaráztam.
- Értem - biccentett -, és mi jót csinálsz New Yorkban? - kérdezte vidáman. – Persze csak ha szabad tudnom. – emelte fel a kezét védekezőn.
- A testvéreimet keresem.
- Ó - csodálkozott – fiúk, lányok? Esetleg mindkettő?
- Két fiú, bátyáim - válaszoltam. - De adoptált vagyok. - tettem fel a kezem védekezőn. Ha úgy adódik, simán letagadom őket. Gyakran kijátszom az „örökbefogadott"t kártyát, persze néha jól jön, ha azt mondom, hogy ők a tesóim, de van olyan, amikor szívesen letagadom őket. Mondjuk a lakodalmaknál. Az alkohol szerelmesei.
- Nekem is van tesóm, egy húgom. Bárcsak néha mondhatnám rá, hogy örökbefogadott. Juniper-nek hívják, maga az ördög. - nevetett fel. - Basszus, mekkora nagy ökör vagyok. - torpant meg hirtelen, majd felém fordult és kinyújtotta a kezét az irányomba. - Josephine vagyok. - mutatkozott be. - De hívj csak Josie-nak. - tette hozzá.
- Elorah. - mondtam meg a nevem, miközben megfogtam a kezét majd megráztam azt.
- Szóval Elorah. - gondolkozott. - Te is ilyen cosplay-es vagy, Comic Con-ra járós emberke?

- Mire járó mi vagyok? – kérdeztem meghökkenve.
- Cosplay-es, tudod, akik beöltöznek minden félének. Fogatlan, rohamosztagos, jedi, pókember, Thor, ilyesmik. - sorolta mire nekem felszaladt a szemöldököm.
- Thor? - akadtam el. - Thorból csak egy van. - értetlenkedtem.
- Igen, de beöltözhetnek mások is annak, persze nekik nincs olyan menő kalapácsuk-
- Pöröly - javítottam ki reflexből.
- Egy kutya. - legyintett. - Szóval tudod, van egy ilyen találkozó, ha akarsz, beöltözöl, ha nem akkor nem, egyszer én is voltam ilyenen, de nem nagyon tetszett szóval azóta nem voltam. Neked tetszik? - kérdezte.
- Öhm, nem tudom. - ráztam a fejem.
- Nem szoktál ilyenekre járni? – kíváncsiskodott tovább.
- Nem igazán.
- Jaa, csak azt hittem tudod ez a ruha meg haj és szemszín, plusz a kés, amit elraktál. Azt hittem te is szereted az ilyeneket, ezért öltöztél be. Vagy ez simán csak egy bizarr családi szokás? - ötletelt.
- Valami olyasmi. - bólintottam.
- Minden esetre nagyon egyedi, ilyen szerkót még senkin sem láttam. – dicsérte meg a "szerkóm"- Jut eszembe, elmondanád, honnan van a kontaktlencséd. Tudod én is szeretnék, ilyesmit csak nem tudom, honnan rendeljek. - fecsegett tovább a lány. Általában nem zavar, ha valaki sokat beszél, legalább addig sem kell beszélni. Idegenekkel nem nagyon szeretek beszélgetni, igaz Josie nagyon kedvesnek tűnik, de azért inkább zárkózott maradok. Legalábbis azt hiszem.