Fekete Rózsa [Szünetel]

21.rész

– Szóval akkor maga a barátnője? – kérdezte a varázsló érdeklődve én pedig elfintorodtam.

– Maradjunk annyiban, hogy ismerősök. – válaszoltam Loki előtt.
– Az adoptált testvérem. – szólt bele a férfi én pedig csúnyán néztem rá.
– Magának van valami ereje? – kérdezte Strange figyelmen kívül hagyva a herceget.
– Elméletileg tudok varázsolni. – magyaráztam.
– Mióta van tudatában, hogy ilyen tulajdonsággal rendelkezik? – jött közelebb hozzám mire Loki ösztönösen előrántotta tőrjeit.
– Két napja.
– Értem – biccentett –, kérem, tegye le a kést. – szólt Lokira mire a férfi felmordult.
– Kérdezhetek valamit, ezúttal én? – érdeklődtem.
– Mondja.
– Az ott az idő kő? – mutattam a nyakában lógó szem alakú tokra, amiben egy zöld kő világított.
– Igen, az.
– Esetleg... – kezdtem bele, és már nyúltam is felé, de a férfi rá csapott a kezemre. Loki morgott egyet én pedig mérgesen néztem a férfira.
– Ha megszerzed a követ, minden a régi lehet. – suttogta az ismerős hang.
– Remélem Thor minél előbb ide ér. – sóhajtott a doktor hátat fordítva nekem én pedig felálltam a fotelből, hogy újra megpróbálkozzak.

– Elorah! – lépett be az épületbe Thor, és egészen dühösnek tűnt.
Elkaptam a kezem a férfitól majd rávezettem a tekintetem.
– Loki! – biccentett öccsének a szőkeség én pedig nagyot nyelve vártam a folytatást.
– Bátyám. – szólt Loki én pedig némán ácsorogtam várva a szent beszédet.
– Hogy mertél elszökni? – szegezte rám a tekintetét és nem túlzok, ha azt mondom, hogy a szemei villámokat szórtak – Te pedig, miért nem küldted még haza? – vezette tekintetét Lokira.
– Thor. – léptem közelebb hozzá – volt egy álmom. – vallottam be, mire fivéreim és még Strange is érdeklődve figyelt. Baromi jó vagyok a téma terelésben.
– Miféle álmod? – kérdezte egyszerre a két istenség.
– Különös volt, olyan mintha valóság lenne. Már nem csak álmomban látom és hallom, hanem akkor is, ha ébren vagyok, az előbb is megtörtént. Valaki azt akarta, hogy jöjjek ide, amikor először láttam kigyóként jelent meg. – néztem rájuk felváltva.
– Mi kell neki a Földről? – kérdezte Thor.
– Az! – mutattam Strange nyakában lógó medálra.
– De ugye nem akarod elvenni? – faggatott tovább.
– Nincs más választásom. – ráztam a fejemet, mire az épületben hangos vitatkozás támadt, mindenki egyszerre kezdett el beszélni én pedig csak kapkodtam köztük a fejemet. Thor és Loki azt hajtogatta, hogy segítségre van szükségem, eközben Starnge azt mondogatta, hogy azonnal el kell, innen engem vinni mielőtt valami olyat teszek, amit nem kéne.
– Mindig van más választás. – zúgta Frigga a fülembe.
– Meg fogok örülni! – motyogtam magamnak majd mivel senki sem figyelt rám, elindultam a kijárat felé.

Halkan kiléptem az óriási ajtón így New York egyik csöndesebb utcájára lépve. Tanácstalanul forgolódtam, hátha látok valakit, aki tud nekem segíteni a tájékozódásban, de egy lélek nem volt az utcán. Nadrágomat igazgatva indultam el egy véletlenszerű irányba, nem volt sok időm, bármelyik pillanatban feltűnhet a többieknek a hiányom. A lábamat szedve kanyarodtam le egy forgalmasabb utcára. Na, ez már tényleg New York. Az ember tömeg között, átpréselve magamat indultam el lefelé a lépcsőn valami metró nevű járművet keresve. Ahogy leértem a megállóba megcsapott a hűvös szél.  Az ember tömeg egy kis peronon nyomorgott, mellette volt egy kis gödör volt ahol, ha jól láttam sín helyezkedett el. Nem akartam átfurakodni a tömegen így megálltam a lépcső fel-és lejárónál, majd vártam. Az embereket figyeltem, amíg a metró meg nem érkezett, hangos zakatolással és óriási szél kíséretében érkezett meg a jármű. Fülsüketítő zajjal fékezett le a megállóba, majd kinyitotta az ajtaját, én pedig várakozva néztem az előttem állókra, akik nem voltak hajlandók felszállni. Fáradtan sóhajtva vágtam át magam egy újabb embertömegen majd felszálltam az üres vagonba. Körülnéztem, de rajtam kívül senki nem tartózkodott ott. Megrántva a vállamat ültem le az egyik ülésre, majd vártam az indulást. Az ajtók hangosan csapódtak be, ezzel jelezve az indulást. A metró elindult én pedig megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt és néztem ki az ablakon ahol habár elmosódva, de egy ismerős szempárt véltem felfedezni. Tisztában voltam vele, hogy ő is felismert, de nem igazán zavart mivel előnyöm volt, nem tudják, hova megyek, így nehezebb megtalálni. Tudtam, hogyha egyszer rám találnak, soha többé nem engednek el egyedül sehova és valószínűleg életem végéig a palotában fogok rostokolni. Mondjuk most is ott kéne lennem.

Érdeklődve néztem az ajtó irányába, mivel a következő megállóhoz érkeztünk. Itt már kevesebben voltak, de az emberek továbbra sem akartak felszállni, kivéve két férfit. Mind kettőn fekete kapucnis pulcsi volt. Furcsán méregettem őket, mindkettő szigorúan a padlót bámulta, nagyon magasak voltak és izmosak. Bevallom az elején kicsit beparáztam, hogy majd rám fognak támadni, de szerencsére tőlem jó messze ültek le. Tudtam, hogy csak magamra hozom a bajt, ha tovább figyelem őket, de annyira kíváncsi voltam, hogy kik ők, hogy nem tudtam róluk levenni a szemem. A két férfi közül az egyik felemelte a fejét majd lassan körbe vezette a tekintetét a vagon belsején. Természetesen megakadt rajtam a szeme, egy pillanatra összeakadt a tekintete az enyémmel, de én gyorsan vissza fordítottam a fejemet. Szemem sarkából láttam, hogy a férfi megböki a mellette ülőt mire az felkapta a fejét, a szemező pajtásom súgott valamit a másiknak mire ő bólintott és éppen készült volna felállni, de ekkor megérkeztünk a következő megállóba. Vissza ült a helyére és idegesen várta, hogy kinyíljon az ajtó. Mint eddig, most se akart senki sem felszállni, így gyorsan becsukódtak az ajtók és ismét elindultunk. Lehunytam a szemem egy pillanatra. Emlékezz a sok-sok edzésre, a mozdulatokra, amiket tőlem tanultál. Csöngtek Loki szavai a fejembe. Kinyitottam a szemem és ahelyett, hogy felálltam volna és minél távolabb kerültem volna a két férfitől, maradtam. Hallottam súlyos lépteiket, majd megláttam a két párcipőt magam előtt.
– Hé, kislány – szólalt meg az egyik, nem néztem fel. Az egyik kezében egy kés volt, mindkettőnél volt pisztoly, de egyik sem tartotta a kezében.
– Hozzád beszélünk – nyúlt felém a másik én pedig mielőtt még hozzám ért volna megfogtam a kezét. Tenyerem forrósodni kezdett, láttam, ahogy a férfi karja vörös lesz. Fájdalmasan felkiáltott mire én elengedtem. Rémülten néztek rá mindketten a bőrfelületre. Kezem szabályosan izzott, de nem volt időm ezzel foglalkozni. Kihasználtam az alkalmat, amíg a sebesüléssel voltak elfoglalva így hát felpattantam és a fejem fölött elhelyezkedő fémrúdban megkapaszkodva lendületből felrántottam magam és gyomorszájon rúgtam mind a kettőt.

Az ülésre felállva indultam el a vagon másik végébe, lábamat szedve a csúszós műanyag széken siettem minél távolabb tőlük. A széksor végén megállva egy pillanatra vettem lendületet, majd neki rugaszkodva ugrottam volna át a másik székre, de mielőtt ezt megtehettem volna az egyik pasi megragadta a lábszáramat így a padlón kötöttem ki. Óriásit csattanva nyögtem fel, majd hátamra fordultam így szembe találtam magam a szemezős cimbimmel. Kék szeme villámokat szórt, akárcsak Thoré pár perccel ezelőtt. Lefogta a kezem mire a másik egy sokkolót vett elő. Tehetetlenül ficánkoltam a földön, majd hirtelen eszembe jutott valami. Mély levegőt vettem majd erősen koncentrálva meredtem a fölöttünk pislákoló lámpára. Erősen koncentráltam a tűz megidézésére, ami sikerült is, és habár nem terveztem, véletlenül meggyújtottam a férfi pulóverét. Kezemet elengedte én pedig rögtön kúszni kezdtem a földön, de nem volt sok időm mivel rám jött a másik. Gyorsan felpattantam nehogy ismét megtörténjen az előbbi eset. A másik hapsi, elővette a pisztolyát és rám szegezte, lőtt egyet, ami sikeresen el is találta a már amúgy is rossz kezemet. Számra ráharapva próbáltam elfojtani a fájdalmas sikolyt, ami ki akart szakadni belőlem. A vállamhoz kaptam ahova a golyó fúródott, a férfi újra célzott viszont mielőtt még újra eltalált volna bebukfenceztem az ülések mögé. Nem volt nagy búvóhely, de pár másodpercet nyertem vele, ami nekem tökéletes volt. A férfi, név szerint Andrew – a zsebéből kilógó kártyáról sikerült leolvasnom a nevét – elém ért és éppen készült megragadni a hajamnál fogva viszont a metró lefékezett minek hatására ő előre bucskázott. A pisztolya kiesett a kezéből így védtelen volt. Gyorsan felpattantam majd a pisztoly után ugrottam, de a – nemrégiben még a földön fekvő kékszemű – elkapott és a falhoz szorított. Megragadta a nyakamat ezzel elakasztva a levegő útját a tüdőm felé. Szemem könnyezni kezdett a fájdalomtól, miközben kétségbeesetten néztem körbe. Egy nő éppen készült felszállni, de amint megpillantott engem és a nyakamat szorító férfit inkább vissza hátrált.

Egyre jobban kezdett fogyni a levegőm, tűdőm szúrt, és levegőért könyörgött, már szint alig láttam, amikor is a férfi egyszer csak a földre zuhant. Levegő után kapva rogytam térdre, köhögve ültem a földön és nem érdekelt, hogy ki áll előttem, és lehet ellenség, az oxigénhez jutás volt a legfontosabb számomra. Szememet törölgetve terültem el a koszos földön, kezem sajgott, oldalam fájt az esésnek köszönhetően, szemöldököm nagy valószínűséggel felszakadt. Az eddig szemembe világító lámpát egy férfi takarta el előlem, hunyorogva néztem rá és csak annyit sikerült belőle kivennem, hogy izmos, kék szemű és szőke hajú.
– Thor? – kérdeztem halkan.