Fekete Rózsa [Szünetel]

3. rész

- Loki nyugodj már le. - mondtam nyugodtan, tudtam, hogy nem csinálna semmi hülyeséget. Több esze van annál, meg amúgy is habár nem vallja be, azért kicsit tart Thortól, a szőkeség testvérként tekint rám és mindennél jobban félt. Ha megtudná, hogy az öccse valami olyat csinálna velem, amivel kárt tesz bennem, nem hiszem, hogy annak jó vége lenne.

- Mióta tudod, hogy van erőd? - kérdezte továbbra is a torkomnál tartva a fegyvert.
- Nem tudtam, soha nem csináltam még ilyet. Esküszöm. - néztem a szemébe.
- Hazudsz. - vágta rá én pedig hitetlenkedve felnevettem.
- Mégis miért tenném?
- Miért ne tennéd? Nem bízol bennem, nem akarod elmondani nekem az igazat. Nem akartam rajtad alkalmazni ezt, de nem hagysz más választást. - nyúlt homlokom felé, de én elkaptam a karját mielőtt még hozzám érhetett volna. Tudtam, hogy ez nagyon rizikós, hiszen alapból nem állok valami jól, lehet ezzel még jobban magamra haragítottam az istenséget, de nem érdekel. Az én emlékeimet nem fogja megnézni.

Ráncba szaladt a homloka, amikor realizálta, hogy nem lesz ilyen könnyű dolga velem. Rossz lánnyal kezdett ki.
- Ne nehezítsd meg a dolgomat. - mondta mire nekem muszáj volt felnevetnem.
- Én ne nehezítsem meg? Istenem- sóhajtottam- és nem te! - tettem hozzá. - Nem fogod fel, hogy ötletem sincs, hogy hogyan történt meg egyszerűen csak így csinál - kezdtem bele a mutogatásba, de aztán rájöttem, hogy ez nem jó ötlet mivel nem tudom kontrollálni és lehet, felgyújtom a palotát. Kihasználta azt a pár másodpercet, amíg nem figyeltem rá és rárakta a kezét a homlokomra.
- Sajnálom. - olvastam le a szájáról mielőtt még elnyeltek volna az emlékek.

,,Újabb sikítás, még szorosabban bújtam anyához, nem akartam elengedni.
- Kincsem muszáj elmennem, segítenem kell a többieknek, de ígérem, amint vége a háborúnak vissza jövök érted. - simogatta hátamat édesanyám miközben teljesen nyugodtan beszélt hozzám.
- Nem akarom, hogy elmenj. - szipogtam eltávolodva tőle. Felnéztem a könnyektől csillogó égkék szemébe és ez még jobban sírásra késztetett.
- Muszáj elmennünk, de ígérem nem lesz semmi baj. Vissza jövünk, és együtt elmegyünk a kedvenc helyedre. - törölte le az arcomról legördülő könnycseppet. - Nagyon szeretünk téged. - csókolt homlokon majd elengedett. Felállt majd ránézett valakire, aki a hátam mögött állt. Bólintott mire az a valaki megragadott és fölemelt. Apró sikoly hagyta el a számat majd ismét kitört belőlem a sírás. Homályosan láttam, ahogy anya hátat fordít nekem, majd elindul kifelé. Itt hagy. Sírásom egyre hangosabb lett, ahogy egyre távolabb ment tőlem az a személy, akit a legjobban szerettem.
- Anya! - visítottam de hiába, nem fordult meg, nem jött vissza, hogy megvigasztaljon. Egyszerűen otthagyott.
Hangos dörrenés hallottam mire összerezzentem.
- Ne aggódj gyermekem, itt biztonságban vagy. - szólalt meg a férfi, aki a kezében tartott."

,,­-­­­­­ Elorah azonnal gyere be, hányszor kell még szólnom? - kiáltott ki anya a kertbe ahol éppen játszottam. Durcásan indultam el a házba ezzel ott hagyva a többi gyereket, akik vígan játszadoztak tovább a fűben. Talpamat csiklandozta a rövidre vágott fű, habár anya megtiltotta, hogy mezítláb legyek én mégis ledobtam magamról a csizmát.

- Nem akarok tanulni. - szólaltam meg amint beértem a házba. Anya a kezében a szokásos könyvvel ült, mindig ebből olvas fel nekem, de nem tudom miért.
- Hidd el kincsem, egyszer még nagy hasznodra válik az a sok tudás, ami ebben a könyvben rejlik. - mosolygott rám, letette a vastag bőrborítású könyvet az asztalra majd megpaskolta az ölét ezzel jelezve, hogy üljek bele. Oda futottam hozzá, felemelt és beleültetett az ölébe. - Mi lett a hajaddal? - vonta fel a szemöldökét és próbált komoly arcot vágni, de a szeme sarkában láttam a nevető ráncokat. Kiszedte a rózsás hajcsatot a hajkoronámból majd elkezdte kifésülni kezével a hófehér loboncomat.

Elkezdte befonni a hajamat, ma már sokadjára. Nem sokat babrált vele, hamar kész lett a fonással, az eddig az asztalon pihenő rózsát megfogta majd beletűzte a hajamba. Megfordultam az ölében így láthattam gyönyörű arcát. Arca teljesen sima volt habár volt egy aprócska heg a szája mellett, az sem tudta elcsúfítani elbűvölő arcát. Barna hosszú hajából pár tincs elölről hátra volt fogva egy fonás keretein belül. Kék szemei gyönyörűen csillogtak, meggypiros ajkai mosolyra húzódtak. Ő volt a legszebb nő akit valaha láttam. Mosolyogva simított végig arcomon, lehunytam a szemem és teljesen belesimultam tenyerébe.
- Ideje tanulni. - szólt kedvesen mire én kinyitottam szürkés lila szemeimet. Kezeimet keresztbe tettem ezzel kifejezve nemtetszésemet, anya felnevetett majd felvette a könyvet az asztalról és fellapozta azt.

- Tűz. - kezdett bele - Amilyen gyönyörű olyan veszélyes is. Először nehéznek bizonyul a tűz elem kontrollálása, de amint megtanultad minden fortéját, kezes báránnyá válik. Háromféle színű tűz létezik. Narancssárga, kék és zöld. Kék a bátorság szimbóluma, csak az úgy nevezett bátrak képesek kék színű tüzet kontrollálni illetve létrehozni. Senki nem tudja ők, hogy képesek rá, nem árulták el a titkukat, körülbelül kétszáz éve láttak utoljára kék tűzet. Itt Asgardban. A zöld tüzet csak nagyon kevesen képesek létrehozni. Ahhoz, hogy azt tudd kezelni, úgy kell születni. Akik, képesek zöld színű lángokat képezni azokat úgy hívják- kezdett bele, de nem tudta befejezni mivel valaki kiabált neki a kertből.
- Aesira! - kiáltotta egy női hang, rögtön felismertem a hangját. Frigga. Anya becsukta a könyvet majd lerakott a földre és kisietett a királynő és egyben barátnője elé.
- Királynőm. - hajolt meg előtte, amit én kuncogással díjaztam. Frigga rám nézett mire én abba hagytam a nevetést és félénken néztem vissza rá.

- Elorah drágám, gyere ide. - mosolygott rám mire én bátortalanul indultam el felé. Ma is csodásan festett, szőke haja furán állt feje tetején, mindig furcsán hordta haját, biztos van valami neve ennek, de én csak madárfészeknek hívom. Kék szatén ruhát viselt, ami kiemelte kék szemét. Elbűvölő mosolya ismét ott virított arcán, tekintetéből áradt a nyugalom és a szeretet. Amint oda értem anya példáját követve én is meghajoltam. - Milyen tisztelettudó lányka lett belőle. - mosolygott édesanyámra a királynő.

- Sok munkánk van benne, habár van valami, amire még mindig nem sikerült rávenni. - pillantott apró, csupasz lábfejemre.
- Ne aggódj, Lokit is nehéz volt rávennem a rendes viseletre, de nézd mi lett belőle. - fordult hátra a nő majd kezével előre tolt egy nálam maximum három évvel idősebb fiút. Fekete haja hátra volt fésülve, zöldes színű szemei kíváncsian csillogtak. Fakó bőrét még jobban kiemelte a sötét haj, arca enyhén piros volt. Barna nadrágot viselt egy fekete csizmával, bézs színű felsője volt amire rávett egy barna mellényt.
- Milyen elragadó. - mosolygott rá anyám mire a fiú elvörösödött.
- Loki, mutatkozz be az ifjú hölgynek. - tolta felém édesanyja a herceget.
- Loki vagyok. - motyogta a fiú mire én elmosolyodtam.
- Elorah. - mondtam meg a nevemet vidáman.
- Lorah, mutasd meg Lokinak a játékaidat én addig beszélek a királynővel. - szólt édesanyám mire én bólintottam majd a fiú kezét megragadva berohantam a házba."