Fekete Rózsa [Szünetel]

11. rész

Megfogta a karomat majd felhúzott a földről, bosszúsan néztem rá. Ő ezzel mit sem törődve biccentett a katonáknak, akik véve az adást elindultak felém. Egyedül voltam ők pedig vagy hatan, kicsit sem igazságos harcnak nézek elébe. Theon továbbra is fogott, hogy még véletlenül se tudjak elmenekülni, az egyik katona elvette a késem majd a vöröskének adta.

Négy őr állt mögém és kettő elém, a férfi nagy nehezen, de elengedett majd beállt elém és elindult.
Lassan vonultunk visszafelé mintha egy esküvőn lennénk, unottan bambultam előre, a katonák mögöttem valami vicces sztorin nevettek, az előttem lévő három férfi pedig sótlan volt szóval ők csak csöndben ballagtak.
Elég lassan haladtunk, sőt igazából egy helyben toporogtunk én nem tudom miért nem mentünk gyorsabban, de őszintén szólva nem zavar, hogy nem csörtetünk át mindenen, mint a vadállatok. Inkább olyan városnéző sétának tűnt szeretem az ilyeneket. Kezeimet ökölben tartottam, nem akartam elhagyni a kis tárgyat, ami a szabadságom kulcsa volt, habár Theon azt hitte ennyivel letudhat engem, jobban meg kellett volna fontolnia, hogy hová rakja a bilincs kulcsát. Nem tudtam meddig várjak még, minden egyes lépéssel távolabb kerültem a szabadságtól, amit nem hagyhattam. Óvatosan kinyitottam a jobb tenyeremet, a kis tárgy megcsillant a kezemben, óvatosan hátra pillantottam, az őrök még mindig egymást szórakoztatták szóval szabad volt a pálya. Megfogtam a kis tárgyat majd a bilincs kulcslyukához raktam, óvatosan elfordítottam a kulcsot a zárban, ami erre halkan kattant. Szabadság!!!
A karkötőm le akart esni így hát improvizálnom kellett. Hirtelen térdre rogytam ezzel magamra vonva a figyelmet. A bilincs leesett a kezemről így zöld utat kaptam.
- Lorah, minden rendben? - hajolt le hozzám Theon.
- Soha jobban. - néztem fel rá egy kósza tincs mögül, ajkaim ördögi vigyorra húzódtak. Egy szempillantás alatt kikaptam a kardját a tokból majd felugrottam. Kihívóan pillantottam a körém álló férfiakra, de nem moccantam. A türelem rózsát terem.

A katonák is előrántották kardjaikat, néhányuk keze meg-meg remegett, a legtöbbjük ismert engem és tudták, hogy ez nem lesz gyerekjáték. Valaki a hátam mögül nekem rontott, de nem volt elég gyors, így ahogy lendítette felém a kardját én kivédtem majd egy szempillantás alatt kiütöttem a kezéből a fegyvert, amit röptében elkaptam. Megforgattam a kardjaimat majd kihívón néztem a férfiakra.
- Mindig is azt vallottam, hogy egy kardnál jobb a kettő. - mosolyogtam rájuk. A katonák nekem rontottak így elkezdődött a harc. Tudjátok az a tipikus harc jelenet, harci kiáltások miközben lesújtasz a kardoddal, az egyszer már legyőzött emberek újra talpra állnak így soha nem szabadulsz meg tőlük, menő hajdobálás a női szereplőtől mert anélkül nem az igazi. Miközben én próbáltam megbirkózni az öt katonával a szemem sarkából láttam, hogy Theon a falnak dőlve vár rám.
Már csak egy katona volt hátra, aki hősiesen küzdött ellenem, egészen addig a pillanatig fogtam vissza magam, amíg meg nem vágta a karomat, kétszer is. Persze tele voltam már így is karcokkal, de ez több volt a soknál, ezek nem elkapni akarnak, hanem megölni! Fájdalmasan felkiáltottam majd neki rontottam. Két karddal azért előnyben voltam, másodpercekkel később a férfi kezében nem volt kard és a földön feküdt egy szép gyomorba rúgásnak köszönhetően. Nyöszörgött egy sort, enyhén felemelte a fejét, de azzal a lendülettel vissza is rakta a földre.
- Te jössz. - néztem körül magam körül majd a tekintetemmel megállapodtam Theonon.
- Segítek neked. - mondta mire én kiejtettem a kardot a kezemből.
- Hogyan? - pislogtam nagyokat.
- Segítek neked kijutni Asgardból, gyere. - indult el az egyik ló felé, ami egykor még az egyik katonáé volt.
- Mégis miért bíznék benned? - kérdeztem.
- Miért ne tennéd? Szerinted tényleg akkora hülye vagyok, hogy nem veszem észre, hogy éppen kimászol a fürdő ablakából? - vonta fel a szemöldökét én pedig elakadt lélegzettel hallgattam, hogy mit mond.

- Honnan kéne tudnom? Egy fél napja ismerlek, ezt nem lehet ilyen hamar eldönteni. - ráztam meg a fejem.
- Én már az első pillanattól kezdve tudtam, hogy magácska okos. Mondjuk, azt hittem jobban eltervezi ezt a szökés dolgot, de azért vagyok, hogy segítsek.
- Nem azért van, hogy megvédjen? - érdeklődtem.
- Az a kettő majdnem ugyan az. - rántott vállat. - Na, csipkedje magát vagy lesheti. - intett a ló felé.
- Amúgy, mégis mióta magázódunk? - érdeklődtem miközben felkaptam a kardjaimat.
- Mióta ehhez van kedvem. - villantott óriási mosolyt.
- Tényleg egyáltalán te hogyan merészeltél engem letegezni? Nem adtam rá engedélyt. - gondolkodtam el.
- Ó valóban, elnézést kisasszony. - fordult meg, majd hajolt meg előttem hanyagul.
- Vérig sértett. - emeltem fel az állam majd elsétáltam mellette. - És mégis, hogy gondoltad ezt az egészet? - kérdeztem komolyan.
- Már mindent elintéztem, ne aggódj, épségben kijutunk innen. - fogta meg a vállam.
- Most kezdek el aggódni. - forgattam meg a szemem majd a ló bal oldalára mentem és készültem felszállni, amikor ismét megszólalt.
- Én vezetek. - tolt arrébb majd felpattant a táltos hátára. Felém nyújtotta a kezét, amit el is fogadtam majd én is felültem a lóra. Amint fent voltam elengedtem a kezét és nem tudtam mit kéne csinálnom.
- Belém kapaszkodsz végre vagy várjak még egy órát? – kérdezte, amikor gondolom már megunta, hogy nem tudunk elindulni. Óvatosan átkaroltam vékony testét, be kell vallanom borzalmasan kínos volt, de mit tudok vele kezdeni. Éreztem, hogy a férfi megfeszült egy pillanatra, amikor véletlenül végig húztam az ujjaimat az oldalán. Halkan kifújta a levegőt majd miután biztonságban tudott engem elindultunk a város utcáin.

Lassan ügettünk kifelé a városból én pedig már nagyon untam, hogy nem nagyon haladunk így hát a kezembe vettem az irányítást és megrúgtam a ló oldalát így vágtára bírva a pejt. Vágtatva siettünk tovább a macskaköves úton, a lágy szél lefújta a fejemről a csuklyát így hófehér tincseim szabadon lobogtak a szélben. Olyan csodálatos volt minden, mélyen beszippantottam a friss levegőt, egy pillanatra lehunytam a szemem majd rögvest ki is nyitottam, amikor Theon szólt, hogy áthaladtunk a kapun így a szivárványhídra léptünk. Szebb volt, mint amire emlékeztem, körül néztem, körülöttünk mindenhol víz volt, no meg sziklák. Nem volt sok időm nézelődni ugyanis mire kettőt pislogtam már oda is értünk a Bifrösthöz, ahol nagy meglepetésemre egy őr sem állt. Lehet soha nem is volt itt senki, de ha emlékezetem nem csal, amikor kicsi voltam volt itt egy férfi. Magas volt, barna bőrű és hajú, arany páncél tviselt, szemei sárgásak voltak, amitől kiskoromban nagyon megijedtem. Nem rémlik a neve, talán valami H betűs volt.
Leszálltunk a lóról, majd beléptünk az óriási aranykupolába.
- Heimdall! – kiáltotta Theon miközben körbe járta az egész helyiséget. – Hol lehet?– sóhajtott gondterhelten majd rám pillantott. Ne nézzen így rám, én azt sem tudtam, hogy hívják nemhogy azt, hogy hol van! – A pallos itt van de Heimdall sehol. – gondolkozott el. – Oké akkor én csinálom. – döntötte el.
- Mi? Te? Tudod, hogy kell egyáltalán? – kérdeztem riadtan. – Elszökni akarok,nem meghalni! Mit akarsz? Rám suhintasz a pallossal és a földre kerülök, vagy mi? – értetlenkedtem.
- Láttam már, hogy hogyan csinálja. Megfogja és elforgatja, ez csak nem olyan nehéz. – ragadta meg a karomat majd oda vezetett az egyetlen „ablakhoz" ahonnan látszódtak a csillagok. – Csak ne mozdulj. – mosolygott rám biztatóan majd elindult a pallos felé, de én elkaptam a kezét így maradásra bírva.

- Megijedtél? – kérdezte önelégülten.
- Hogy mondod el azt Odinnak, hogy segítettél elszökni? – kérdeztem.
- Az legyen az én gondom. – mosolygott rám majd kiszedte a kezét az enyém közül és elindult középre. – Ja, ezt majdnem elfelejtettem. – vette elő a tőrömet majd elém dobta, lehajoltam érte majd felvettem és elraktam. Már hiányzott. –Sok sikert, Elorah kisasszony. – biccentett felém majd elforgatta a pallost.Villámok százai csapkodtak a Bifröstben, a kupola forogni kezdett én pedig azt hittem, hogy ott helyben elhányom magam. Pislogni sem volt időm ugyanis beszippantott a szivárvány. Őszintén szólva, nem emlékszem sok mindenre,szerintem útközben el is ájultam ugyanis legközelebb akkor tértem magamhoz,amikor bevertem a fejemet a földbe.
- Aú! – kaptam a fejemhez, lassan kinyitottam a szemem és hunyorogva néztem körbe. Először azt sem tudtam, hogy hol vagyok, mondjuk ez a későbbiekben sem derült ki, na mindegy. Egy búza mező közepén feküdtem, a nap tűzött, a tücskök ciripeltek és körülöttem, kiégett a növényzet. Csak egy szokásos keddi nap.