Fekete Rózsa [Szünetel]

7. rész

- Hűha, a nagy Loki Laufeyson bocsánatot kért? - döbbentem rá majd kiszedtem a kezemet az övéi közül.
- Ne szokj hozzá! - tette fel a mutató ujját.
- Ezek szerint mégiscsak van szíved és lelkiismereted is. - bökdöstem a vállát miközben idiótán vigyorogtam.
- Ezt nem kell mindenkinek tudni, ha tudnák, oda lenne a jó hírem. - mondta miközben elindult a kert hátsó részébe.
- Jó hír? Az melyik is? - indultam utána nevetve. Csúnyán nézett hátra rám, de nem válaszolt a kérdésre. Oké értem én.

- Lorah kisasszony, Loki herceg, mindenki magukra vár az étkezőben. - szólt mögülünk az egyik cseléd mire én megtorpantam. Öt perc a kertben, ez is több mint a semmi.
- Rendben, megyünk. - válaszoltam majd elindultam visszafelé. - Nem jössz? – álltam, meg amikor nem hallottam a férfi lépteit mögöttem.
- De, mindjárt megyek én is, menj előre. - adott választ a kérdésemre, újra elindultam befelé.
Nem mentem rögtön az étkezőbe mivel át akartam venni a ruhámat, amint beértem a szobámba a szekrény felé vettem az irányt, kinyitottam az ajtaját és nem cicóztam sokat, kivettem az első kezem ügyébe kerülő anyagot.

Berohantam a fürdőbe és próbáltam gyorsan megmosakodni, ami meglepő módon sikerült is, mindössze öt percbe telt. Gyorsan magamra vettem az új és tiszta ruhámat. Sötétzöld színű volt, aranyból volt a vállrésze, kezemet egy vékony szintén zöld anyag takarta, elől szív alakban dekoltált, háta ki volt vágva, a szoknya része a földig ért. Habár nem szokásom most mégis magassarkút vettem fel méghozzá arany színűt. Hajamat kiengedve hagytam miután gyorsan átfésültem, amint kész voltam kisiettem a szobából. Hihetetlen gyorsan szedtem a lábam, így amikor megérkeztem az étkezőhöz meg kellett állnom egy pillanatra, hogy rendezhessem a légvételemet. Amint ez megtörtén bólintottam az őröknek, akik kinyitották nekem az ajtót.

Mindenki elcsöndesedett én pedig kínosan mosolyogva lépdeltem be.
Rajtam kívül már mindenki ott volt, csöndesen oda sétáltam a helyemre majd helyet foglaltam.
- Elnézést kérek a késés miatt, siettem, ahogy tudtam. - szólaltam meg, amikor már öt perce ültünk csöndben és semmi nem történt.
- Örülök, hogy megérkeztél. - mosolygott rám halványan Odin. - Ez az utolsó vacsoránk így együtt. – kezdett bele. Ekkor még nem is tudtam, hogy nem úgy értelmeztem a hallottakat, mint ahogy kellett volna. - Holnap Thor és Loki útnak indul, ki tudja mikor érnek vissza, Elorah a saját biztonságod érdekében, fivéreid érkezéséig nem hagyhatod el a palotát. - nézett rám én pedig mérgesen szugeráltam az asztalt. Ez valami vicc? Először azt hittem, hogy sikerülni fog és még tudom fékezni a bennem lévő dühöt, de nem sikerült.

- Ez igazságtalanság! - csattantam fel ezzel megszakítva Odin „isteni" beszédét, felpattantam a helyemről miközben rávágtam egy nagyot az asztalra. Loki érzelem mentes arccal nézett rám, Thor pedig inkább behúzta a nyakát és az ételt szugerálta. - Már elnézést, de miért ne hagyhatnám el? Nem elég, hogy kaptam egy őrt a nyakamba még a palotából sem mehetek ki. Akkor mégis mi a fenének van? - hőbörögtem.
- Elorah! - szólt rám erélyesen a király, de én nem foglalkoztam vele.
- Itt mindenki azt gondolja, hogy ennyire életképtelen vagyok? Hogy nem tudok magamra vigyázni? Mi a fenének vagyok én egyáltalán itt? Hm? Ezért, hogy hozzá menjek az egyik herceghez? Elmondanám, hogy az soha a büdös életben nem fog megtörténni. - dühöngtem minek köszönhetően a fáklyák lángja sokkal erőteljesebben kezdett el égni.

- El. - szólt halkan Loki de én rá sem hederítettem.
- Belefáradtam ebbe az egészbe! - sóhajtottam. - Nem akarom, hogy úgy viselkedjenek velem, mint egy kislánnyal. Az Istenit, 1046 éves vagyok!
- Elorah most azonnal ülj le a helyedre és maradj csöndben! Nem beszélhetsz így velem! - utasított a mindenek atyja.
- Ó a nagy Odin parancsolgat, hát elnézést mindenek atyja, de én nem óhajtok engedelmeskedni. - toltam hátra a székem. - Remélem Loki élvezetes volt számodra az előadás. - mosolyogtam rá gúnyosan majd a hecc kedvéért meg is hajoltam. - Köszönöm a figyelmet, találkozunk soha napján. - morogtam miközben elindultam az ajtó felé. Még hallottam egy "Nők" sóhajtást magam mögül, de figyelmen kívül hagytam.

Visszatértem a szobámba, lefeküdtem az ágyra majd beleordítottam az egyik párnába. Mérgesen szorítottam a tárgyat és csak akkor engedtem el, amikor füstölni kezdett.
"Ne engedd, hogy a félelem és a harag irányítsa." Visszhangzottak fejemben anyám szavai. Hátamra feküdtem és próbáltam lenyugodni, mély levegőt vettem, lehunytam a szemem.
- Csak nyugodj le! - szóltam magamra. Pár percig feküdtem az ágyon majd erőt vettem magamon és felálltam, elindultam a teraszajtó felé.
Még amikor ide kerültem Frigga mutatta meg nekem a szobámat, ő választotta nekem a helyiséget és direkt figyelt arra, hogy tartozzon hozzá terasz. Kicsiként gyakran kiültem csillagokat nézni, mint otthon. Mostanában elhanyagoltam ezt a tevékenységet pedig lehet pont ez az a dolog, aminek állandónak kellene lennie az életemben.

Kisétáltam a teraszra egy pokróccal a kezemben, ledobtam az anyagot a földre majd ráültem. Felnéztem az égre, tiszta volt az ég így tökéletesen látszódtak a csillagok. Nem csináltam mást csak ültem és élveztem a csöndet és a nyugalmat. Kinyújtottam a lábaimat és kezemmel megtámaszkodtam két oldalamon, Nascha akiről teljesen elfeledkeztem oda jött hozzám és hozzá dörgölőzött a kezemhez.
- Szerinted jogosan akadtam ki? - kérdeztem meg tőle mire ő kicsit balra döntötte fejét és érdeklődve nézett rám. - Hajj, kislány most mit csináljak? - tettem fel egy újabb kérdést, de sajnos nem kaptam rá választ csak egy aranyos tekintetett. Sóhajtottam egyet majd vállamra mutattam, nem is kellett neki több felröppent a vállamra. Felálltam a földről és a korláthoz léptem. Rákönyököltem és úgy néztem a tájat.

Asgard nappal is gyönyörű, de éjszaka még szebb. Teljes sötétség van, egy lámpa sem világít, egyedül a csillagok adnak fényt.
- Tudod Nascha, elég nehéz két fiú mellett felnőni. Ráadásul úgy, hogy ők hercegek én meg mi vagyok? Semmi. Néha kicsit unalmas ez a "Thor vagyok, hihetetlen izmos és jóképű, az hasamon olyan kockák vannak, amik felérnek egy sakk táblával." vagy a "Loki vagyok, flegma és szarkasztikus, a hajam olyan, mint egy madárfészek, amiből már csak idő kérdése és kibújik az első kismadár." - parodizáltam ki őket.

- Persze imádom őket, de néha úgy érzem, hogy nem úgy kezelnek, ahogy kéne, nem nőként sokkal inkább kislányként. - panaszkodtam. - Kell egy kis nyugi. Hogy végre azt csinálhassam, amit szeretnék, nem akarok egész életemben, ebben a palotában raboskodni, izgalomra vágyok, kalandokra. Világot akarok látni! Van kedved egy éjszakai, titkos sétához? - kérdeztem a bagolytól, aki erre huhogott egyet ezzel igent mondva. Vigyorogva fordultam meg, de amint megláttam, hogy társaságom van lefagyott az arcomról a mosoly.
- Te mit keresel itt? - vontam fel a szemöldököm.
- Gondoltam éhes vagy, elhoztam a vacsorát. De mondd csak milyen titkos sétát emlegettél? - érdeklődött.
- Semmilyet! - vágtam rá.
- Tudod, hogy nem mehetsz ki egyedül, főleg nem este. - nézett rám rosszallóan.

- Nem lettem volna egyedül, Nascha jött volna velem.
- Egy bagoly nem sokat ér, ha megtámadnak. - rázta a fejét.
- Thor! - sóhajtottam - Meg tudom védeni magam, és ne sértegesd a leányzót, mert a végén még rád száll. - néztem rá szúrósan mire ő felnevetett. Közelebb lépett én pedig megszeppenten álltam vele szemben. Ötletem sem volt, hogy mit akarhat, mosolyogva nézett rám majd elkezdett közelebb hajolni hozzám.