Gyilkos szenvedély

ˢᵒ̈ᵗᵉ̀ᵗ

"Mindenkinek idő kell, hogy hozzászokjon a kétségbeeséshez."

-John Bul Dau-

ADELYNN

    Kegyetlen fejfájásra ébredtem.Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy kitaláljam, nem ülök Joshuaval az autóban.
Lassan kinyitottam a szemem és fel voltam készülve arra, hogy a fény meg fog vakítani.Ám ez nem következett be.Értetlenül pislogtam, fejemet pedig körbeforgattam, hogy rájöjjek hol vagyok.Sötétség uralta a dohos szobát, a penészszag hamar elárulta, hogy nem járnak ide sűrűn.Nem voltak ablakok, csak egy ajtó, ami valószínűleg zárva volt.
Éreztem a vér ízét a számban, a levegőben pedig úgy szintén érezhető volt.Végtagjaim sajogtak, amikor pedig mozdítani akartam a lábaimat, nem tudtam.Értetlenül rántottam rajta, majd ijedten rángatni kezdtem őket, azonban nem ért semmit, hiszen az érdességéből és a hang alapján, kötéllel voltam megkötözve.A kezeim szorosabban voltak lefogva, ráadásul ez a valami igencsak bevágott, mikor megpróbáltam kihúzni belőle a karjaimat, persze sikertelenül.
A környezetem teljes mértékben arra utalt, hogy meg lehet minden okom az aggodalomra és a pánikra.
Egyedül vagyok, egy ismeretlen helyen, egyértelműen nagyon távol a családomtól.Idegesen fordítottam egyik irányból, a másikba a fejemet, miközben valami éles tárgyat kerestem.A sötétség nem kedvezett nekem, habár a szemem némileg hozzászokott a homályhoz, így néhány apró részlet kivehető volt a helyiségből.A számat harapdáltam elkeseredetten, mikor az ajtó hangos nyikorgással kinyílt.
A hirtelen beszívárgott napsugaraktól a szemem azonnal összeszűkűlt, ugyanakkor igyekeztem felmérni a belépő személyt.Kicsit hosszabb szőke haj, izmos test, kék szemek.A félelem egyből elöntötte testem minden porcikáját, amikor felismertem a fogvatartóm - tán' egyik tagját. -
Határozottan és jókedvűen tartott egyik kezében egy széket, míg a másikkal felkapcsolta a villanyt.
Halvány mosolya felkavarta a gyomrom és kedvem támadt a cipőjére adni utoljára megevett ételemet.

-Ugyan, baby, ne nézz így rám! - csentitett a nyelvével, aztán lerakta közvetlen elém a saját székét. - Beszélgessünk!

   Szemei tüzetesen keresték a tekintetemet, de én nem voltam kíváncsi a gyilkos szembogarakra.

-Mond csak, Adelynn, elégedett vagy a szállásoddal? - megforgattam a szemeimet a kérdésére. - És a szolgáltatásokkal?

   Kicsit megingattam a fejem.Miért és hogyan kerülök folyton veszélyes és kiszámíthatatlan heyzetekbe?De komolyan, nem lehetne, hogy egy félévig nyugtom legyen?Nagy kérés lenne?

-Válaszolj! - erőszakosan nyúlt az államhoz és magafelé fordította az arcomat, így jobban feltérképezhettem az arcát.
-Miért?Erre izgulsz fel? - természetesen, most sem voltam képes befogni a szám.
-Szeretnéd tudni mi az, ami igazán felizgat? - hajolt közelebb, majd megszorította az állam az ujjaival.
-Őszintén?Nem. - válaszoltam vállat vonva.Meglepődött arccal hátrébb dőlt, de gyorsan rendezte vonásait és visszatért az önelégült mosolya.
-Rendben.Beszéljünk másról! - ajánlotta fel. - Mondjuk a szüleidről Robert és Rachel Wilsonról.

   Édesanyám és édesapám említése miatt a férfire kaptam a fejemet és félőn vizslattam, azonban játszotta a megfejthetetlent.Ő békésen kényelembe helyezte magát a keskeny székén és keresztbefonta a kezeit maga előtt.

-Milyen érzés mikor a szemed láttára halnak meg? - tette fel a kérdést nemesegyszerűséggel, én lesütöttem a szemem kínomban.
-Egészen...fantasztikus. - lassan felemeltem a fejem és a szemeibe néztem.
-Érdekes! -tartotta a szemkontaktust, majd egy ördögi mosoly költözött a szája szélére. - Amikor mellkason lőttem mindkettőt, nem a fantasztikus szót használnám a reakciódra.

   Elképedve figyeltem az előttem terpeszkedő szőke férfit, szemeim megteltek könnyekkel.A torkomban lévő gombóc a sírás határához kergetett, azonban tudtam, nem adhatom meg neki azt, hogy elgyengülve lásson.Erősnek kell maradnom és csak reménykedni tudok, hogy Colton kiszabadít innen, az átkozott helyről.Így minden méltóságomat összeszedve, határozottan felemeltem, miközben kiengedtem a bennttartott levegőmet.

-Meglepődöttség és  nyomorúság ül ki az arcodra. Colton nem is mondta ki ölte meg anyucit és apucit? - gúnyolódott és nevetve előrébb hajolt, aztán hirtelen elhallgatott és sunyi somolyyal oldalra döntötte a fejét. - Élveztem minden pillanatát, ahogyan összeesnek, te pedig darabjaidra hullasz. Mondjuk Danielle szerint kinyírhattunk volna téged is. Visszagondolva jobb lett volna.

   Mély levegőket véve igyekeztem kontrolálni a bennem duzzadó düht és a bosszúvággyal elegyedett forró indulataimat.

-¡Vete a la verga! - alattomos mosollyal szegtem le a fejem.
(Baszdmeg!)
-Kiváló! Csak nem apuci megtanította az anyanyelvét? - habár tisztában voltam a provokálásával, nem tudtam tovább torerálni a megjegyzéseit.
-A te anyanyelved a suttyó? - döntöttem oldalra a fejem, összevont szemöldökkel, amire felhorkant.
-Királylány, királylány... - ismételgette a becenevet, mialatt a székén előrecsúszott és felemelte a kezét.Ujjbegyei óvatosan érintették az orcámat és szemei nem eresztették az enyéimet.

   Undorodva kaptam hátra a fejem, arcomat égette érintéseinek helye.Greyson megcsóválta a fejét és visszahúzodott.

-Nem kell az engedélyed arra, hogy megérintselek. Ha megakarlak, megfoglak, ennyire egyszerű. De adok neked egy kis időt most, királylány. - közölte a tényt, majd a kicsapódó ajtóra terelte a figyelmét.

   Amennyire képes voltam, megnéztem a férfit,aki bejött.
Talán nálam 2 évvel idősebb lehetett. Szálkás testalkata éppen annyira volt izgató, amennyire kellett.Semleges arckifejezése nem árult el számomra semmit, barna szemei nem csillogtak vidáman.Ez a barna hajú férfi régóta itt lehetett már és egyáltalán nem a saját akaratából.

-Uram, Deeks újra szökni próbált. - jelentett komor hangon.
-Megint golyót akar a lábába? - ezeknek lábfétisük van?
-Fogalmam sincs, Uram. - válaszolta színtelenül, majd egy másodpercre találkozott a tekintetünk, azonban nem tartott túl sokáig.
-Jól van, küld be hozzá az egyik őrt, mit bánom én vagy menj be te. Ha már a száját nem tudjuk betömni, akkor tömünk mást. - vont vállat, engem fixírozva, miközben én némán hallgattam a csevegésüket.

   Miért olyan gyanús ez a beszélgetés?Felidéztem újra és újra, de csak azt szűrtem le, hogy egy momentum a diskurálásukból nekem ismerős. Enyhén lebillentettem a fejemet és erősen gondolkozni kezdtem az elmúlt éveimen.Mi az, ami ennyire akarva akaratlanul is de felhívta a figyelmem?
A lábamat a poros, homokos földhöz dörzsöltem és törtem a fejem.
Szökés, Greyson, nő, más férfi, lázadó személyiség, Deeks...Úristen!

-Idehallom, hogy felkapcsolódott a villany! - lépett az ajtóhoz Greyson, mellette pedig a férfi.
-Mit csináltál Ivy-val? - kérdeztem ingerülten.
-Mármint azon kívűl, hogy megzsaroltam, hogy mondjon rólad minden szart és meglőttem? Gondolkozom... - mutatóujját az állára tette és a plafont bámulva "elmélkedett".

   A mai napon sokadszorra kerülten sokkos állapotba, de most elmémet elöntötte a mérhetetlen harag.Miatta azt hittem, hogy Ivy komolyan képes ilyesmire.

-Rohadjá... - kezdtem bele és rángatni kezdtem a végtagjaimat a kötelek közt.
-Megvan! - csetintett drámaian. - Megerőszakoltam.

   Hallásom és látásom azonnal eltompult, kezeim és lábaim abbahagyták a mozgást, talán még a szívem is kihagyott egy ütemet.Greyson nevetett, azután otthagyott a gondolataimmal.

Megerőszakolta...miattam...