Gyilkos szenvedély

ˡᵉᵍˢᶻᵉᵇᵇ ʰᵃⁿᵍ

"A sorsunk egy faláb, mit egyszer kirúgnak."
- Essemm -

COLTON

꧁ 2,5 hónappal később ꧂

    Görnyedt háttal, táskás szemekkel lépek be Adelynnel közös hálószobánkba. Ahogy ráteszem a kezem a kilincsre, sóhajtok egyet.

Mindannyiunknak nehezek voltak az elmúlt hónapok, ám azt hiszem Adelynnek még nehezebbek voltak.

Tétovázva benyitok hozzá, azonban most nem pillant felém csillogó szemeivel, nem veszi az energiát arra, hogy felemelje a fejét. Egyenes háttal ül az asztal előtt és kecsesen körmöl egy vékony füzetbe. Leülök az ágy szélére, majd oldalra döntöm a fejem.

Gyönyörű.

A szívem megtelik szeretettel, ahogy lejebb vezetem a tekintetem nagy pocakjára.

A kislányomra.

Mégsem szólalok meg. Nem jönnek a szavak, pedig muszáj lenne mondanom neki valamit. Bárcsak könnyebb lenne.

- Szia! - mondja még mindig a lapokat fürkészve.
- Szia! - suttogom bizonytalanul, hiszen fogalmam sem volt, hogy képes lenne hozzám szólni.

Kihagytam szinte minden vizsgálatot. Gyűlölöm érte magam, viszont muszáj volt mindezt megtenném értük.

- Nem mondasz semmit? - sandít rám óvatosan. Fejét ingatva leteszi a tollat, összecsukja a piros borítójú füzetet, majd beteszi a fiókba.
- Öhm, szia! - vakarom meg a tarkóm zavartan, azonban ő nem mosolyog rám.
- Ezt már mondtad, Colton! - nem úgy ejti most a nevem, mint azelőtt. Nem becézett igazán sosem, ám a nevem a szájából mindig kellemesen hangzott. Azonban most színtelen, ahogy kiejti.
- Nem tudom mit mondhatnék. - sóhajtom végül és felállok, közelebb sétálok hozzá.
- Bármit, akármit! - teszi a magasba a kezét, én pedig aggódva figyelem.
- Ne erőltesd meg magad! - csóválom a fejem, ő azonban hátrál.
- Miért? Eddig sem érdekeltünk téged. - vádol meg. Fájdalmasan összeszorítom a szemeimet.
- Mindig is érdekeltetek, mindig. - mondom halkan, Adelynn pedig szomorúan felnevetett.
- Kibaszottul nem. - gyűltek könnyek a szemébe.
- Adelynn... - suttogtam, kezeimmel pedig meg akartam érinteni. Megakartam értetni vele, hogy minden az ő és a lányunk biztonságáért teszek, de ő elhúzódott.
- Ne érj hozzám. - sziszegte a fogai között. - Mindent egyedül csináltam végig, érted? Mindent!
- Mindent a ti biztonságotokért teszek, Linny! - ráztam meg a fejem tehetetlenül.
- Colton mikor igent mondtam és úgy döntöttünk egy család leszünk, azt hittem megszűnnek a titkok és a váratlan fordulatok. Miért kell mindig rácáfolnod? Mi az, amit nem mondasz el? - kezdett bele idegesen.
- Adelynn, ne...
- Colton! - kiáltotta, miközben egy könnycsepp legördült az arcán. - Lesz egy lányunk, az isten szerelmére! Együtt kell megvédenünk. - ingatta a fejét, majd kezét az oldalára tette, miközben a másikkal a hasát simogatta.
- Tisztában vagyok vele, Adelynn! - hőköltem hátra.
- Akkor? - kérdezte, miközben összeszorította a szemeit egy pillanatra.
- Szeretném, ha bíznál bennem. - közöltem vele, majd gyanúsan figyeltem, ahogyan intenzívebben kezdi simogatni az oldalát.
- Elkezdted a házat? - pislogott.
- Igen. - bólintottam. - Mi a baj?
- Azt hiszem...azt hiszem... - motyogott, majd mélyen kezdte venni a levegőt, mire összehúztam a szemöldökömet.
- Adelynn, mi az?
- A kicsi. - sziszegte, nekem pedig ijedten kikerekedtek a szemeim és még a szám is nyitva maradt.
- A kurva élet. - morogtam. - ETHAN, GABRIEL!!
- Itt hagysz, megint? - nézett fel rám, miközben én átfogtam a derekát és felemeltem és kiszaladtam vele a folyosóra, majd óvatosan le a lépcsőkön.
- Nem, soha nem hagytalak el. - pillantottam le rá, ő pedig a mellkasomba bújt és hevesen kezdte venni a levegőt.
- Azt hittem megcsalsz. - mondta halkan és rászorított az ingemre.
- Tessék? - néztem rá meglepődve. - Soha nem akartam mást nőt, Adelynn. Az, hogy nem mondom el neked, nem ellened szól, kedvesem.
- Olyan idióta vagy! - csóválta a fejét fájdalmasan, miközben óvatosan beültettem a hátsóülésbe.
- Jön a baba! - rikkantott Ethan és behuppant Adelynn mellé. Gabriel csak a fejét ingatta és beült a vezető üléshez. - Amúgy nincs messze Martha, miért nem sétálunk?
- Te barom, múltkor te nyavalyogtál! Adelynn szülni fog, szerinted lesétáltjuk vele? - pillantott hátra bosszúsan Gabriel, Ethan pedig felemelte a kezeit védekezésképpen.
- Fogd már be a pofádat, Ethan! - morogta Adelynn, a hasát fogva.
- Sietünk, Adelynn. Tarts ki! - szólt hátra Gabriel, majd beletaposott a gázba.