Gyilkos szenvedély

ᵃ ᵏᵉᶻᵈᵉᵗᵉᵏ ᵏᵉᶻᵈᵉᵗᵉ

"Nem akartam én beléd szeretni, feltételezem, hogy te sem határoztad el előre. De amikor találkoztunk, világos volt, hogy egyikünk sem ura annak, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, annak ellenére, hogy sok mindenben különböztünk, és ezzel valami rendkívüli, gyönyörű dolog vette kezdetét."
             
  -Nicholas Sparks-

ADELYNN

   Hatalmas esőcseppek gurultak végig az ablakon.Mintha versenyt futottak volna, nem is figyelve, hogy egy-két versenyző egymásba folyt.Lassú és kínkeserves percek teltek el, míg egy nagy kövèr csepp, a célba ért.Nem számított, hogy társait bekebelezte.Számára a győzelem volt a lényeg.
-Adelynn, harmadjára szólok.-rángatott ki a gondolataimból Ivy.
-Tessék?-néztem rá fáradtan.
-Csak annyit mondtam, hogy túl sokat tanulsz és szerintem még a professzor is soknak tartja.-mondta.
-Gondolod?-mosolyogtam.
-Édesem, persze.Azt a rohadt könyvet látom a kezedben egésznap.-mutogatott a mellettem heverő vaskos könyvre.
-Csukd be a szemed..-ajánlottam fel vigyorogva drága barátnőmnek.

Szúrós szemekkel kémlelt, majd morgott valamit az orra alatt és inkább tovább halgatta a dalait.
Ivy, Ivy Deeks.Életem legbiztosabb pontja.Nem túlzok, ha azt mondom ő a legjobb barátnő.Bármikor számíthattam rá, mindig akkor dugta oda az orrát, mikor pont szükségem volt rá.Mivel a szüleink igen, jóban voltak egészen kiskorunktól kezdve, ìgy bátran kijelenthetem, hogy szinte testvérek vagyunk.Együtt nőttünk fel.
Anyukáink teljesen oda meg vissza voltak azért, hogy mi ketten ugyanúgy egy általánosba, majd gimnáziumba, végül egy főiskolára.
Azonban az én szüleim ezt mind, nem élhették meg.Utolsó hét volt a főiskola előtti utolsó nyári szünetből.Apuékkal elmentünk autóval a kedvenc hamburgerezőnkbe, megünnepelni azt, hogy hamarosan elkezdem a fősulit.

༄༄༄༄༄

"-Na, kicsim!Mond csak, milyen érzés, hogy végre hátrahagyva szerető szüleid, fősulira mész?-törölt le egy műkönnycseppet apu.
-Robert!-nevetett anyu.
-Tessék, angyalom?!-nézett anyura, apa.
-Olyan vagy, mint egy nagy gyereke, apa!-vigyorogtam a szemébe.
-Ugyan már!Senkinek nem árt egy kis jókedv, hölgyeim.-legyintett.-De igazán érdekel a válaszod Linny.
-Izgatott vagyok.-válaszoltam tömören a hamburgeremen nyammogva.
-Izgulsz?-kérdezte anya.
-Biztos, hogy izgul.Kis beszari.-szugerált kihívóan apa.
-Én, nem!-tiltakoztam teliszájjal.-Csak kicsit még szoknom kell, hogy lassan elkezdem a saját életem.
-Mi az, hogy saját élet?Azt hittem velünk öregszel meg.Néha főzöl, meg kertészkedsz.Rugjuk a bőrt, ha ki nem törik a derekam.-elmélkedett apa.
-Ne hagyj vele egyedül.-suttogta anya szórakozottan.
-Muszáj lesz.-vontam meg a vállam somolyogva.-Köszönöm, finom volt.Marta csinálja a legjobb hamburgert.
-Igen!
-Igen!-mondták egyszerre.

Nevetve hagytuk ott a hamburger árát, aztán lassan az autóhoz battyogtunk.Kellemes volt az idő, de a felhők a fejünk felett nem jelentettek jót.
Apa a vezetőüléshez ült.Mellé, az anyósülésen, anya foglalt helyet, én pedig hátraültem.Óvatosan vezetett apa hazafelé.Otthonunkhoz vezető úton egy erdőn kell átmenni.Az ég dörgött egyet, majd néhány másodperc kihagyás után esni kezdett.

-Pont itt?-tette fel apa a kérdést.

Hirtelen egy erős lökést éreztem, az utó pedig egy vastag fatörzsnek csapódott.Kezemet a fejemhez szorítottam, hiszen erősen beüthettem.Valami folyékony anyag csurgott végig a kezemen.
Azonnal magam elé kaptam a kezem és szemügyre vettem.Vér.Az én vérem.Oldalra nèztem, az üveg betört.Gondolom a fejem okozta.Gyorsan előre pillantottam a szüleimre.Kevesebb sérüléssel megúszták, éppen apu nézett hátra hozzám.

-Minden oké Adelynn?-kérdezte aggódva apu, majd tekintete megakadt a fejemen.-Istenem...
-Adelynn, kicsim.Figyelj, semmi baj.Kiszállunk és nem lesz semmi baj.Oké?-hadarta anyu.
-Oké..-suttogtam erőtlenül.

Ebben a pillanatban egy hangos durranás hallatszódott, majd csak annyit látok, hogy anyu tágra nyílt szemmel, szája "o" alakot formálva pròbált tovább beszèlni.De nem tudott.

-Anya?
-Anya?-kérdeztem ijedten.
-Rachel?Szivem, édesem..-rázogatta apám.

Övemet kikapcsolva, dőltem előre, hogy megnézzem anyut.Fehér blúzát elöntötte a saját vére.Mellkason lőtték.

-Anya!!-sírtam.
-Anya nem hagyhatsz itt, kérlek!Szeretlek, annyira szeretlek!-suttogtam neki, miközben a könnyeim az arcomat szántották végig.
-Szeretlek titeket!-nézett rám fátyolos tekintettel, aztán apára pillantott.-Mindennél jobban.

Utolsó szavai után, halvány mosoly maradt az arcán, azonban tekintete üres lett.Nem fogtam fel, az édesanyám meghalt.Szinte a karomban.

-Nee!!-ordítottam.-Anya, kèrlek!Ne hagyj el..!
-Adelynn, légy erős!-fogta kèt keze közé arcomat apám, ám az ő szemei is tele voltak könnyel.
-Azonnal el kell tűnnünk!
-De, anya...-lestem a mellettem holtan ülő anyámra.
-Kérünk segítsèget.Most gyere, menjünk!-nyitotta ki az ajtaját könnyezve.

Becsukta az ajtaját, utána az enyèmhez sietett.A kilincset megfogta és ajtót nyitott nekem.Újra eldörtült az  a hang.Földbegyökerezett lábbal kerestem magamon a jeleket, ám nem találtam semmit.
Ijedten apámra néztem, aki könnyes szemmel nézett rám.Tèrdre rogyott, majd a földön terült el.

-Apa.Istenem!Ne merj itt hagyni, apa.Kèrlek!Nem mehettek el mindketten!-zokogva próbáltam a vèrző sebre szorítani a kezem.
-Kislányom, édesanyáddal nagyon szeretünk.-mondta elhalò hangon.
-Maradj velem!Hìvok segítséget..-kaptam a telefonomhoz, de apám rárakta a kezèt.
-Nem ér semmit, édesem.-köhögött.
-Ne hagyj itt!Nincs senkim rajtatok kívül.-öleltem át apám testét.
-Ivy és a családja, melletted le..-vette nehezen a levegőt.-le..lesz.Jobb kezeh..kezekre nhem is bhizhatnálak.-küzdött a szavakkal.
-Szeretlek, apa!Nagyon szeretlek.Ígérem büszkék lesztek ràm.-tettem sírva és remegve ígèretet a haldokló apámnak.
-Ehben, nem ké..kéhtelkedhem.Szeretlek.

Mint, anya.Ő is mosolyogva, nyitott szemmel távozott.Üvöltve szorìtottam magamhoz halott apám testét, miközben a szívem és a lelkem millió darabra tört.
Ez volt a nap, amit soha nem felejtek majd el..."

༄༄༄༄༄

-Lynn, ébredj!-rázogatta a vállamat Ivy.
-Mi történt?-töröltem meg izzadt homlokomot és elemeltem az éjjeliszekrènyemről egy pohár vizet, hogy igyak.
-Megint azt álmodtad.-nézett rám aggódva.-Most beszéltél is.
-Micsoda?-nem hittem a fülemnek.

Mióta megtörtént, párszor álmodtam róla.De eddig sosem beszéltem közben, ez ùj volt.

-Én is meglepődtem.-bólogatott, aztán bedobott a szájába egy M&M-et.
-Mit mondtam?-tudakoltam legyezve túlfűtött testemet.
-Alig hallottam valamit.Fejemen volt a fejlhallgató, annyit vettem észre, hogy mozog a szád és izzadsz.-mesélte el Ivy.
-De èrtettél belőle bármit is?-tettem fel ùjra a kérdést.
-Aha, valami fura dolgot mondtál.-merengett.
-Mit?-kezdtem ideges lenni.
-Valami ilyesmit.-ült egyesen.-"Öljön meg engem is."
-Elég furán hangzott.-ráncolta össze a szemöldökét.
-Az..-bòlintottam sokkos állapotban.

Miért mondtam ezt álmomban?

𖣔𖣔𖣔𖣔𖣔𖣔𖣔𖣔𖣔𖣔𖣔𖣔𖣔𖣔

Üdv!

Nagyon örülök, hogy eljutottál idáig és elolvastad Adelynn szemszögét.
Igazán remélem követed majd Lynn és Colton történetét!
Remélem tetszeni fog.

Stay safe,
Fanni:)