Gyilkos szenvedély

ᵉˡʰᵃˡˡᵍᵃᵗᵛᵃ

"Az ember akkor se változtat a szokásain, ha ízről ízre metélik szét."

-James Powell-

ADELYNN

    Idegesen járkáltam fel-alá a szobában.Ethan a fotelben ülve, térdeire támasztott kezeibe temette a kezét.

   Időközben felvettem egy melegítő nadrágot és egy sima fehér rövidujjú pólót, hogy ne fázzak meg.Az idő borús volt, az időjárás jelképezte a hangulatomat.Nem volt meleg, ám számomra a szoba hőmérséklete bőven meghaladta a kellemeset.
Izzadt tenyereimet a nadrágomba töröltem, majd a halántékomat maszíroztam.Ethan sóhajtott egyet és előttem állt meg.

-Figyelj, én.. - kezdett bele. - Én baszottul bírtam az apádat.Jófej volt velem és Coltonnal is.
-¡Gracias! - szólaltam meg idegességembe spanyolul.
-Anyád is kedves volt. - tette hozzá.

   Halvány mosolyt erőltettem az arcomra, de az szinte azonnal el is tűnt.Nem bírtam felfogni, egyszerűen nem ment.Tudni akartam mindent és annál is többet.

-Mondj el mindent! - utasítottam, némi éllel a hangomban.
-Igenis, kisasszony! - mondta teljesen komolyan, mire én kikekerekedett szemmel néztem a fiúra.
-El se kezd, Ethan. El se kezd.Ne szólíts ìgy. - tettem magam elé a kezem tagadásképpen.
-Ahogy óhajtod! - hajolt meg szórakozottan.
-Ethan! - csaptam a vállára nevetve.

   Nevetés elhalkult, mikor az ajtó nyílt.A huzat miatt a hajam a levegőben táncolt, míg az illető be nem csukta az ajtót.
Colton kímért lépésekkel haladt felénk, lágy tekintete engem talált meg.Ethannel is összenézett, aki biccentett felé.

-Mr.DiNozzi! - üdvözölte.
-Ethan, eldönthetnéd már, hogy szólítasz. - szólalt meg fáradtan Ő.
-Ez csak úgy jön.Mikor, hogy! - magyarázta a plafonra meredve Ethan. - Igaz, kisasszony? - intézte felém a szavait.
-Ethan. - fogtam meg a fejem mérgesen. - ¡Eres un pendejo!
(Seggfej vagy!)
-Mi va'? - nézett körbe kettőnk között, hiszen Colton vigyora egy nevetésbe fulladt.

   Őszintén mondom, férfit ilyen szépen még nem láttam nevetni.Sőt, nem is a látvány volt az, ami levett a lábamról,hanem a hang.Olyan mély,olyan férfias nevetése volt.
Majd összeszedte magát és somolyogva a barátjához fordult.

-Azt mondta seggfej vagy. - fordította le neki a mondatot.
-A jó... - fordult felém mosolyogva. - Nem fejezem be, magasabban vagy a ranglétrán.

   Riadtan lestem a hollófekete hajú férfire.Érdeklődve pillantott Ethanre, aki mit sem sejtve ingatta a fejét, fülig érő szájjal.
Colton torkát megköszörülve vonta magára a figyelmét, amit sikeresen el is ért.A szőke rákapta a fejét és fejére csapva kémlelt az irányomba.

-Boccs.. - suttogta, mintha Colton nem hallotta volna.
-Mit értettél a "feljebb vagy a ranglétrán" kifejezéssel? - kérdezett rá egyből, szemöldökét felvonva Colton.
-Csak, hogy..csak azt, hogy igazából mivel te hoztad ide, ìgy a te védelmed alatt áll.Végem lenne, ha csinálnèk ellene valamit. - ecsetelte hamiskás mosollyal a mellettem álló fiú.

   Colton kék szemeibe néztem és, ha ketten lettünk volna, akár még közelebbről is a fixíroztam volna a két szép óceánkék szempárt.

-Ez így van! - helyeselt, aztán pedig újra az ajtóhoz igyekezett. -Ethan, megkérlek arra, hogy légy Adelynn testőre.Vigyázz rá, amikor én nem tudok vagy nem vagyok itt!
-Természetesen! - bólintott óvatosan.

  A férfi még figyelt minket egy darabig, ezt követően mégis inkább kiment a szobából.
Egyszerre fùjtuk ki a bent tartott, feszültséggel keveredett levegőt.

-Még ne mondjuk el neki.. - mondtam ki egyből.
-Ezt tettem. - szólt vissza.
-Jól van, na! - néztem rá szúrósan, mire csak megvonta a vállát. - Tudnom kell mi ez az egész.
-Én csak néhány dolgot tudok, a legszaftosabb részleteket csak Colton tudná elmondani. - jelentette ki nyíltan.
-Ùgy gondolod, hogy mondjam el neki? - nyitottam ki az egyik ablakot.
-Ki a fasz mondott ilyet?Egy szóval sem mondtam. - feleselt Ethan, jókedvűen.
-Állj már le, testőrkém! - fordultam vissza felé.

   Megrázta a fejét, majd lehuppant az ágyamra.Ezalatt a pár hét alatt, csak ezt a szobát láttam.Ezek között a falak közt élek már mióta és ezalatt nem is mehettem ki.
Ivyt sem hívhattam fel, pedig biztos aggódik.El sem tudom képzelni mit élhet át most.Biztos sír és folyamatosan a számomat tárcsázza, addig vár, míg ki nem sípol.
Gondolataimból Ethan rázott ki azzal, hogy szószerint felugrott a matracról.

-Megvan! - csetintett mindentudóan.
-Mi van meg? - szegeztem rá a tekintetem.
-Az, hogy kitől szerezzünk infót! - mosolyodott el büszkén.
-Told beljebb a melledet, te büszke páva és bökd ki mire gondolsz. - ugrattam a fiút.
-Anyád! - dobta felém ezt a szót, mire hirtelen lefagytam.
-Meghalt. - kontráztam vállat vonva, mire felszisszent a válaszomra.
-Baszd, bocs. - kért elnézést.
-Semmi, mondjad már! - sietettem a fiút.
-Danielle, ő tud ilyeneket. - közölte bizalmasan.
-Elmondhatjuk neki, szerinted? - tudakoltam óvatosan.
-Persze, gyerekkorunk óta barátok vagyunk.Megkérjük, hogy kussoljon erről Coltonnak és hidd el, befogja. - bólogatott mosolyogva.
-Rendben, holnap csináljuk. - mondtam ásítva, a szekrényhez lépve.
Kivettem egy kék hálóinget,aztán pedig becsuktam az ajtaját.Várakozóan pillantottam az ágymnál álló srácra, mire észbekapott és a kijárathoz igyekezett.

-Akkor jó éjt, kisasszony! - nyúlt a kilincs után.
-Ethan! - kiabáltam az ablaktól, mivel pont becsuktam azt.
-Jó éjt, Adelynn! - köszönt el röhögve.
-Jó éjt, Ethan! - ismételtem a fiú szavait, majd halvánnyal mosollyal az arcomon intettem neki, mire lekapcsolta a villanyt.

   Mikor becsukta az ajtót maga mögött, rögtön az ágyamra vetődtem.Alig bírtam nyitva tartani a szemem, míg lekapcsoltam a kis lámpát.
Lecsuktam a szemem és mikor már az álmaimat nem én irányítottam, megjelent előttem a kék szempár és maga Colton, teljes egészében.
Lágy csókot hintett az ajkaimra, majd hagyta, hogy hozzábùjva egy fa alatt hűsöljünk.
Érintéseit még most is érzem a bőrömön...