Gyilkos szenvedély

ʲᵒ̈ᵛᵒ̈

"A felnőtté válás egyik jele, ha az ember mások védelmében hazudik."

-Ken Liu-

ADELYNN

    Összevont szemöldökkel figyeltem az előttem fel-alá járkáló férfit. Hajába kapaszkodik mióta kiejtettem a számon a kérdésemet. Visszafolytott vigyorral kapkodom a tekintetem Ethan, Ivy és Colton között.

   Karomat keresztbefonom és körbenézek az apró, fehér szobában. A két ablak egy nyugodt útra nyílik, közvetlenül az ágyam mellett pedig egy éjjeliszekrény foglalja a kis teret. Lassan magamra terelem a tekintetem és a monoton csipogó gépekre sandítok. Sóhajtva fixírozom tovább a tanácstalan csapatot, akik hol rám, hol pedig a befelé sétáló fehér köpenyes doktorra pillantgatnak.
Néhol ősz haját meglebegteti a lágy szellő, csak úgy, mint a fehér köpenyt. Halvány mosollyal néz rám, majd értetlenül a felé száguldó Coltonra pillant, de mosolya ugyanúgy ott van.

- Engem nem érdekel mennyi, azt akarom, hogy segítsenek a lányon. Most! - állt meg Colton a doktor előtt.
- Uram, meg kell vizsgálnom a kisasszonyt, utána rátérhetünk a továbbiakra. - a doktor kikerülte a nála 5 centivel magasabb makacs óriást és felém lépett és kivette a nyakából a sztetoszkópot.
- Dr.Johnson vagyok, én vagyok az orvosa. Hogy van, kisasszony? - ujjaival felemelte az állam, mire kinyitottam a szám és egy apró  lámpával belevilágított.
- Jól, azt hiszem. - számat visszacsuktam majd óvatosan a férfire mosolyogtam.
- Dehogy van jól! Konkrétan azt se tudja ki vagyok, nem ismer meg. Maga szerint ez normális? Szerintem kibaszottul nem. - csapkodta a kezeit Ethan az ágy széléhez.
- Tessék? - nézett Ethanre, aztán vissza rám.
- Jól hallotta! Biztos antiszociális! - emelte rám nagy szemeit Ivy, én pedig alig tudtam elfojtani a vigyoromat.
- Az amnézia, Ivy. - fordult a lány felé unottan Colton. Ethan azonban önfeledten kacagni kezdett, Dr. Johnson is halkan kuncogott én pedig szélesen vigyorogtam.
- Hogy kerültél te az egyetemre?! - emelte a plafon felé kék szemeit Colton.
- Pofa súlyba, C! - morgott Ethan, Ivy elé állva, mire Colton kikerekedett szemekkel pislogott.
- Mit mondtál? - kérdezte lassan.
- Azt, hogy fogd be... - lépett közelebb Coltonhoz.
- Te kis rohadék. - indult meg Ethan felé.
- Colton Edoardo DiNozzi, állj csak meg! - hangom erőteljesen szólt, ő pedig azonnal felém kapta a fejét.
- Hogy mondtad? - nézett rám csodálkozó szemekkel, Dr.Johnson pedig kacagva megszólalt.
- Igazából szinte esélytelen lett volna az amnézia a hölgynél. A fej nem sérült, a lőtt seb pedig begyógyul, attól függetlenül, hogy Miss Wilson  sok vért vesztett. - magyarázott lopva rám pillantva, amit Colton észre is vett.
- Remélem nem kell elmondanom, hogy ami itt történt és az, hogy ki volt itt... - habár azt gondoltam, hogy Dr.Johnson magabiztos, nem bírt Colton szemébe nézni.

   Nem csodálkozom, senki nem mer a szemébe nézni - rajtam és Ethanen kívűl, még Josh sem kockáztatja meg azt, hogy felvegye vele a szemkontaktust. - Ámbár lehetséges, hogy Colton, nem nézné jó szemmel a próbálkozást.

   Dr.Johnson megfontoltan biccentett, aztán összepakolta a cuccait, majd csendesen elhagyta a helyiséget. A bent maradt három kukkoló, mind egy emberként fordultak felém.

- Adelynn, tudod, hogy rám hoztad az ideget? - kelt ki magából Ivy, kezeivel hadonászva.
- Frászt. - javítottam ki.
- Ne térj el a tárgytól.
- Linny, melyik filmből merítettél ihletet? Csak azért kérdezem, mert biztos kinyírom a rendezőjét. - hadarta Ethan, majd vigyorogva odalépett az ágyam szélére és lágyan megsimogatta a vállamat.
- Kipattant a fejemből. - vigyorogtam a fölém magasodó fiúra.
- Hagyd a gondolataidat fekvő pozícióban, nem hiányzik egy szívinfarktus. - legyintett a fejem búbjára.
- Majd meglátjuk.

   Mosolyogva fordítottam a fejem Coltonhoz, jeges kék szemei megannyi érzelmet tükröztek, azonban arcvonása semleges maradt. Nem láttam a mosolyát, ami kezdett elbizonytalanítani. Ujjai a zsebében kuporodtak meg, lábai egymás mellett szorosan összezárva álltak. Egyszerűen merev és tartózkodó volt.

- Kimennétek egy kicsit? - suttogtam Ethannek.
- Az ágy széléről nem nézhetem? Esküszöm csak nézek, nem... - komolyan nem tudom eldönteni, hogy  viccel-e vagy sem.
- Ethan, gyere! - húzta ki könyökénél fogva Ivy a fiút.

   Mikor becsukták maguk után az ajtót, egyikünk sem szólalt meg. Colton zavartalanul figyelt, én azonban minden erőmmel igyekeztem elkapni a tekintetem róla.

- Mond csak, viccesnek találtad a produkciódat? - lazán tette meg felém a lépéseket.
- Nagyon szórakoztató volt. - mosolyogtam rá halványan, miközben szemeit komótosan feljebb engedtem, a lábairól, az arcára.
- Igazán? - állt meg szorosan mellettem. Két kezét kihúzta a zsebeiből és az ágyra nehezedett az oldalamnál.
- Ó, igen! - szemeim elkerekedtek amikor egyik kezével simogatni kezdte a combomat a takaró alatt.
- Az jó. - suttogta és lehajolt, hogy az arcunk egy szinten legyen.
- Aha, az...jó. - szuszogtam.

   Másik kezét az arcomra csúsztatta és ujjbegyeivel lágyan megcirógatta a bőrt. Mellkasunk egyszerre emelkedett és süllyedt, légzésünk egyre szaporább lett. Hol egymás ajkait néztük, olykor pedig hosszan a másik szemeit csodáltuk. Rászorított a combomra és élesen beszívta a levegőt.

- Francba! - szűrte ki a fogai között, majd az ajkaimra tapadt.

   Felsóhajtottam az oly' ismerős érzésre. Azonnal visszacsókoltam és kezeimet a vállaira helyeztem. Nem finomkodott, úgy csókolt, mintha ez lenne az utolsó alkalom. A combomon lévő kezét is az arcomra helyezte és magához húzta a fejemet. Mintha én lennék a levegő, én lennék az élet úgy vette el, amit akart.
Vonakodva húzódott el, kapkodta a levegőt, úgy ahogyan én is. Homlokát az enyémnek döntötte és halványan elmosolyodott, ujjaival pedig végigsimított az alsó ajkamon.

- Édes... - bazsalygott.
- Aha. - motyogtam zavaromban.
- Valamit meg kell beszélnünk. - távolodott el tőlem.
- Jaj ne már! Ilyenkor általában valami rossz történik. - sóhajtottam.
- Ez igaz!
- Most megnyugodtam, köszönöm! - ingattam meg a fejem szórakozottan.
- Adelynn, komolyan.
- Rendben, ne kímélj. - csuktam le a szemem és lejebb csúsztam az ágyon.
- Ó, nem foglak. - mondta kajánul.
- Colton! - szóltam rá erélyesen, mire felnevetett és legyintett.
- Oké, oké!
- Miről akartál beszélni? - böktem meg, ő pedig kiegyenesedett és komoly arckifejezéssel válaszolt.
-A jövőről.

   A francba...