Gyilkos szenvedély

ᵗᵉˢᵗᵛᵉ̀ʳ

"Hallgatom halk szuszogásod, ez most minden örömöm,
az ember oly tehetetlen, ha a kaszás áll a küszöbön."
- Kárpátia -

ADELYNN
꧁ 2 nappal később ꧂

    - Colton! - nevettem önfeledten, miközben az említett férfi minden erejét beleadva csiklandozott.
- Mondd ki! - kényszerített fapofával, azonban a szemei boldogságtól csillogtak.
- Nem! - próbáltam ellökni a felettem tenyerelő fickót, de nem sok sikerrel jártam, hiszen nehéz egyed volt.
- Hány kiló vagy, ha? 100? - döntöttem oldalra a fejem, ő pedig hirtelen abbahagyta a kínzásomat és szúrós szemekkel fürkészett.
- Nem, szívd vissza.
- Én nem. - tettem fel a kezeimet vigyorogva, annak jeléül, hogy én biztos nem teszem meg.
- Te akartad Mrs.Di... - indult meg a keze a hasamhoz, ám egy síró kisbaba hangja megállította. Azonnal felkapta a fejét, lemászott rólam és sietős léptekkel a kiságyhoz sétált. Jókedvűen megforgattam a szemeimet és a könyökeimre támaszkodva figyeltem a párost. Delaney, ahogy kivette az apukája, el is hallgatott. Imádtam a hullámos kis barna fürtjeit és a Coltontól örökölt sötét barna szempárt, ami jelenleg engem vizslatott.
- Semmi baj, Delaney! - fektette a vállára a Delaney fejét és elindultak felém. Colton igazi lányos apuka, már értem mitől tartott ennyire.
- A papa nagyon félt, igaz, kicsim? - nyúltam a babám felé, Colton pedig - ügyelve minden külső tényezőre - a kezembe helyezte.
- Látod mennyire pici? Persze, hogy féltem. - háborodott fel, ám a mosoly az arcáról képtelen volt eltűnni. Szerettem, hogy mosolyog. - Gyönyörű vagy, kedvesem.
- Ne nyalizz. - húztam össze a szemeimet gyanakodva, miközben a kezeim közt ringattam a kislányunkat. - Menj csak!
- Biztos?
- Fontos, nem? - mosolyogtam kissé hamiskásan, azonban mélyet sóhajtva végül biccentettem. - Tényleg, menj!
- Szólj, ha szükségetek van valamire, kedvesem. - mondta komolyan, majd hosszú csókot nyomott az ajkaimra, aztán Delaney arcára is adott egy lágy puszit. - Szeretlek titeket!
- Mi is szeretünk! - integettem Delaney apró kezeivel Coltonnak, mire a férfi felkacagott és ő is intett a baba felé.

Amikor Colton kilépett az ajtón, lenéztem a kislányomra és kifújtam a benttartott levegőt.

- Végre csak mi vagyunk, mi? - vigyorogtam rá, ő pedig mintha megértette volna, kettőt pislogott egymás után. - Tudod, kicsim, a papa sokat dolgozik azon, hogy biztonságban legyünk. Habár egy árva szót sem képes mondani mi a franc, amin ügyködik. - suttogtam, majd a mutatóujjammal megpöcköltem a kicsi orrát.
- Itt vagyok! - rontott be Ethan ordítva, mire ijedten néztem Delaneyra, akinek először lekonyult a szája, de aztán csak érdeklődve pillantott a betolakodóra. Mérges pillantásokkal illettem a fiút, aki bűnbánó arccal közeledett felénk. - Bocs.
- Ethan. - csóváltam a fejem rosszallóan, majd mosolyogva pillantottam újra a kislányomra. Le sem tudom róla venni a szemeimet, képtelen vagyok rá. Érzem, ahogyan a szeretet minden formája elönti a testem minden porcikáját, érzem, hogy bármitől képes lennék megóvni Őt.
- Tökéletes keveréke Coltonnak és neked, viszont már most szebb, mint Colton, az biztos. - jelentette ki mosolyogva, miközben a kicsiért nyúlt, én pedig készségesen átadtam neki. - Szia, bébi!Járunk?
- Ha Colton hallaná ezeket! - ráztam a fejem vigyorogva és elképzeltem, ahogyan a férfi végigkergeti a szobában Ethant.
- De nincs, így flörtölhetek a világ legszebb nőjével. - mosolygott rá Delaneyra, majd magához ölelte. A látvány megmelengette a szívemet.
- Nem úgy volt, hogy utálod a gyerekeket? - kérdeztem szórakozottan, felkeltem az ágyról és melléjük léptem.
- Az, az előtt volt mielőtt láttam megszületni őt. - sandított a babára szeretetteljesen, majd vissza rám. - A te lányod, nincs miért gyűlölnöm. A Colton vért meg kiírtjuk belőle.
- De idióta vagy! - csaptam a karjára óvatosan, hiszen a kezei közt tartotta Delaneyt.
- Meg, én adtam a nevét. - egyenesedett ki büszkén.
- Igaz.
- Hallod, Adelynn!
- Hm?
- Nehéz kinyomni egy gyereket? - vonta össze a szemöldökét kérdőn, nekem pedig nehezemre esett nem nevetni.
- Próbáld ki! - böktem felé, mire grimaszolni kezdett.
- Ha képes lennék rá... - ábrándozott, azonban újra grimaszolni kezdett, mire röhögve tarkón csaptam. - Miért ütsz meg mindig? Nem kellemes, ha azt hiszed.
- Tisztában vagyok vele, hogy fáj, azért csinálom. - bazsalyogtam gonoszul, mire tátva maradt a szája és sértődötten elfordult, kezében a lányommal.
- A mamád egy gyökér, Della. - magyarázott a pár napos kisbabának, én azonban a becenévre felkaptam a fejemet.
- Della?
- Ah-ha! Unalmas mindig Delaneynak szólítani, plusz az akkor a legjobb, ha mérges leszel rá. - oktatott ki. - Mondjuk mikor tizenhét évesen elmegy először egy buliba : Delaney, nem megmondtam, hogy szűzen gyere haza? - mélyítette el a hangját és az egyik ujját szigorúan ide-oda lóbálta, nekem pedig tátva maradt a szám és újra tarkón csaptam.
- Idióta! Ne mondj ilyet, mert eltöröm az orrod. - figyelmeztettem morogva, ő azonban csak hátravetett fejjel röhögni kezdett.
- Jó párost alkottok Coltonnal. - közölte végül, mikor megnyugodott és átnyújtotta a lányomat. - Vigyázz Della, a mamád erőszakos! Nem baj, majd mikor nagyobb leszel elszökünk ketten és együtt é..
- Ethan, te barom! - indultam meg felé, ő pedig nevetve futni kezdett az ajtó felé, azonban hirtelen megtorpant, visszasétált nagy mosollyal az arcán és megállt előttem.
- Colton jól mondta, Adelynn. - döntötte enyhén oldalra a fejét és úgy vizslatta az arcomat, majd hirtelen kitárta a karjait és magához ölelt.  - Te voltál és vagy a fény az életünkben, Linny. Régóta nem éreztem magam ennyire jól, mióta te itt vagy velünk. Köszönöm!
- Ethan... - suttogtam meghatódva a lányomat nézve, aki szuszogva aludt.
- Sokat jelentesz nekem, Adelynn! Olyan vagy számomra, mint egy kishug. - mondta halkan, a nyakát pedig a nyakam hajlatába temette, ahol éreztem, hogy halványan mosolyog.
- Te is sokat jelentesz nekem, Ethan! - biztosítottam, a könnyeim pedig folyni kezdtek.
- Szeretlek, Linny! - vallotta be alig halhatóan, én pedig hirtelen azt se tudtam mit tegyek. Hallottam, ahogy szipog egyet, majd a vállamtól eltolt engem és rám mosolygott.
- Szeretlek, Eth!