Gyilkos szenvedély

ᵃᵏᵃᵈᵃ́ˡʸ

"Nem minden történet alkalmas arra, hogy elmeséljék. Néha már azzal is ellopunk egyet, ha elmondjuk. Ellopunk belőle egy kis rejtélyt."

-Alix E. Harrow-

Adelynn

    Egy kényelmes matracon feküdtem, mikor szemeim újra kinyíltak.Laposakat pislogva próbáltam felderíteni az ismerős, mégis idegen helyszínt.Lassan felültem a párnák és a nagy paplan között, amire két férfi - akik, a valószínűleg egész idő alatt szobasarkában rágtál mind a tíz körmüket -, azonnal felfigyelt és odasietett mellém.

-Adelynn... - Colton lágyan és gyengéden ejtette ki a nevemet, mintha nem lenne rá újra alkalma.
-Hallod, szép műsort adtál elő itt nekünk. - arcomat Ethan felé fordítottam.Szavai lazák voltak, ám szemei aggódva figyelték a mozdulataimat.
-Csak nem féltettél? - incselkedve bújtam ki a takaró alól.

   A ruháim rajtam voltak, amik pozitívumok, főleg, ha két fiatal felnőtt férfivel vagy összezárva, eszméletlenül.Szerencse, mi?

-Oh, nem. Boldogan figyeltem, ahogyan Colton elkap mielőtt a fejed a padlón loccsan szét. - a fiú ingatta a fejét, de a mosolya most sem maradt el.Mindig mosolyog.Ethan mindig mosolyog...
-Igazán kedves. - bólintottam, majd a szekrény melletti cipőmet felhúztam a lábamra.

   Jól körbenéztem, mielőtt elhagytuk volna a szobát.Ha jól emlékszem, ez a második vendégszoba volt.
Nem jött senki sem látogatóba, de ez és egy másik helyiség mindig fentállt ennek.

-Nem muszáj velünk jönnöd, maradhatsz itt is.Nem szeretnék még egy pánikrohamot. - Colton keze a kilincsen volt, azonban végig enyém volt a figyelme.
-Kódolva van az ajtó, ráadásul rég jártam ott. - tudtam, hogy megadhatom nekik a jelszót, mégis inkább velük tartottam.

   Kilépve a régen érzett illatok azonnal megcsaptak.Annó ez volt a kedvenc illatom, az otthonom illata.A fehér falakon tükröződött szüleim kifinomultsága és letisztultsága.Habár nekem nem mutatták ezt az énüket, tisztában voltam a tényekkel.

   Jobbra fordultam és egyenesen mentem.Az ajtó pont velem szemben volt, minnél közelebb kerültem, az a bizonyos gombóc a torkomban volt.Azonban tudtam, hogy apámnak szüksége van rám, így meg kell tennem mindent, ami csak tőlem telik.
Colton az oldalamhoz sietett és óvatosan átkarolta a derekamat és úgy lépdelt a jobbomon.Ethan kicsit lemradva ugyan, de bal oldalamra szökkent.

-Tudjátok ez mire emlékeztet? - Ethan az ajtófélfának dőlt és azt leste, ahogyan a jelszóval próbálkozom.
-Nem, de elmondod. - vágta rá Colton.Biztonság. téves.  Veszély.  téves.
- A három muskétás. - elképedve és szórakozottan vezettem Ethanre a tekintetem.Vigyora a füléig ért és boldogan csillogtak a szemei.
-Te idióta... - csapott a homlokára Colton.

   Vigyoromat elfojtva próbálkoztam a jelszavakkal.

Adelynn.
  《Téves》
Rachel.
《Téves》
Szuper apa vagyok
《Téves》

-Na mizu, kishercegnő? - hajolt közelebb Ethan, mire Colton azonnal arébb tolta az arcát.
-Óvatosabban. - morogta.
-Oh ne, féltékenységi fázis.Oh riadó! - forgott a tengelye körül a szőke, mire én elnevettem magam.
-Fogd be! - suttogta Colton és tekintetét a panelre vezette.
-Próbáltad a neved? - sandított rám.
-Persze!Azt is, hogy " szuper apa vagyok". - rajzoltam idézőjeleket a levegőbe, reakciója azonban egy halk kuncogás volt.
-Nekem fogalmam sincs. - emelte fel sóhajtva a kezét Ethan és lecsúszott a fal mentén a padlóra.
-Jól van Ethan, nagyot mentél most is. - hagyta rá a barátjára a fekete hajú.
-De nekem sincs ötletem, minden lehetőséget, amit tudok megpróbáltam. - törökülésbe leültem Ethan mellé, mire a fiú átkarolta a vállam.
-Te megpróbáltad, semmi baj. - simogatta meg a vállam, Colton azonban morogva helyet foglalt velünk szemben.
-Nagyok bölcs volt. - szólt oda Ethannek, gúnyosan, Colton.
-Neked meg mi bajod? - fordult felé értetlenkedve, én pedig fejemet a falnak döntöttem és sóhajtottam.
-Szerinted? - kérdezett vissza Colton és kinyújtotta a lábait.
-Örülnék, ha nem célozgatnál, hanem elmondanád. Több, mint 15 éve legjobb haverok vagyunk, de nem vagyok egy kibaszott szemből olvasó. - Ethan idegesen beszélt, azonban karjait nem vedte le rólam, sőt magához húzott.
-Mi? - néztem fel rá.
-Mi mi? - rázta meg a fejét és lenézett rám.
-Több, mint 15 éve barátok vagytok után. - vezettem rá szegény barátomat.
-Nem vagyok kibaszott szemből olvasó? - ismételte meg kérdőn, én pedig Coltonra néztem, aki csak derült Ethan hülyeségén.
-Jós? - tudakoltam, miközben kibontakoztam az ölelésből.
-Az. - bólintott és a panelre nézett, ahol jelszót kell megadni.
-Az inkább olvas kézből, mint szemből. - veregettem meg a vállát, mire Colton elnevette magát, Ethan pedig csak a kis kocka alakú képernyőt nézte.
-Oké. - legyezgetette maga elől a kezem. - Lehet a jelszó a jós? - nézett rám.
-Lehet, de nem hiszem,hogy az lenne. - vontam meg a vállam és feltápászkodtam mellé, Colton is követte a pèldámat.

   Ethan lélegzet visszafolytva gépelte be  a szót, majd hátralépett büszkén karbatette a kezét.
Pár màsodperc múlva a monitor pirosra váltott, jelezve, hogy a szó, rossz.

-Idióta! - lökte oda félvállról Colton, bár Ethan nyugodtan fordult felé.
-Most mi a fasz bajod van? Te nem is próbálkoztál! - mondta hitetlenkedve, miközben karjait széttárta a szőke.
-De nem is mondok kicseszett hülyeségeket. - kezdett bele megint a veszekedésbe Colton.
-Elég legyen! - szóltam rájuk erélyesen, mire mindketten felém fordultak. - Össze kéne tartanunk, egy csapat vagyunk.
-Ha nem szólna be folyton, még menne is. - suttogta Ethan.
-Azért szólo... - folytatta volna DiNozzi, mire én vettem egy mély levegőt.
-Hány évesek vagytok? 10?12? - az ajtó elé álltam, teljesen szembe velük. - Apám azt írta, bennetek kéne bíznom.Azonban, ha egymásnak estek, mihez kéne kezdenem? Hárman kell végigcsináljuk ezt.Egy csapat vagyunk.

   Mondandóm végére biztos voltam, hogy pirosas a fejem, hiszen az ingerültség megmutatkozhatott.

   A két férfire egymásra nézett, majd lesütötték a szemüket.5 perc kellett nekik, míg újra felemelték a tekintetüket és megenyhülve pacsiztak egyet.
Somolyogva ingattam a fejem, az idilli pillanatra.Egész testemmel a fehér falnak dőltem és gondolkoztam.

   Apa imádta a keresztrejtvényeket, a megfejtendő rejtélyeket, sőt velem is szeretett játszani ilyeneket.Nem telt el úgy hét, hogy ne szerveztünk volna egy rejtvényes napot.
Sosem kellett kérlelnem, inkább ő tette, mint én.Legtöbbször anya kitalált nekünk valamit és apával akár estig is képesek voltunk a megoldáson törni a fejünket.
Anyának nem volt ideje velünk játszani, ha akart volna sem.Habár élvezte nézni, ahogyan fel-alá járkálunk és összefüggéseket keresünk.Apa és én voltunk a félelmetes duó, mivel ketten egyszerűen zseniálisak voltunk.Utána leforgattam az egész napot a fejemben.
Ekkor pedig lassan a fejemet a képernyőre vezettem és megszámoltam a betű limitet.
14.
Ha beleszámítom a szóközt érvényes a 14.

   Mosolyok levakarhatatlan volt, mikor megerősítettem magamban az elméletem.Ethant félrelökve léptem a panelhez és begépeltem a - végülis - két szót.

-Adelynn, mi az? - a két fiú a vállam felett próbált lesni, azonban nem jutottak semmire.

   Hátra léptem és árgus szemekkel fixíroztam a monitort.A pulzusom az egekben volt, homlokomon gyöngyöződött az izzadság, mégis arra vártam, hogy legyen végre valami.
Hosszú percek után a zár kattant, a monitor pedig zöld lett.Elfogadva...

   Egy boldog sóhaj utána fiúkra néztem.Tátott szájjal néztek rám, majd az ajtóra.Ethan volt a gyorsabb.

-Mi volt a jelszó? - tette fel a kérdést.

   Mosolyogva mutattam nekik, hogy lépjenek be.Meglöktem a nehéz ajtót és körbenéztem, oh istenem...
Minden tudóan hátranéztem, majd megszólaltam.

-Három muskétás...