Gyilkos szenvedély

ᵛᵉ̀ᵍˢᵒ̂ᵏⁱᵍ

"A fény ad életet az árnyaknak, de a fény is öli meg őket."

- Ken Liu -

COLTON

     Fekete gyászruhában vonul előttem. Nézem szomorúan lehajtott fejét, karjait lomhán lógatva teste mellett, merev testtartását és az arcát, amit néhány bánattal teli könnycsepp fed el. Ethan mögöttem csendben bandukol a sírhoz vezető úton, háta mögött még tíz ember gondoskodik a biztonságunkról. Egykedvűen fixírozom a barna koporsót, amiben Adelynn legjobb barátnője pihen meg örökre. A pap ezerszer elmondott beszédet mond, jól betanult, talán kissé átíródott az évek során de az alap ugyanaz.

   Adelynn szomorkás arccal lesi hófehér arcú barátnőjét. Halovány mosoly kúszik a szája sarkába, egy kósza könny csordul végig az orcáján. Annyiszor megélte már a gyászt, s az efajta bánatot, hogy kissé csodálkozok, hogy maradt még ebben a nőben ennyi érzelem. Lassan lépkedve az oldalához szegeződöm és magamhoz húzom görnyedt, fáradt testét. Azonnal a karjaimba kapaszkodik, kacsóit a karjaimra csúsztatja, fejét a mellkasomba fúrja és úgy pislog a fadoboz belsejében bepozícionált lányra. Ethanre sandítok, felé nyújtom a kezem, ő pedig komótosan belehelyez egy fehér rózsát. Óvatosan Adelynn álla alá nyúlok és magam felé fordítom megtört arcát. Meghasad a szívem a látványán, ám csak kezébe teszem a friss virágot és aprót biccentek.

- Está bien, mi amor. - suttogtam, miközben egyenes a szemébe néztem.
(Minden oké, szerelmem.)
- No está bien.La echo muchísimo de menos. - mondta halkan.
(Nem, nem oké. Nagyon hiányzik.)
- Tudom, édes. - nyugtattam, apró kezét megfogva pedig magammal húztam a barátnője felé.
- Istenem... - szörnyűlködött Adelynn keservesen.

   Lágyan előre toltam, ő pedig Ivy kezeibe helyezte a rózsát. Egyet hátralépett, majd figyelte, ahogyan leeresztik őt a mélybe. Karjaimat szorosan a dereka köré fontam és magamhoz szorítottam, amit készségesen hagyott.

꧁ pár óra múlva꧂

   A haza út csöndesen telt, túl csöndesen. Mindenki hiányolta Adelynn élettel teli személyiségét, a zárkózott de mégis oly beszédes énjét. De ő csak bámult ki az ablakon, könyökére támaszkodva és hagyta, hogy gyönyörű vörös hajába belekapjon a késő esti szél.

   A szobánkban tán egy-két szót váltottunk, aztán ugyanúgy leült a bevetett ágy szélére és mereven fixírozta a kinti tájat. Csendben várakozva pillantottam hol rá, hol pedig a térdemen összekulcsolt kezeimre. Majd egyszer csak felállt, elém állt és az ölembe ült. Türelmetlenül csókolgatni kezdte a nyakam, kezei pedig elkezdték felfedezni a testemet. Visszafogott sóhaj hagyta el a számat, kezeimmel pedig erősen a derekára szorítottam.

   Mindennél jobban akarom ezt a nőt. Lelkileg már egymáséi vagyunk, ez nem is kétség, viszont testileg. Testileg még nem. Most pedig, hogy Adelynn ilyen temperamentumosan csapott bele a lecsóba, hát, mit is mondhatnék? A képzeletem szinte határtalan, így szégyenérzet nélkül gondoltam bele milyen lenne vele a szex. Túlfűtött érzelmeinknek, kapkodó kezeinknek semmi, de semmi nem parancsolhat.
Azonban én mégis megtetettem...

- Hé-hé, Adelynn, lassíts! - toltam hátra a fejem, miközben egyenes kapkodtam a levegőt az előző kis akció miatt.
- Mi az? - kérdezte türelmetlenül, majd újra a számra tapadt.
- Ez így nem jó, édes. - távolodtam el tőle szelíden.
- Miért? Te nem akarod? - nézett mélyen a szemembe kétségbeesetten.
- Bolond vagy? Már mióta erre vágyom, de nem tehetem. Nem most. - simogattam meg arcát mosolyogva.
- Miért nem most? Most szeretném. - erőszakoskodott, kezeit pedig összefonta a mellkasa előtt.
- Nem, nem akarod. Szomorú vagy és hirtelen döntöttél. Én azt akarom, hogy teljesen józanul akarj engem. - válaszoltam.
- Colton... - gyűltek könnyek a szemébe, ma már sokadik alkalommal.
- Semmi baj, szerelmem. - húztam a fejét a mellkasomra lágyan.
- Köszönöm, Colton. - pityergett.
- Veled maradok a végsőkig, baby! - nyomtam puszit a fejére.
- Szeretlek! - suttogta álmosan, mire a szívem zakatolni kezdett a szó hallatán.
- Szeretlek, édes! Aludj szépen, vigyázok rád.

   Hangtalanul, mennyaszonyi pózban tettem le az ágy jobb oldalára Adelynnt. Egy vékony pléddel betakargattam, végigsimítottam a puha bőrt a karján. Végül az ágyat megkerülve és ügyelve arra, hogy ne keltsem fel Linnyt befeküdtem mellé és hozzábújtam. Karjaimmal védve a külvilágtól öleltem magamhoz a világ legjobb emberét.