Sehol nincs biztonság

12.rész

Csak állok ahol Loki hagyott. Nem tartozom ide. Pár napja vagyok itt, de én már el is várom, hogy vásárra vigyék a bőrüket miattam. Nem, ezt én sem gondolhattam komolyan. Három napja vagyok itt, de minden megváltozott és most kivételesen nem az anyám halálára gondolok. Érzek. Olyan dolgokat amiket eddig soha és olyanokat amiket már igen és azt hittem sosem tudok. Könnyen kötődök, de ez mindig is a legnagyobb gyengeségem volt. De az most jobban érdekel amit még mondott. "Ölnöd kell!". Nem, nem fogunk bántani senkit. Nem ölhetek meg senkit, én...De ők bántani akarnak majd, ők nem fogják tudni, hogy békés szándékokkal megyünk. Békés szándékokkal megyünk? Gondolom nem börtönbe akarják zárni azokat az embereket. Nem, megölnék őket, orvul meggyilkolnánk az összeset. A legeslegroszabb nem is ez, hanem hogy ölnék. Anyámért még ölnék is. Még mindig ugyan ott állok. Miért lett hirtelen minden ilyen? Miért kezdtem kötődni ilyen rövid idő alatt ezekhez az emberekhez, miért tűnik éveknek az itt töltött idő, néha miért feletkezem meg anyámról? Néhány nap alatt annyit változott az életem, mint 18 éve soha. Nem tudom mióta állok itt. Nem tudom hogy besötétedett, vagy csak beborult az ég. Csak nézek arra amerre Loki elment. Lehetséges, hogy három nap alatt beleszeretsz valakibe? Beleszeretsz két valakibe is? Igen...Azt hiszem szerelmes vagyok James-ba és Lokiba. Legalábbis tetszenek. Azt hiszem. Amikor James-sel "megnyíltunk" egymásnak, majd ott az esőben mintha valami megváltozott volna, mintha valami összekötött volna minket. Lokival az első pillanattól így érzek, mintha ő lenne az igazi. Tudjátok, amikor meglátsz valakit és tudod, hogy ő a jövőd. Ez nem csak egy emberrel szokott megtörténni? Három nap, és felborítottam az egyik legnagyobb szabályomat. Soha ne engedj vissza senkit a múltból. De végülis, egyikükhöz sem volt közöm, soha. De James megölte a legjobb barátod! Nem, nem ő volt. Hamar megváltozott a véleményem. 

-Pen!?-Felriadok és észre veszem, hogy esik az eső, sőt. Szakad.-Penélope! Hé! Gyere már be, megint halálra rémítettél minket. Eltűntél két órára.

-Wanda?

Igen ő áll mellettem egy esernyővel, beállok alá, némán indulunk vissza. Nem kérdez de furcsán, kérdőn, félelemmel és aggodalommal nézz oldalra rám. Ő a barátom? Három nap alatt lehet új barátokat szerezni? Amikor beérünk én egy szó nélkül megyek fel, a szobámig meg sem állok. Becsapom magam mögött az ajtóm és az ágyba borulok. Csurom víz vagyok, de nem érdekel. Én? Szerelmes? Kezdek én is félni magamtól. Sosem voltam szerelmes. Nem akarok az lenni. A szerelem fáj, bántalmaz és összetör újra és újra, mert a szerelem miatt 1000. alkalommal is kibírod. Ha szerelmes vagy, akkor mindig fájni fog valami, nem boldog mint mindenki mondja. Nem ez a legjobb a világban, közelt sem. Mindenki csak azt mondja, csak a világ előtt boldogak. De otthon amikor egymás mellett ülnek fájdalmat és olykor gyűlöletet éreznek a szerelmük iránt. A sors, az univezum vagy a véletlen, mindig olyan embert rak melléd, aki nem szeret viszont, mérgező a szeretete, vagy csak egyszerűen sehogy sem jöttök ki egymással. De mégis azt az embert fogod szeretni mert egy láthatatlan kötél mindig hozzá fog húzni, mindig. Rohadjon meg minden kötelék, nincsen szükségem rájuk. Kopogtatás húz ki a zuhanásból. Felülök az ágyamon és kiszólok. Wanda jön be.

-Minden rendben?

Lassan közelít meg, engedélyre várva amit megadok, rögtön leül mellém.

-Mi barátok vagyunk?

-Persze. 

-De...Három napja vagyok itt.

-Igen. És? Mindannyian megkedveltünk, egyesek találn még jobban is. És én valahogy úgy érzem, hogy megértjük egymást. 

-Akkor...-Újra kopogtatnak, Natasha kukkant be.

-Nem hiszem el, hogy mindig kihagytok.-Ül le a másik oldalamra.-Miért vagyunk elkenődve?