Átlépett határ ✓

KETTŐ

MAY

Nem tudom eldönteni, vajon a hidegtől reszketek-e, vagy attól, amit Namjoon üzent Jungkookkal. A fűtés továbbra is megy a kocsiban, szóval marad a második lehetőség. Jungkook aggódva figyel, mert egy szót sem szóltam, mióta kiejtette Seohyun nevét a száján. Eszembe jutnak a három éve történt dolgok, a lány a lakásomon, a tekintete, ahogyan Taehyungot nézte. A fiú maga, mikor bizonygatta, hogy engem akar, engem választott és most pedig vele van.

- Namjoon? - Jungkook telefonál, a hangja kissé kétségbeesettnek tűnik. - Nagyjából húsz perc és ott vagyunk a parkolóban. Lejönnél? Hát...szerintem lélegzik, de...Rendben.

Erősen összeszorítom az állkapcsom, nehogy olyat mondjak, amit nem kellene. Igazság szerint nem is tudnám, mit mondanék, de biztosan olyasmit, amit Jungook úgysem értene. Ő mennyit tud? Rájöhetett, hogy az ismeretségem Seohyunnal nem lehet valami barátságos, ha ilyen reakciót váltott ki belőlem.

Az utat figyelem, átölelem magam két karral, az ajtónak dőlök. Jungkook néha felém pillant, komolyan aggódik, de nem tudja hová tenni a dolgot. Emlékszem, Taehyung azt mondta, egyedül Namjoon tudott mindent. Akkor a legfiatalabbnak fogalma sem lehet arról, mit követett el Seohyun.

Tényleg maximum húsz perc és a kollégium parkolójába kanyarodunk be. Namjoon már ott áll az épület mellett, karba tett kézzel. Jungkook kiszáll, elkezd kipakolni a csomagtartóból. Namjonn az én oldalamra jön, beengedi a kinti hideget a kocsiba, leguggol mellém. A remegésem már az egyre erősödő szél miatt is fokozódik.

- Mi legyen, May? - látom a szemében, mennyire nem számított erre a fordulatra. Senki sem hitte volna, hogy Taehyung ennyi év után a barátnőjével állít haza, aki történetesen Seohyun. Még Namjoon sem sejtett ekkora meglepetést. - Jungkook hazavisz, ha azt szeretnéd.

- Boldognak tűnt? - megérti, kire gondolok.

- Őszintén szólva, elég nehéz bármit is leolvasni róla. De melletted nem ilyen volt.

- Hanem?

- Élettel telibb.

Összeszorul a gyomrom, felhúzom a térdem és fejben bocsánatot kérek Jungkooktól, amiért összekoszolom az üléshuzatot. Kell pár mély lélegzet, míg valamennyire rendeződik a heves szívdobogásom és már nem akarok leájulni a lábtörlőre. Keveset aludtam, kimaradt a reggeli, a hírek pedig nem a legegészségesebb hatással vannak rám.

- Akkor is őt választotta. Ezért nem dughatom homokba a fejem örökre.

- Vagyis...?

- Maradok.

A döntésem hangosan kimondva rémisztő, a gondolattól, hogy bemegyek a kollégiumba és ők ott lesznek körülöttem, ráfogok Namjoon karjára.

- Ne hagyj egyedül!

- Nem foglak, megígértem.

Kiszállok a kocsiból, a csomagtartónál veszem észre, hogy Jungkook már bevitte a táskámat. Ő azért bízott bennem, szerinte is elég erős vagyok ehhez.

Namjoon oldalán megyek át a bejáraton, intek a portásnak, aki még most is ugyan az a félig kopasz fickó, mint régen. Lifttel megyünk a másodikra, csöndben felkészítem magam az elkövetkezendő napokra és közben érzem magamon Namjoon tekintetét.

- A régi szobámban leszünk, az közvetlen...

- Taehyung szobája mellett van. Tudom, emlékszem.

- Cserélhetünk valakivel. Yoongi és Jimin a folyosó másik végén vannak egy szobában.

Megrázom a fejem, nem fogok megfutamodni. Én is azzal a céllal jöttem, hogy jól érezzem magam. Számítottak rám, itt vagyok és Namjoon mellettem van. Nem fogok hazamenni csak azért, mert Seohyun elhozatta magát. Vagy Taehyung önként és dalolva kérte meg rá, hogy jöjjön vele. Az azt jelentené, egyáltalán nincs tekintettel rám. És ez már nem kéne, hogy meglepjen.