Átlépett határ ✓

HUSZONÖT

MAY

Órákat várok. Délután három körül érkeztem, emlékszem az időpontra, amit még az utolsó pillanatban megnéztem a telefonomon, mielőtt lemerült. Egy házaspár jött haza, tőlük megkérdeztem, mennyi az idő most: kilenc óra lesz öt perc múlva. A nő érdeklődött, miért ülök a lábtörlőn, de biztosítottam felőle, hogy semmi bajom, csak látogatóba jöttem a szomszédjához és túl korán értem ide. Féligazság. A lakásukból kiszűrődik a rádió hangja, hallom, ahogy bemondják a késő esti hírek ismétlését, tehát elmúlt kilenc is.

A liftet lehívják, de hidegtől és a szomjúságtól nem igazán figyelem, visszajön-e, vagy sem. Kávé és két pohár pezsgő van bennem, utoljára reggel ettem. Az idegesség ugyan elintézi, hogy ne legyek éhes, de azt azért érzem, hogy jó lenne enni végre valamit. Reménytelen vagyok. Namjoon lehet, haza se jön ma. Mi van, ha elutazott és hiába várok itt rá?

- May? Szent ég! - felemelem a fejem, Namjoon áll a lift ajtajában. Kezében egy szatyor, a megjelenése hivatalos, már inkább ünnepélyes. Fekete szövetkabátot visel, innen tudom, hogy valami eseményen vehetett részt. - Miért nem hívtál és mióta...?

- Lemerült a telefonom - rekedtes a hangom, nem ártana egy pohár víz a torkomnak.

Ledobja a szatyrot, segít felállnom. A lábaim elgémberedtek, majdnem összeesek. Kesztyűs kezével kisöpöri a hajam az arcomból, aggódva néz. Mély levegőt veszek, belélegzem az illatát és a bennem tomboló érzések csillapodnak, rendeződik a szapora pulzusom a hirtelen felállás után. Kicsit szédelgek is, de nem vészes.

- Mióta ülsz itt?

- Nem régóta.

- May! - bár szigorúbban ejti ki a nevem, attól még tudom, hogy nem mérges rám.

- Három óra magasságában értem ide.

- Atya világ!

Kinyitja a lakásajtót, megcsap a bentről kiáramló meleg. Még mindig fázom, viszont a környezet, az atmoszféra ellazítja befeszült izmaimat. Namjoon felakasztja a kabátom, egyenesen a hálószobájába megyünk, ahol leültet az ágyára és elkezd pulóvert keresni nekem. Egy szintén nagyobb, de vastagabb darabot ad. Felveszem, az ujját ráhúzom a kezeimre. Pillantásom az ágya melletti kisebb könyvespolcra esik, új köteteket fedezek fel rajtuk.

- Bántott? - kérdezi mögöttem állva, mikor én már a könyvespolc előtt vagyok, a Háború és béke legújabb kiadásával a kezemben.

- Nem. Nem akart bántani, ő csak egyszerűen Taehyung.

Namjoon kimegy a konyhába, hallom az ügyködését, de annyira jól érzem magam a szobájában, hogy csak akkor megyek ki, mikor szól. Gőzölgő rizs és fűszeres hal vár egy tányéron, összefut a nyál a számban. Csatlakozik hozzám, együtt eszünk csöndben, csak az evőeszközök csörömpölése ad némi zajt. A nap közben emlegetett gyümölcsös ízű borra gondolok, megkérdezem Namjoont, van-e még belőle és ha igen, iszik-e velem.

- Biztos nem teát kérsz inkább?

- A bor ugyan úgy átmelegít majd.

Tölt mindkettőnknek, belekortyolok. Ugyan olyan finom, mint legutóbb és tudom, hogy ezentúl bárhol, bármikor megérzem ezt az ízt, Namjoon fog eszembe jutni róla.

- Szeretném tudni, mi történt, amiért a lábtörlőmön töltötted a nap nagy részét. A szomszédok is felhívtak volna, ha szólsz nekik.

- Erre nem is gondoltam - tényleg nem és nagyon butának érzem magam miatta. - Csak beszélgettünk, mondtam dolgokat, amikre Taehyungnak is volt válasza és azt hiszem, mart az igazság. Megijedtem tőle - Joon figyel, próbálja összerakni a feladványt, amit készülök előadni neki. - Taehyung összezavart, ideges voltam és én csak meg akartam nyugodni, levegőre vágytam... - a bor teszi, vagy szimplán szeretnék őszinte lenni vele, esetleg együtt a kettő, de nem hallgatom el előle, mik járnak a fejemben. - Gondolkodás nélkül jöttem ide.