Átlépett határ ✓

HUSZONHÉT

MAY

Haneul estig marad, átbeszéljük mindazt, amit Taehyung mondott nekem, majd újra rátérünk a Namjoon lakásán történtekre. Nem próbálja titkolni, mennyire tanácstalan, de azt sem, milyen szinten utálja Taehyungot. Végig semleges válaszokat ad, nem áll senki pártján konkrétan és tudom, hogy azért, mert Jin beszélt vele és az én feladatom megoldani ezt a problémát, már ha nevezhetjük így. Akárhányszor Joonról beszélünk, Haneul arca megnyugszik, ezzel is sokat elárul arról, azért mégis kinek a párján állna. Meghallgat, jól esik és még azt is átbeszéljük, miképp lesz a kedd, amikor Jin születésnapját fogjuk ünnepelni. Az említett hat körül ér ide a barátnőjéért, Haneult lekísérem a parkolóba.

- Csak gondold át, mit miért teszel! Ha valamit azért, mert úgy érzed, kényszerítve vagy rá és nem bírsz elszakadni tőle, akkor azt igazán nem is élvezheted. De ha azért cselekszel, mert valóban azt szeretnéd, minden más lesz.

Megölel, ezzel a pár mondattal búcsúzik tőlem és úgy mosolyog Jinre, mintha csak egy kellemes teadélután után köszönnénk el egymástól. Valamit elárulhatok a puszta arckifejezésemmel, vagy egy pillantással, mert Jin pislogás nélkül mered rám, mielőtt beülne a kocsiba. Ha Joon nem mondott még neki semmit, Jin magától is sejti, hogy nem telt eseménytelenül a tegnap este.

2 nappal később

Tegnap nem találkoztam Joonnal az irodában. Végig a másik kiadónál volt, papírokat és egyéb ügyeket intézett, csak egy kupac kéziratot hagyott az asztalomon, a tetején kék post-it-re írt jegyzettel:

„Visszaérek az irodába a munkaidő letelte előtt."

Ez annyit jelent, hogy várjam meg. Ma este van a vacsora, amit Joon és Haneul intéztek Jinnek. Bizonyára szeretné, ha együtt mennénk és ennek én is örülnék.

Neki látok a munkának, nem hagyok egyetlen percet sem üresen az ebédszünetig. Előző nap sikerült megcsinálnom azt, hogy csak odahaza kezdtem el gondolkodni Taehyung ajánlatán, miszerint menjek el hozzá és tegyük meg azt, amire szerinte vágyom. Azt, amiben én már közel sem vagyok annyira biztos. A dolgok változnak, most már inkább dühítenek a feltételezései. Még ha igazak is voltak egy ideig, azóta minden más lett és tudom, ki miatt. Azt tettem az elmúlt két napban, amit Haneul javasolt: megfigyeltem, mit miért teszek. Tudva, hogy Joon nem volt a kiadóban, mégis párszor elmentem az irodája felé, hátha felbukkan. Egy picit tovább maradtam a munkaidőm lejártát követően, remélve a betoppanását az utolsó utáni pillanatban. Joon nem jött, én pedig csalódottan sétáltam el az állomásig. Este üzent, de sejtettem, mennyire elfáradt és hagytam őt pihenni, kivártam a mai napot. És ha ma valamiért késne, itt fogom várni, mert vele akarok menni az étterembe, kihasználni azt a pár perces sétát arra, hogy vele tölthessem még azt a kevéske időt is.

Ebéd után újból dolgozni kezdek, sikerül elvégeznem a kéziratok átfutásával. Írok hozzájuk pár sor megjegyzést, négy óra előtt negyvenöt perccel készülök el mindennel. Ekkor toppan be Namjoon a folyosóra, hallom őt, ahogy köszön az asszisztenseknek, még a takarítónőnek is. Feléledek, a kezem izgatottan hullik az ölembe és mihelyt felnézek, ő már ott is áll az irodám ajtajában.

- Remek nap volt a mai! - arcán nem látok mást, csak örömöt. Bármit is intéztek, minden sikerrel járt. - Hogy állsz?

- Elvégeztem. A négyes kéziratot szerintem olvasd át te is újra, a többiben nem találtam kivetnivalót.

- Rendben, vigyük át hozzám őket, aztán induljunk. Haneul már legalább ötvenszer hívott, pedig nem is vagyunk késésben.

Szorosan egymás mellett haladunk a folyosón, Namjoon lepakol az irodájában. Ugyan az a Nabokov kötet pihen az asztalán, nyilván ezer a dolga és nincs ideje befejezni. Ahogy rá nézek, egyáltalán nem látom fáradtnak, sőt. Mintha tele lenne energiával.