Átlépett határ ✓

NYOLC

TAEHYUNG

Végig nézem, ahogy Seohyun beveszi a gyógyszereit, miközben szemből az ölemben ül. A melltartópántja lecsúszott a válláról, nadrágja kigombolva, láttatni engedi a fehérneműjének szélét. Vészesen közel kerültünk egy kirohanáshoz, ugyan ott folytattuk volna a vitát, ahol éjjel abba hagytuk. Nem hagyhatom, hogy itt akadjon ki, nem lehet fültanúja ennek senki. Úgy csitítom, mint eddig, a legjobban bevált módszerrel. Leteszi a pohár vizet az éjjeli szekrényre, karjait a nyakam köré fonja és újra megcsókol, csípőjével az enyémnek dörgölőzik.

Gyors akarok lenni, nincs kedvem egész délután a szobában maradni vele. Visszacsókolom, a testem már teszi a dolgát, pontosan tudom, hol kell hozzá érjek, hogy Seohyun figyelme maximálisan rám irányuljon. Hátra döntöm, fölé mászok. A farzsebemből előhalászok egy óvszert – szem előtt tartva a lehetőségeket, mindig tartok ott egyet Seohyun miatt -, aztán úgy teszek, mint már jó ideje: Mayre gondolok. Visszaemlékszem a testére alattam, felettem. Lehunyom a szemem, magam előtt látom a zuhanykabinnak nyomódó alakját, fejemben visszhangzanak a nyögései. Felhúzom az óvszert, Seohyun követelőzően ránt közelebb és mikor benne vagyok, elégedetten felsóhajt. Nincs pofám elélvezni, képtelen lennék rá ilyenkor. Hónapok óta már nem is erőltetem, csak a bűntudat és a hányinger marad az efféle együttlétek után. Seohyun vagy tudja és nem törődik vele, vagy észre sem veszi. A saját örömét hajkurássza, a megnyugvását keresi ő is és mindketten örülünk, mikor megtalálja, mert ideig-óráig elég ez neki.

Csakhogy bekúszik az elmémbe a tény, miszerint May a közelemben van. Láttam őt, hozzá értem, éreztem az illatát. A lökéseim erőteljesebbek lesznek, Seohyun meglepődve ugyan, de boldogan fogadja őket. Próbálok valami másra gondolni. Arra, hogy holnap már nem leszünk itt, ha rosszul sülnek el a dolgok. Akkor mehetek vissza Kanadába Seohyunnal. Önzőség azt kívánni, bár lenne elég merszem elhagyni őt itt és most? Kihasználni ezt az alkalmat, Mayre gondolva elélvezni aztán elköszönni tőle, megmondani neki, hogy elegem van, besokalltam, nem bírom tovább?

- Mindjárt... - leheli a fülembe, és én a lepedőbe markolva igyekszem elkövetkeztetni tőle, nem akarom elérni a holtpontot. – Tae... - May hangján hallom őt, az ő ajkait képzelem oda és csókolom meg, elvesztve a maradék önuralmam is. Hányni tudnék magamtól.

Az orgazmusom után – ami hónapok óta először történt együttlét alatt és feleannyira sem volt jó-, kissé kóválygó fejjel mászom le róla, elfordulok tőle. Semmi sem egyszerű, de mindenre kell, hogy legyen valami megoldás. Seohyun kiveszi belőlem az életet, mindazt, amit May viszont belém lehelt azalatt a néhány hónap alatt, mielőtt elveszítettem volna. Az én hibámból, nem máséból.

Láttam délelőtt, hogy May Jin barátnőjével ment el valahová. Ha szerencsém van, még nem értek vissza.

- Most megyek, addig viselkedj! – úgy beszélek Seohyunnal, mint egy rossz gyerekkel, de nem érdekel.

- Azt várod, hogy maradjak itt a szobában, míg vissza nem érsz?

- Igen, ez lenne a legjobb, bár úgysem teszed meg.

- Nem vagyok közveszélyes, Taehyung! – mondja felháborodva.

- De ahhoz elég kiszámíthatatlanul viselkedsz, hogy ne bízzak meg benned, főleg most. Megmondtam, Seohyun: ha jelenetet rendezel, vagy valami olyat teszel, amivel ártasz másnak, hazamész.

- Hazamegyünk – javít ki duzzogva, ám ettől olyan mértékben önt el a düh, hogy a kabátomat magamra veszem és kemény hangon felelek neki.

- Nem. Csak te mennél.

Becsapom magam után az ajtót, kikerülöm a folyosón beszélgető Jint és Namjoont, majd célirányosan a lépcsők felé megyek. Fogalmam sincs, hová tartok, csak azt tudom, hogy el akarok menni innen és a lehető legtávolabb szeretnék kerülni Seohyuntól. Maytől sem lenne rossz, mert akkor át tudnám gondolni, mit, és hogyan mondanék el neki, de sokkal jobban vágyom a közelségére, mintsem egyszerűen lebeszéljem magam róla, ha újra látom őt. Pont ezért kell lehiggadnom.