Aurora [2018] [befejezett]

1. fejezet - 2. rész

Az első néhány pillanatban Philipnek fogalma sem volt róla, mégis hova a fenébe került. A halál nem volt újdonság számára, és gondolatban azonnal bosszút esküdött Rowena és a csatlósai ellen. Igazán ostobák, ha azt hitték, hogy ilyen egyszerűen elbánhatnak vele.

Vakon tapogatózva elindult a sötét folyosón, ahová került, és jó néhány perces menetelés után aprócska fénysávra lett figyelmes. Egy ajtó állt előtte. Megpróbált benyitni, ám zárva volt, így sutba dobta az óvatosságot, és vállal belökte. Csakhogy a jelek szerint túl nagy hévvel tette, ugyanis az ajtó könnyedén kitárult, ő pedig elterült a földön.

Nagyot nyögve négykézlábra tornászta magát, majd felnézett.

És megfagyott az ereiben a vér. Mármint megfagyott volna, ha nem éppen szellemformában kajtat a kijárat után.

A baldachinos ágy végében vékony, fiatal lány kuporgott térdét az állához húzva.

Egy olyan lány, akinek nagyon is jól ismerte az arcát.

Aurora hercegnő.

– Nem kellett volna így berontanod – pattant fel a lány. Hangja rekedtes volt, szeme puffadt. Csak nem sírt? – Nyitva volt.

Philip néhány szívdobbanásnyi ideig mozdulatlanná merevedve bámulta a hercegnőt, majd amikor érezte, hogy már kezd túlságosan hosszúra nyúlni a csend, kényszeredetten megszólalt.

– Mi?

A lány felvont szemöldökkel szemügyre vette őt.

– Egy kicsit szorul az ajtó – magyarázta.

Philip lehunyta a szemét, majd gyorsan összeszedte magát. Feltápászkodott, és leporolta fekete bricseszét. Amit a valódi világban könnyen lehet, hogy már leloptak róla. A fogát csikorgatta a gondolatra.

Aurorára pillantott, és látta, hogy a lány tágra nyílt szemmel mered rá. Azt hitte volna, hogy miatta dühös? Vagy talán... Nem, az nem lehet.

– Hiszen te nem vagy halott! – kiáltott fel a hercegnő.

– Csak félig – palástolta Philip könnyed vigyorra a megkönnyebbülését.

Tehát nem ismerte fel. Nem mintha valaha is találkoztak volna, mielőtt Aurora és az egész udvartartása álomba szenderült, de nem igazán szeretett volna magyarázkodni a lánynak. Sem arról, amikor a varázshasználók hadba vonultak az apja ellen, sem... sem semmi egyébről, ami utána történt.

– Az meg hogy lehet? – ráncolta a homlokát Aurora.

– Mágus vagyok.

– Távol álljon tőlem, hogy úgy tegyek, mint aki ért a varázsláshoz – simított végig makulátlan ruháján Aurora –, de úgy tudom, az ilyesmi még nem tesz halhatatlanná.

Philip vigyora kiszélesedett.

– Csak azt, aki ért is a mesterségéhez.

Aurora felvonta a szemöldökét. Majd megváltozott az arckifejezése. Alig észrevehetően, és Philip nem is igazán értette, hogy miért.

– Aurora hercegnő vagyok – mutatkozott be Aurora, kihangsúlyozva a rangját.

Philip nagy nehezen megállta, hogy a szemét forgassa.

– Philip – vetette oda helyette a saját nevét.

Árgus szemmel fürkészte a lány szemét, vajon gyúl-e benne felismerés. Amikor nem történt semmi, elfordult, és úgy tett, mint aki alaposan szemügyre veszi a szobát. Nem mintha sok látnivaló akadt volna benne. A kőfalakat könyvektől roskadozó polcok borították, a szoba közepén pedig széles, fából faragott ágy állt, amit aranyló fénybe vont a szellemlámpások lángja.