Aurora [2018] [befejezett]

3. fejezet - 1. rész

Aurora döbbenten pislogott a gyönyörű nőre. Élénkvörös haját meglibbentette a felkerekedő esti szél, ajka különös mosolyra húzódott. Gyönyörű, sokat sejtető vörös ruhát viselt aranydíszítéssel, váll és mellvértje súlyosnak tűnt. Hosszú, tűzvörös körme nyomokban emlékeztetett a sárkány karmaira.

Ha nem lett volna három apróság, teljesen emberinek tetszett volna. Az első, leglátványosabb különbség a fején felfelé ágaskodó, díszes szarv volt, amely királynői eleganciával tört az ég felé. A második csak akkor látszott, amikor a nő csípőre tette a kezét, és félig elfordult: aprócska, fekete szárnyak törtek elő a hátából. Aurora kíváncsi lett volna, vajon tud-e repülni.

Az első két különbség kevéssé emberi mivolta ellenére mégis a harmadik volt a legmeghökkentőbb változás. A sárkánynő szeme mit sem változott, csupán akkorára zsugorodott, hogy megfelelő méretben üljön csinos szemöldöke alatt. Ugyanolyan sávszerű pupilla, ugyanolyan tűzben forgó borostyánszín pillantás, mint ami a sárkány tekintetét jellemezte.

Aurorának rengeteg kérdés kavargott a fejében, döbbenetében mégis a legostobább bukott ki a száján.

– Te... valójában ember vagy?

A nő eddig Philipet figyelte, most azonban rá emelte a pillantását. Ajka elnéző, már-már gyengéd mosolyra húzódott.

– Nem éppen – felelte halkan kacagva. – De ha akarom, így is festhetek.

Aurora megértette volna, ha örökké ilyen marad, és sosem változik vissza a rémisztő sárkányalakba. Ő volt a legvarázslatosabb nő, akit valaha is látott.

Philip nem mozdult, sőt, mintha még levegőt venni is elfelejtett volna. Aztán a kezdeti sokk elpárolgott, és a mágus összehúzta a szemét, ajkát pedig vékony vonallá préselte, de még ekkor sem szólt egy szót sem.

– Hová ilyen sietősen? – ragadta magához a szót ismét a sárkány, megtörve a feszült csendet.

– Ki innen – vont vállat Aurora, akinek valahogy nehezére esett ettől a gyönyörű, sárkányra csupán nyomokban emlékeztető nőtől rettegnie. – Talán nem szabad?

– Igen, talán nem szabad? – találta meg a hangját Philip is, és szavaiból mintha enyhe szarkazmus csöpögött volna.

A sárkány felvonta egyik szép ívű, ám a kelleténél talán kissé hosszabb szemöldökét.

– Te oda mész, ahova akarsz – felelte, majd Aurora felé fordulva hozzátette: – Te viszont...

Aurorát elfutotta a méreg. Karját összefonva előrelépett.

– Mi van velem? – kérdezte felszegett állal. – Nem engedsz ki?

A sárkány dallamos hangon felnevetett.

– Már miért ne engednélek? Az a feladatom, hogy megvédjelek, nem az, hogy bezárjalak. Hidd el, én lennék a legboldogabb, ha végre felébrednél. – A sárkány ide-oda járatta közöttük a tekintetét. – De nem ez a gond.

– Hanem? – húzta össze a szemét Philip.

– Hanem az – fordult felé a sárkány felvont szemöldökkel –, hogy a hercegnő nem hagyhatja maga mögött a testét.

– Mi? – bukott ki Aurorából a szó egy nyüszítésre emlékeztető hang kíséretében, gyakorlatilag elnyomva Philip ugyanakkor feltette a saját kérdését:

– Miért nem?

A sárkány ügyet sem vetett Aurora kérdésére, egyenesen Philip szemébe nézett.