Aurora [2018] [befejezett]

8. fejezet - 1. rész

Kimerítő néhány nap állt mögöttük, ennek ellenére Aurora még sosem érezte magát ilyen élettel telinek. Közeledtek a célhoz. A tündér életre kelti Philipet, és végre megtörik az átok. És bár nem régóta ismerte még csak Philipet, Ambert és Gavint, egészen megkedvelte a társaságukat. Örült, hogy nem egyedül kell nekivágnia az ismeretlennek.

– Mennyi idő még, mire odaérünk? – zárkózott fel Aurora Philiphez.

– Mindjárt ott vagyunk az erdőnél.

A mágus azóta zaklatottnak tűnt, hogy elhagyták Ysrith otthonát. Aurora már-már attól félt, az aggodalom kisimíthatatlan barázdákat rajzol Philip homlokára. Igazán nagy kár lett volna, jól állt neki a fiatalság.

– Mi a baj, Philip? – kérdezte.

A mágus csak a fejét rázta. Azonban Aurora nem hagyta annyiban a dolgot. Elege volt Philip zárkózottságából, abból, hogy még a legfontosabb információkat is úgy kell kikönyörögni belőle. Eltűrte, hogy sosem felel egyenesen a kérdéseire, hogy sosem beszél a múltjáról, hogy nem tudja, mi van a dobozban, amit magához vett... De ami sok, az sok!

– Mit mondott Ysrith? – húzta össze a szemét.

– Hogy nem lett volna szabad kitérőt tennünk, egyenesen a tündérhez kellet volna mennünk. – Elhallgatott, majd hozzátette: – És hogy igyekezzünk.

– Miért?

– Mert nem biztonságos idekint szellemként.

– Mi? – kérdezte ijedten. – Miért nem?

– Nem mindenki örül annak, hogy kicseleztük a halált. És hogy még itt vagyok.

Aurora szeme kissé tágra nyílt, és aggodalmasan pillantott körbe. Bár két mágiahasználó is volt a csapatukban, és Aurora úgy sejtette, Gavin lovagként legalább a kardforgatáshoz ért – persze szellemként még meg kellett tanulnia az élők világával érintkezni, és fegyver híján ő sem tudott volna sokat tenni a védelmük érdekében. Ő maga pedig száz éve nem fogott a kezében kardot, de így utólag hálás volt az apjának, amiért kitaníttatta. Akkor dühös volt, nem érezte hercegnőhöz méltónak a dolgot, de most... Mindenesetre fegyver híján ő sem igazán tudta volna megvédeni magukat. Arról nem is beszélve, hogy mágikus lények ellen talán még karddal sem ment volna semmire. Hirtelen nagyon védtelennek érezte magát. Megborzongott, és megdörzsölte a karját.

– De nincs semmi baj – nyugtatgatta Philip gyorsan. – Semmiféle fenyegetést nem érzek. Könnyen meglehet, hogy háborítatlanul elérünk a tündér otthonába. – Elhallgatott, majd az aggodalmáról pillanatnyilag megfeledkezve elvigyorodott és átkarolta Aurorát. – És egyébként is... tudod, hogy megvédenélek.

Aurora a szemét forgatta. Philip néha-néha elejtett egy-két ilyen megjegyzést az ismeretségük óta, olykor még sokatmondó pillantásokat is lövellt felé, de Aurora tudta, hogy csak viccelődik.

– Milyen hősies valaki – motyogta Aurora, miközben lerázta magáról a mágus karját.

– Bármikor segítségére sietnék egy bajba jutott hölgynek – jelentette ki Philip nagy komolyan, ám Aurorának valahogy az volt az érzése, hogy Gavint gúnyolja, aki a sárkányüvöltés óta már-már túlzóan lovagiasan bánt Amberrel.

– Ez nagyszerű – felelte Aurora –, ugyanis bajba jutott hölgy vagyok. És segíthetsz is rajtam. Csak meg kell csókolnod.

Philip felvonta a szemöldökét, arcára hetyke félmosoly ült ki.

– Csak egy szavadba kerül – mondta, és már csücsörített is.

– Nem úgy értettem! – taszította odébb Aurora, de ezúttal már nem tudta visszafojtani a mosolyát.