7. fejezet - 1. rész

448 45 0
                                    

Teltek-múltak a percek, hosszúra nyúlt a csend, mióta Philip a koboldhoz lépett, és a fejére tette a kezét. Aurora igyekezett visszafogni a türelmetlenségét, de mégis, mennyi időbe telik átadni egy emléket? A fogadó félnek is végig kell élnie éppolyan hosszan, mint magának a tulajdonosnak?

Ujjaival keresztbefont karján dobolt, és már épp azon volt, hogy tehetetlenségében elkezd fel-alá járkálni, amikor Grug eddig tágra nyílt szeme megrebbent, és a kobold nagyokat pislogott. Philip némán ellépett tőle.

A kobold arcán teljes döbbenet ült, sőt, már-már egyfajta ijedség.

– Szerinted ilyen egy emlék? – krákogta kissé bosszúsan, miután összeszedte magát.

– Azt mondtad, értékeset akarsz. Értékes is, csak épp nem jó. – Philip fenyegetően közelebb hajolt. – Na most, ha nem akarsz ugyanarra a sorsa jutni, mint ők, akkor azt javaslom, változtasd vissza a cselédeket!

A kobold szemmel láthatóan nem örült az események alakulásának, de kénytelen volt belátni, hogy megkapta, amit kért, még ha tulajdonképpen rászedték is, és mindenkit visszaváltoztatott.

A kondér fölé hajoló cselédlány megfordult, és felsikkantott.

– Ó, a mennyei tűzre már! – motyogta Amber, és egy kecses intéssel láthatatlanná vált.

Legalábbis Aurora feltételezte, hogy így van, mert bár ő továbbra is látta a sárkányt, a lány már csak a szemét dörgölte.

– Neked meg mi bajod? – förmedt rá a szakácsnő.

– O-ott – mutatott remegő kézzel a lány arra, ahol Amber állt. – L-láttam valamit. Egy n-nőt. Szarva volt.

– Talán ha serényebben dolgoznál, és kevesebbet járna az eszed a lovászfiún, akkor nem büntetne így a jóisten – zsémbelt a szakácsnő.

Aurora elmosolyodott, de félig azért sajnálta is a lányt, hiszen valóban látta Ambert.

– Induljunk! – sürgette Philip a társaságot.

Aurora helyeslően bólintott. Égett a vágytól, hogy végre felébredhessen.

És közben egyre jobban rettegett, hogy megbolondul. Már három nap telt el azóta, hogy maguk mögött hagyták a kastélyát, és bár még nem érezte, hogy elveszítené az uralmat maga fölött, néha különös hangokat hozott a szél, vissza-visszahívta őt arrafelé, amerről jöttek. És egyre gyakrabban azon kapta magát, hogy a gondolataiba mélyed, és fogalma sincs, mennyi idő telt el.

– Van valami, amit eddig nem említettem – szólalt meg Philip néhány percnyi gyaloglás után.

Aurora felsóhajtott.

– Mi az?

– Talán valaki más is segíthet abban, hogy ismét életre keljek.

Aurora megtorpant.

– És ezt miért nem mondtad idáig?! Ez a valaki közelebb van hozzánk, mint az a tündér?

Philip bólintott. Amikor Aurora ismét szólásra nyitotta volna a száját, gyorsan közbevágott:

– Igen, közelebb van a háza, és azért nem mondtam, mert bonyolult az ügy.

ügy? – vonta fel a szemöldökét Aurora, és újra elindult.

– Miért feltételezi folyton mindenki, hogy nőügyeim vannak?

Őszintén szólva, nehéz volt nem azt feltételezni. Aurora maga is egyre gyakrabban azon kapta magát, hogy elmerengve bámulja a mágus határozott arcélét, magas járomcsontját, állandó gúnyos mosolyra húzódó ajkát. Tetszettek neki a halvány hegek az arcán, a nyakán, a kezén, és úgy sejtette, Philip is szereti őket, hiszen biztosan megszabadulhatott volna tőlük valamilyen varázsigével.

Aurora [2018] [befejezett]Donde viven las historias. Descúbrelo ahora