Aurora [2018] [befejezett]

4. fejezet - 1. rész

– Hogy haltál meg? – kérdezte Aurora, miután feldolgozta az információt, miszerint valóban a temető felé tartanak, és Philip tényleg kölcsön akar venni egy hullát.

– Elárultak, és meggyilkoltak.

Philip keresztülgyalogolt egy férfin, Aurora pedig kikerülte a dundi feleséget. A mágust a jelek szerint nem zavarta, ha át kell mennie valakin, őt azonban a hideg rázta már a gondolattól is.

– Hogy lehet kijátszani egy hatalmas mágust? – vonta össze a szemöldökét.

– Ötleteket gyűjtesz?

Hiába faggatta Aurora perceken keresztül, Philip nem volt hajlandó elmesélni, mi történt.

– Elég egyértelmű, mi történt – mormolta Amber alig mozgó szájjal, nehogy feltűnő legyen, hogy magában beszél. A sárkány láthatatlanná válhatott volna, azonban keresztülmenni másokon nem tudott, így felesleges erőfeszítésnek tűnt az álcázóvarázslat. – Részeg volt, és kijátszották. Csinos nő volt a dologban?

– Egyáltalán nem így történt! – vitatkozott Philip.

Aurora nem akarta megkockáztatni, hogy összevesszenek, úgyhogy gyorsan magához ragadta a szót.

– Kik voltak azok?

– Hamarosan te is találkozhatsz velük. Ocsmány népség. Azt hiszem, Prebeusnak dolgoznak.

– Azt hiszed?

– Talán van jobb ötlete, hercegnő? – kérdezte gúnyosan a mágus.

Aurora elszámolt magában tízig. Tudta, hogy nem ellene szól a hév, hogy Amber miatt reagált ilyen ingerülten Philip, mégis nehéz volt megállni, hogy ne fakadjon ki. Nem szokott hozzá, hogy ilyen hangnemben beszéljenek vele.

– Csak kérdezem, hogy minél többet megtudjak erről a Prebeusról. Nem szeretném, ha az első királynői utasításommal egy ártatlant végeznék ki.

– Biztosíthatlak róla, hogy még ha nem is az ő utasítására gyilkoltak meg, Prebeus korántsem ártatlan.

– Én pedig hiszek neked – biccentett Aurora diplomatikusan, de azért ökölbe szorult a keze az indulattól.

Úgy tűnt Philip beéri ennyivel is.

Aurorát teljesen lenyűgözte a város, még sosem járt errefelé. Megnézte a pergő festékű és csinos oromzatú házakat egyaránt, a város biztonságát vigyázó, oldalukon kardot cipelő katonákat, az éktelenül rikácsoló, valódi jóslatokat ígérő banyákat, az alamizsnáért könyörgő koldusokat. Mélyet szippantott, amikor a főtérről könnyű szellő kalácsillatot hozott, és befogta az orrát, amikor elhaladtak az utcákra percekkel korábban kiöntött mocskos szennyvíz mellett. Mindeközben bőszen kerülgette a mellettük elsiető városi népeket: a piacra igyekvő háziasszonyokat, az iparosmesterek elszalajtott tanoncait, a hírvivőket, a rongyokban szaladgáló utcagyerekeket, a felhúzott orrú, némileg finomabb ruhába öltözött komornákat.

A temető a város szélén, egy dimbes-dombos részen terült el. Aurora még sosem járt ilyen helyen, az ő családi sírhelyük a kastély alatt húzódott. Az egyetlen temetés, amin valaha részt vett, a nagymamájáé volt, de akkor még kislány volt, így nem sok mindenre emlékezett a több mint száztíz évvel ezelőtti eseményből.

Philip viszonylag hamar rátalált a megfelelő sírra egy öreg platánfa alatt. Ragaszkodott hozzá, hogy megvárják, míg tiszta a levegő, mert bár a városiak őket magukat nem látták, valaki bizonyára észrevette volna, ha föld repül, és sír tárul fel, és ez feleslegesen bonyolította volna a helyzetüket.