Aurora [2018] [befejezett]

5. fejezet - 2. rész

Tomboló viharban keltek útra. A szél húzta, cibálta a fákat, ömlött az eső, időről időre robajló mennydörgés harsant, és villámok cikáztak át az égbolton, pillanatnyi világosságot gyújtva a kihalt vidéken. Philip, Aurora és Gavin szellemként mit sem éreztek a hidegből és a nedvességből, egyedül Amber szenvedett tőle, de a sárkány nem marasztalta őket, inkább láthatatlan pajzsot varázsolt maga fölé, amin halkan doboltak az esőcseppek. Philip testével már nem volt ilyen előzékeny, és a mágus fancsali arckifejezéssel nézte, ahogy az égszakadás eláztatja mellettük lebegő hulláját.

Philip tudta, hogy ennyi idő alatt már el kellett volna fáradnia, különös élmény volt élet és halál között lebegni, határozottan nem szerette.

A villámok idővel elmaradoztak, csak az eső hullott szakadatlanul, ám hajnaltájt már csak szemerkélt, a napfelkelte után pedig végleg elállt. Várták, hogy arrafelé haladjon egy szekér, amire felkapaszkodhatnak.

A csendet csupán Aurora kérdései és Gavin halk válaszai törték meg. A hercegnő folyton a királyi családról, a varázslótanácsról, a kincstárnokról, a hadvezérekről, és egyéb befolyásos emberekről kérdezett. Csupa rossz kérdést tett fel. Valójában a rokonaikról, a barátaikról, az udvarhölgyekről, az inasokról, a személyzetről kellett volna kérdeznie. Olyanokról, akik segítségével meggyőzhette ezeket az embereket, hogy álljanak mellé. Csak nem képzelte, hogy odasétál majd a kincstárnokhoz, előadja a könnyfakasztó történetet, miszerint őt megátkozták, de valójában őt illeti a trón, mire a fickó meghatódik, és tálcán nyújtja majd neki a birodalom vagyonát?

– Szóval hogy is gondoltad egész pontosan ezt a trónátvételt? – vonta el Philip egy kicsit Aurorát Gavin mellől.

– Felébresztesz, támogatókat szerzek, aztán visszafoglalom a trónt.

– És egész pontosan hol is fogsz támogatókat szerezni?

Aurora szeme megvillant.

– Miért érdekel?

– Nem szeretnék fejjel a falnak rohanni.

Aurora felsóhajtott.

– Rengetegen elégedetlenek a király miatt. Nemcsak parasztok szellemével találkoztam, néha-néha főurak is meghaltak a környéken. Elhiheted, hogy ők sem mindig voltak elégedettek.

– Ez még nem jelenti, hogy megkockáztatnák a felségárulást.

– Nem inkább az lenne a felségárulás, ha cserbenhagynák Reynold király lányát? – fordult vele szembe néhány lépés erejéig Aurora. A mosolya sugárzó volt, ám a szeme komoran csillogott. Gyönyörű volt, mégis... Philip megsajnálta.

És egy kicsit csodálta is. Egy hercegnő, aki még a tébollyal, a halállal is szembenéz, hogy elérje, amit akar. Tűszúrásnyi bűntudat nyilallt a mellkasába, amiért nem árulta el neki az érzést a szívével kapcsolatban, de gyorsan elhessegette az érzést.

Gondolkozott, mit is felelhetne, de Aurora nem várt válaszra, egyszerűen csak visszafordult, és ment tovább.

– Nézzétek, ott egy szekér! – kiáltotta Gavin egy sötét fából készült járműre mutatva.

– Egy próbát megér – vonta meg a vállát Amber, aki magára vállalta a megtiszteltetést, hogy mindannyiuk nevében nyilatkozzon.

– Ne felejtsd el a testemet! – figyelmeztette Philip összevont szemöldökkel, de mire a sárkány a szemét forgatta, és a kelleténél talán egy kicsit erősebben odaverte mágus láthatatlan fejét. Philip felmordult. – Vigyázz rá!

– Talán inkább neked kellett volna vigyáznod rá! – sziszegte Amber.

– Egész nyugodtan szétválhatunk – vicsorgott Philip.